Kábszer dosszié: adták, vették, fogyasztották, nem volt az évaszázad drogfogása

A salgótarjáni nyomozók adatai alapján egy 44 és 43 éves helyi férfi, 2018 májusától szeptember 4-ig a megyeszékhely belterületén egy személy részére több alkalommal értékesített - a beszerzett szakértői vélemény alapján - új pszichoaktív anyagnak minősülő port.

15 millió forintot érő kábszerrel bukott le egy fehérvári férfi – videó

Székesfehérváron igazoltatták a férfit, akinek a kocsijában 15 millió forintnyi kábítószer lapult.

Beivott, bekábítózott, és még jogsija se volt – el is szállt a kanyarban

A gyanú szerint szeszes italt és kábítószert is fogyasztott a vezetés megkezdése előtt az a karádi sofőr, aki lesodródott az útról és felborult autójával Csopak közelében. A férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel sem.

Mérgező kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren

Rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Gyönyör kertjében mérgező gyomok a pusztulás virágai - kokain

Bűnben élnek, önrontó sanyargatásban azok, akik ebben a zárt világban 20-30 ezer forintot, majd száz eurót is fizetnek ennek az euforikus kábítószernek a grammjáért.

Közel 6 millió forintot érő kábítószert fogtak a rendőrök Miskolcon

Csaknem hatmillió forint piaci értékű, Spanyolországból behozott kábítószert foglaltak le Miskolcon egy két nappal ezelőtti akcióban a rendőrök – olvasható a police.hu szerda reggeli hírében.

Kamu házkutatást tartottak az álrendőrök, hogy droghoz jussanak – de az igazi rendőrök is megjelentek

Négy férfi rendőrnek adta ki magát, majd házkutatást színlelve akarták elvinni egy budapesti lakásból az ott lévő több mint hárommillió forint értékű marihuánát – számolt be a kreatív bűncselekményről a rendőrség honlapja.

Négy embert vettek őrizetbe a Balaton Sound alatt

Ittas vezetés, kábítószerrel kapcsolatos visszaélések, vagyon elleni és köznyugalom elleni bűncselekmények voltak a leginkább jellemzőek.

Kábszi volt a kindertojásban

Meglepetés.

Charlie Sheen-nek van még visszaút, vagy irány a süllyesztő? - Városi Kurír

Charlie Sheen sikerei csúcsán igazi, már-már galaktikus filmsztár volt, aztán őt is elkapta a Hollywood-kór és egyre inkább lemaradt az álomgyárak és a televízióstúdiók éllovasaitól.

Drog a tányéron

Békéscsabán a rendőrség őrizetbe vett egy szegedi férfit, akinek bérelt lakásában kábítószergyanús port és tablettákat találtak a rendőrök.

Száraz futball-vb - Városi Kurír

Nemsokára kezdődik az oroszországi futball-vb, jobb, ha készülünk rá – mert ha nem készülünk, akkor is elkezdődik.

Marihuánát találtak egy autó alvázában, a rajkai határátkelőnél

Őrizetbe vették a rendőrök azt a szerb férfit, aki jelentős mennyiségű kábítószert próbált az országból kicsempészni Rajkánál.

Utcán adta át a drogot a vásárlójának – már jöttek is a rendőrök

A járőrök figyeltek föl egy utcai drogüzletre, hamar találtak több kábítószert is, mikor kimentek a díler lakcímére.

Djangó elszabadult - Városi Kurír

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival közös ellenőrzést tartottak 2018. március 5-én Hegyeshalomban, az 1-es számú közúti határátlépési pont közelében.

Saját lakásán termesztette a kábítószert egy zalalövői férfi

A zalaegerszegi rendőrök egy 34 éves zalalövői férfit vettek bűnügyi őrizetbe.

Házaspárt fogott el a TEK kábítószer-kereskedelem miatt – videó

A Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozott egy házaspár után, akikről azt gyanították, hogy kábítószerrel kereskednek. A gyanú igaznak bizonyult, a házaspárt a TEK fogta el.

Drogügyben lefoglalt Bitcoint árverez el az USA

Bolgár kollégáikkal ellentétben az amerikai hatóságok gyorsan „kipörgetik” a bűnös kripto­pénzeket.

81,6 kiló kábítószert találtak a rendőrök Budapesten – videó

A VIII. kerületben, a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél állítottak meg a rendőrök egy autót, amiben két ember ült. A kocsiban több mint tíz kiló droggyanús növényi törmeléket találtak, ezért az autóban ülő 41 éves N. Zsigmondot és a 62 éves albán A. U-t rögtön bevitték az őrsre – adta hírül a...

Pár pillanat alatt kiszedték a kocsiból a kábszerárust – videó

Csak pár pillanat kellett a rendőröknek, hogy kiszedjék az autójából a kábítószer-kereskedőt. Összesen közel 11 kiló marihuána és 2 millió forint volt nála. Társát is elfogták.

Tizenötmilliós kábítószerfogás Budapesten

Tizenötmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ennyi pénz van egy drogdílernél

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H. D. Olga 44 éves, G. Miklós 24 éves és B. Zsolt 42 éves budapesti lakosok ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint szervezetten árultak tiltott drogokat a fővárosban.

Marihuánaültetvényt találtak egy soproni konyhában

A rendőrök 2017. január 12-én az esti órákban Sopronban igazoltattak egy zavartan és idegesen viselkedő férfit, aki a nyomozók kérdéseire elismerte, hogy az intézkedés előtt kábítószert fogyasztott, amiből otthonában is tart. A rendőrkapitányság beosztottjai a gyanúsított lakóhelyén házkutatást tartottak, aminek...

60 milliós marihuánafogás a szerb határon

Egy szerb férfi Röszkénél 63 millió forint értékű marihuánát próbált meg az országba csempészni – számolt be róla videóval a Police.hu .

Kokain, fű, alkohol: keményen tolják a politikusok

Mámorban tobzódó honatyákat mutatunk. Saját magukat nem szondáztatják, de az Ön 12 éves gyerekét drogtesztelnék. Deutsch Tamás, hol vagy? 

Kábítószert találtak Hujber Ferinél – legalábbis ő ezt állítja

Kábítószer birtoklással gyanúsítja a rendőrség Hujber Ferencet, aki szerint már házkutatás is volt nála, ahol fél gramm marihuánát találtak.

Ez is a "jobban teljesítő" Magyarországon történik + videó

Felfoghatatlan, hogy Magyarországon, a XXI.

Három kiló kábítószert rejtett el, miközben a rendőrök elől menekült

Hajdú-Bihar megyében akartak átvizsgálni egy autót a rendőrök, a sofőr helyére bepattant az anyósülésen ülő és elhajtott. 3 kilónyi marihuána volt az oka.

Tizenöt drogfogyasztót fogtak el a belvárosi klubban

A rendőrök szombat este 22:30-kor VIII. kerületi Aurórában közel száz vendéget ellenőriztek.

Hamis rendőrigazolvány és dílerkedés – aztán jöttek a "kollégák"

Három férfit fogott el a BRFK kábszer-osztálya pénteken, ketten dílerek voltak. Az egyik elfogottnál hamis rendőrigazovány volt.