Kommunista tisztből lett cukrász, most Kárpátalja új kormányzója

Beiktatta tisztségébe Kárpátalja új kormányzóját, Ihor Bondarenkót szombaton Ungváron Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki egynapos munkalátogatást tett a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében.

Már lakóházakat is veszélyeztetnek az áradó folyók Kárpátalján

Lakott területeket is veszélyeztetnek Kárpátalján a harmadik napja tartó esőzés következtében megáradt folyók, amelyek csütörtök reggelig a megye hat járásának 25 településén okoztak károkat, elsősorban a Borzsa, Ung és Latorca völgyében.

Áder János a kárpátaljai magyarok gondjairól is beszélt az új ukrán államfővel

A kárpátaljai magyarok gondjairól is beszélt a magyar köztársasági elnök az új ukrán államfővel hétfőn, Volodimir Zelenszkij beiktatása után Kijevben.

2,5 milliárdot költ a magyar kormány a kárpátaljai magyarok bérkiegészítésére

Szerdától lehet jelentkezni a kárpátaljai szociális programcsomag friss pályázati felhívására, amelynek az idei évre előirányzott keretösszegét a magyar kormány 2018 őszén megduplázta, így már meghaladja a 2,5 milliárd forintot – tájékoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán az MTI-t.

Benyújtotta lemondását Kárpátalja kormányzója, aki sokszor kiállt az ottani magyarok mellett

Benyújtotta lemondását Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnöknek Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöke – adták hírük kedden kárpátaljai hírportálok.

Soha nem volt olyan nehéz öt évük a magyaroknak, mint 2014 óta

Soha nem volt ilyen nagy szükség a határozott, megalkuvás nélküli érdekképviseletre – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a szövetség XXX. közgyűlésén.

Kárpátalján kampányolt az ukrán elnök, az autonómiáról hallani sem akar

Kárpátaljára látogatott pénteken Petro Porosenko ukrán államfő, aki országos elnökválasztási kampánykörútja keretében hivatalos rendezvényeken vett részt és mondott beszédeket.

Potápi Árpád János: a kárpátaljai magyarság azt üzeni mindenkinek, hogy nem fél

Ma a kárpátaljai magyarság azt üzeni mindenkinek, hogy nem fél, hogy nem a megosztás, hanem a béke, nem a rombolás, hanem az építés oldalán áll - jelentette ki Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Ungváron, ahol ünnepélyesen átadta a TV21 Ungvár televízió magyar kormányzati támogatással...

Tízmilliárd forinttal támogatja a kormány a kárpátaljai magyar nyelvű iskolákat

A kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programja, valamint a nemzeti jelentőségű vajdasági magyar intézmények programjai és megkezdett beruházásai megvalósításához szükséges forrás biztosításáról döntött a kormány.

Grezsa István: egy pillanatra sem engedhetjük el a kárpátaljai magyarok kezét

Remélhetőleg helyreáll a - a 2016-ig töretlen – jó magyar-ukrán viszony.

Félmilliárd forintos támogatást kapnak kárpátaljai egyházi líceumok

Kárpátaljai egyházi líceumok 581 millió forint támogatást a magyar költségvetésből – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Magyar orvosmisszió segítette az ellátás nélküli kárpátaljai gyermekeket és kismamákat

Munkácson zárja idei, második éve tartó kárpátaljai szűrővizsgálat-sorozatát a Katolikus Karitász orvosmissziója, amelynek önkéntesei szombaton és vasárnap 150 gyermek és ugyanennyi felnőtt ingyenes egészségügyi szűrését végzik el a Szent István Római Katolikus Líceumban.

Szili Katalin üzent a határon túli magyaroknak

A kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaországi magyarság nem mögötte, hanem mellette áll, segíti a szülőföldön történő megmaradását, boldogulását és mostani küzdelmének sikeres megvívását – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton Beregszászon.

Elkapták a nőt, aki a magyarellenességet szította Ukrajnában

Az ukrán hatóságok megtalálták és meggyanúsították az októberben Kárpátalja több járásában kihelyezett magyarellenes óriásplakátok feltételezett megrendelőjét, egy munkácsi nőt – tájékoztatott szombaton honlapján az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).

170 millió forintból újított fel óvodákat a magyar kormány Kárpátalján

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében mintegy 170 millió forint összértékben felújított újabb négy magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István miniszteri biztos csütörtökön Kárpátalján.

Budapesti beszéde miatt hallgatta ki a kárpátaljai magyar főiskola rektorát az ukrán SZBU

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei kirendeltsége beidézte és november 14-én kihallgatta Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján a Terror Háza Múzeumnál tartott központi megemlékezésen elmondott beszéde miatt – adta...

Budapest továbbra is magyar útleveleket osztogat az ukrán állampolgároknak

Budapest nem szüntette be a magyar útlevelek kiadását az ukrajnai magyarok számára - jelentette ki Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója Kijevben a Regionális Fejlesztési Tanács hetedik ülésének megkezdése előtt.

Két hónapja nem kaptak fizetést a kárpátaljai kórház dolgozói

A kárpátaljai kórházakban az alacsony bérek miatt több mint 500 betöltetlen állás van.

Ma tárgyalnak arról, hogy a vajdasági és kárpátaljai magyarok is szavazhassan az EP-választáson

Az Országgyűlés ma tárgyalja a Miniszterelnökség vezetőjének azon javaslatát, amely az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak is aktív választójogot adna a jövő évi európai parlamenti választáson.

Újabb magyar nemzetiségű katona esett el a kelet-ukrajnai harcokban

Újabb magyar nemzetiségű ukrán katona halt meg Ukrajna keleti részén, a Donyec megyében található Volnovaha közelében – adták hírül szerdán kárpátaljai hírportálok.

Kárpátaljai magyar főiskola rektora: a kommunista hatalomgyakorlás eszközei ma is léteznek

A XX. század kommunista, fasiszta hatalomgyakorlás eszközei napjainkban is kísértenek, különösen Ukrajnában – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora kedden Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál tartott központi ünnepségen.

Magyarellenes óriásplakátokat ragasztottak ki Kárpátalján, a kormányzó szerint az orosz titkosszolgálat szítja a feszültséget

Hennagyij Moszkal kormányzó szerint az orosz tükörfordítás buktatta le őket.

Kárpátalja kormányzója: orosz titkosszolgálati provokáció a magyarellenes óriásplakátok kihelyezése

Az orosz titkosszolgálatok provokációjának tartja a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal a kárpátaljai magyar politikai vezetők képeit és magyarellenes feliratot tartalmazó óriásplakátok kihelyezését a megye több járásában – közölte Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója szombaton hivatalos honlapján.

Semjén Zsolt törvénymódosítással érné el, hogy a határontúli magyarok is szavazhassanak az EP-választáson

Péntek este nyújtották be azt a törvénymódosítási javaslatot, melyet Semjén Zsolt jegyez, és melynek lényege, hogy „megteremtse az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára az aktív választójog gyakorlásának lehetőségét az Európai Parlament tagjainak választásán.”Azaz a törvénymódosítás...

Enyhülhetnek az indulatok az ukrán-magyar konfliktusban

Mindenekelőtt csökkenteni kell a feszültséget az ukrán-magyar viszonyban, és a feleknek hatékonyabbá kell tenniük a párbeszédet a kárpátaljai magyar oktatás és a kettős állampolgárság problémáiról – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szombaton Ungváron, ahol felszólalt a Kárpátaljai Magyar Kulturális...

Trócsányi: Magyarország soha nem fogja cserbenhagyni a kárpátaljai magyarságot

A kárpátaljai magyarok a magyar nemzet tagjai és Magyarország soha nem fogja őket cserbenhagyni, az anyaország kormánya és népe nagyra értékeli hűségüket az anyanyelvhez, a magyar kultúrához és hagyományokhoz – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter szombaton Nagyszőlősön, a nemzeti gyásznapon tartott központi...

A kárpátaljai sorkötelesek töredéke jelenik meg a hadseregnél, bekeményít az ukrán katonai vezetés

Kárpátaljáról a tervek szerint 500 újoncot soroznak be idén ősszel tényleges katonai szolgálatra az ukrán hadseregbe, ami 200 fővel haladja meg a megyéből tavasszal behívottak számát – jelentette be hétfői ungvári sajtótájékoztatóján Bohdan Cseremiszkij ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság vezetője.

Előre kitervelt provokációról beszélnek az ukránok videója miatt

Előre kitervelt provokáció lehetett a titkos felvételek készítése az állampolgársági eskütételről a beregszászi magyar konzulátuson, miként a nyilvánosságra kerülése is jól időzítettnek látszik a magyar és az ukrán külügyminiszter találkozója előtt – mondta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az...

Hazaárulás gyanújával indult büntetőeljárás a kettős állampolgár kárpátaljaiak ügyében

Hazaárulás gyanújával indított büntetőeljárást a Kárpátalja megyei ügyészség a magyar kettős állampolgár kárpátaljaiak ügyében