Ilyen változásokat okoz a havazás Ferihegyen

Az intenzív havazás miatt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterén késésekre és járattörlésekre kell számítaniuk az utazóknak szombat este – tájékoztat a Budapest Airport Zrt.

Lázár János "értő" asszisztálása mellett is tovább tart a MÁV agóniája - Néhány a szerdai friss tünetek közül - Halálos gázolás

Több cikkünkben foglalkoztunk már azzal az iszonyatos lepusztulással, amin a MÁV szó szerint napról napra átmegy.

Leszakadt a felsővezeték, késnek és kimaradnak a vonatok a hegyeshalmi vonalon

Bicske és Szárliget között szakadt le kedd hajnalban a felsővezeték az egyik sínpár fölött, emiatt csak egy vágányon zajlik a közlekedés a hegyeshalmi vonalon.

Vonat gázolt halálra egy férfit Zalaegerszegen

Vonat gázolt halálra egy férfit Zalaegerszegen, a baleset miatt a Balatoni úti felüljáró alatti nyílt vasúti pályán szerda délután - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gázolt a vonat a városligeti elágazásnál, több vonatot Kőbánya-Kispestig visszavágtak

A Budapest-Cegléd vasútvonalon megnő a menetidő a baleset következtében.

Leszakadt a felsővezeték, jelentős késések vannak a győri vonalon – frissítve

Biatorbágy és Herceghalom között adta meg magát mindkét vágány fölött a felsővezeték egy tehervonat haladása közben. Több vonat kimarad, a Máv pótlóbuszokat rendelt. A hibát 8 óra előtt részlegesen sikerült elhárítani, egy vágányon megindulhatott a vonatközlekedés.

Műszaki hibákkal indult a nap a MÁV-nál

Több vonalon is vagy a mozdony adta föl a küzdelmet, vagy a biztosítóberendezés szállt el.

20-30 perces késésekre kell számítani a Győr-Hegyeshalom vasútvonalon

Megsérült a felsővezeték-hálózat.

Síntörés miatt két vonatot törölt a MÁV a Nyugati pályaudvar és Monor közti szakaszon

A Budapest-Cegléd és a Budapest-Lajosmizse vonalon 10-15 perces késés alakulhat ki egyes vonatoknál.

A MÁV felkészült a télre, csak a hóra nem számítottak – a MÁV-app is leállt

A téliesre fordult időjárás alaposan próbára tette a vasúttársaságot, a Mávinform oldalon sorozatosak a jelzések a késő, vagy kieső vonatokról, a Nyugati pályaudvaron a havazás okoz gondot, de szarvas és kidőlt fa is keresztbe tett a menetrendnek. És a MÁV-applikáció sem működik.

Itt a péntek reggel, három helyen is késnek a vonatok

A Mávinform tájékoztatása szerint Pécel és Rákos között van fennforgás, a ceglédi vconalon a szegedi vonatok késnek, és a Balatonnál is meghibásodott egy biztosító berendezés.

Meghibásodott biztosítóberendezés miatt hosszabb a menetidő a Miskolc-Hidasnémeti vasútvonalon

Plusz még egy vonat műszaki hibája is hátráltatja a közlekedést a vonalon.

Halálos gázolás miatt Székesfehérvár és Balaton felé órás késései lehetnek a vonatoknak

Halálos gázolás történt a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon, emiatt 60-70 perccel nőhet a menetidő a Balaton felé is.

Helyreállították a felsővezetéket a Keletiben, a menetrend késő estére állhat vissza

A Keletiben már helyreállították a felsővezetéket, a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalakon késő estére állhat vissza a menetrend.

Több vasútvonalon félórás, órás késések lehetnek műszaki hibák és az időjárás miatt

Akár 20-30 perces, de esetenként egyórás késésekre is számítani kell több vasútvonalon – tájékoztatta a Mávinform szerda reggel az MTI-t.

Bivalyokat gázolt a vonat, késésre kell számítani a pécsi vonalon

Három bivalyt gázolt el a vonat Rétszilas és Simontornya között, emiatt a pécsi vonalon 60-90 perces késésre kell számítani.

Halálos gázolás történt a Hatvan-Szolnok vasútvonalon

Akár egy órás késés is lehet a vonalon, motorost gázolt Pusztamonostor ls Jászberény közt a szolnoki személyvonat.

Helyreállt a forgalom Rákosnál, újra járnak a vonatok

Újraindult a vonatközlekedés Rákoson, miután helyreállították a felsővezeték-rendszert péntek reggel – közölte a Mávinform az MTI-vel.

Órás késések a szolnoki és a miskolci vasútvonalakon

Akár egy-másfél órás késések is előfordulnak a szolnoki és miskolci vasútvonalon, ahol egy reggel megsérült vezeték okoz fennakadást – közölte a Mávinform péntek délelőtt az MTI-vel.