"Kósa Lajosnak a MotoGP versenypálya projekt helyett egy Babetta jutott! - Elkezdődött Lajos!"

"Kósa Lajosnak a MotoGP versenypálya projekt helyett, ez a Babetta jutott!

Kitáltalt az egykori fideszes polgármester: ilyen mutyikra kényszerítette a NER

Kósa Lajos – nem összekeverendő a fideszes országgyűlési képviselővel, Debrecen korábbi polgármesterével, csak névazonosságról van szó – Rákóczifalva város polgármestere volt 2019 októberéig, így testközelből tapasztalta meg a NER működését. Most pedig az atlatszo.hu-nak be is számolt ezekről.

Varga Zoltán: hevenyészett matek és etika óra Papp Lászlónak, Debrecen polgármesterének!

Papp úr azzal szolgált rá a ritka párosítású különórára, mert Varga Zoltán képviselő szerint sajátos módon értelmezte a pandémia alatt kiosztott közpénzmilliárdok rászorulóinak kiválasztását.

Kósa Lajos a kismamák megmentője? Erről ötletelt ma a parlamentben

A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetének létrehozásáról szóló törvényjavaslat vitájával kezdte meg munkáját az Országgyűlés csütörtökön – adta hírül az MTI. 

Kósa Lajos megpróbálta elmagyarázni a kormány vakcinatáblázatát, de valami egészen más sült ki belőle

A fideszes politikus akarata ellenére elmagyarázta, hogy miért félrevezető a kormány vakcinatáblázata.

Blikk: hotelszámlákat foglalt le a rendőrség a csengeri örökösnőtől, akinek az ügyében Kósa Lajos is feltűnt

Svájci hotelszámlákat foglalt le a rendőrség az ügyben, amelyben Kósa Lajos fideszes politikus neve is sokszor feltűnt már.

Kósa Lajos már a DK-t kezdte emlegetni a csengeri örökösnő ügyében

Kósa Lajos szerint P. Mária nem mondott igazat a bíróság előtt.

Kósa feleségének felszámolt cégénél továbbra sincs semmilyen jogsértés Polt Péter szerint

Polt Péter szerint nem történt jogsértés. 

Kósa Lajos a 33 éves Fidesz szülinapjára: "Magyarország független, szabad, önálló"

33 éve ezen a napon alakult meg a Fidesz, erről Kósa Lajos alapító is megemlékezett a közösségi oldalán.

Kukásautóba ült Kósa Lajos

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium teljes anyagi támogatásából a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. 512 millió forint értékben vásárolta meg a négy járművet.

Kósa Lajos elárulta: ha szükséges, a temetési rendbe is bele tud nyúlni az operatív törzs

„A rendelkezésre álló Covid-ágyak kapacitása bőven elegendő.

Múltidéző: 31 évvel ezelőtt írták alá a szovjet csapatkivonásról szóló egyezményt

1990. március 10-én Moszkvában aláírták a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról szóló egyezményt.

Kósa Lajos nem sértett a csengeri örökösnő ügyében – állítja a Legfőbb Ügyészség

Közleményt adott ki a nyomozó hatóság a csengeri örökösnő ügyében. 

Szörnyű, drámai, kínai - komorra váltott az inzultációs fővezér

Hamar alábbhagyott a nyitnikék, komorra váltott az inzultációs fővezér, pedig már épp ki akarta mondatni a néppel, hogy Magyarország élni akar.

Kósa Lajos egyedül is képes hülyét csinálni magából, de most államtitkári segítséget is kapott hozzá

Ha bárki nem értené címet, íme a magyarázat: “A zöldségesnek is elhisszük, hogy jó az áru” – az igazságügyi államtitkár szerint ezért adhatott hitelt Kósa Lajos Fidesz alelnök a csengeri „örökösnő” ígéreteinek.

Mennyire éles kés Kósa Lajos? - Bárándy Péter véleménye

A csengeri asszony nem létező örökségre hivatkozva vett fel nagy összegű kölcsönöket, amelyeket nem fizetett vissza, és ez nagy valószínűség szerint kimeríti a csalás fogalmát – mondta Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter.

Hadházy Ákos szerint Kósa Lajosnak van durvább ügye a csengeri örökösnő eseténél

A fideszes politikus korábban komolytalannak nevezte a független képviselő vádjait.

Blikk: Elhitette Kósával a csengeri örökösnő, hogy multimilliomos bankárt csinál belőle, amit a politikus köszönettel elfogadott

Kósa Lajos a Blikk által megszerzett ajándékozási szerződés szerint köszönettel elfogadta az ajándékokat, amik valójában nem is léteztek.

"Értjük mi, Lajos!" - Kósa alelnök legújabb felháborító szösszenetéről....

Alighanem kevesen ismerik annyira Kósa Lajos fidesz-alelnök és “debreceni alkirály” politikai arculatát, mint az évekig a városi közgyűlésben, mostanság pedig a parlamentben is vele szemben politizáló Varga Zoltán DK-s képviselő, aki most egy nagyon szenvedélyes posztban fakadt ki.

Az pofázik, akit már beoltottak - avagy'szok vakcina, kevesz penz'

Szegény nagy minielnökünk kénytelen kivárni a sorát.

Mondják, akik ismertek, pucér seg…szóval szerényen kezdted a pályafutásod Ma meg? - A debreceni Mr. 20%.....

Hosszú-hosszú évekig ültünk egymással szemben a debreceni közgyűlésben, meg amúgy is, Debrecenben mindenki, mindenkit ismer.

Kiderült, hogy mit keres Kósa Lajos az operatív törzs ülésein

Miután többedjére is feltűnt a reggeli operatív törzsi ülésen, a kormánylap Magyar Nemzet is rákérdezett arra, hogy mit is keres ott. Kiderült a dolog.

Kósa Lajos is feltűnt az ARC kiállításon

A járványhelyzet miatt szűk körben tartották meg a 20. ARC Kiállítás megnyitóját október 4-én, a Bikás parkban.

Jó szándékúnak látszik, mégis a haveroknak kedvez Kósa sörpiaci akciója

Bár kicsit megkésettnek tartják a törvénymódosítást, de az ágazati szereplők örülnek annak a törvényhozási javaslatnak, amely reményeik szerint is valamennyire segíthet a hazai kisüzemi sörágazatnak.

Kósa Lajos Columbót emlegetve magyarázta Debrecen rejtélyes 600 milliárdját

Nem tudni pontosan, mire kap 600 milliárd forint fejlesztési pénzt Debrecen a következő 10 évben, vagy, hogy egyáltalán kap-e, de Kósa Lajos, a város korábbi polgármestere egy klasszikust, magát Columbo felügyelőt is megemlítette a válaszában.

Kósa Lajos: Karácsony Gergely egyesre vizsgázott

A főváros rosszul vizsgázott a járványhelyzet kezelése során - mondta a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádióban.Kósa Lajos emlékeztetett, hogy először ritkították a BKK járatait, ezzel tömeg alakult ki.

A náci az náci, talányosabban: a (86/2019. X. 24.) MÖK határozatról … szubjektíven

A címben szereplő iktatószám a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés egyik határozatának száma.

Kósa bocsánatot kért a zsidózásért

Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke a Fidelitas tisztújító kongresszusán elhangzott beszédében kijelentette: az őszi önkormányzati választáson a debreceni "zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni".

Kósa Lajos „rárontott a zsidókra”…

Az EU 28 tagállamából legalább 26-ban – ha Lengyelországot netán nem számítjuk – a PC igáját nyögik: ott bizony Kósa Lajosnak nyomban távoznia kellene a politikából. Orbániában nyilván más a helyzet…