Pontokba szedtük a Kósa-sztorit, így kiütköznek az ellentmondások

Bőven vannak a történetben ellentmondások és ferdítések. Például az, hogy Kósa azt mondja, soha egy fillért nem fogadott el, miközben a közjegyzői papírban szerepelt egy 800 milliós ajándék Kósa édesanyjának. Aki - mint a sertéstelepes sztori óta tudjuk - nem stróman.

Ennél gyávább politikust még nem hordott hátán a föld

A mi szeretett Kósa Lalink igen nagy slamasztikába keveredett az 1300 milliárd forintos botránnyal.

Esetleg önt is lehúzta a csengeri Sz.-né egy németországi örökségre hivatkozva? Kérjük, jelentkezzen!

A rendőrség felhívásban keresi azokat az állampolgárokat, akik épp úgy benyalták a nő meséjét, mint Kósa Lajos.

Liberálisok: Honnan van Szabó Zsolt milliárdja?

A Magyar Liberális Párt haladéktalanul választ vár arra kérdésre: honnan van az Orbán-kormány államtitkárának, Szabó Zsoltnak több mint egymilliárd forintja, ami egy Belize-ben bejegyzett offshore cégnek a bankszámláján parkol?

Önt is úgy verték át, mint Kósa Lajost? A rendőrség várja a jelentkezését!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat csalás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. 

Kósa feleségének ígérték eredetileg a 800 milliót

Az első tervek szerint nem Kósa Lajos édesanyja kapott volna papíron 800 millió forintot, hanem a felesége – írja a Népszava a lap birtokába jutott dokumentumok alapján.

Kósa Lajost megcsapta a pénz szaga, avagy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik

Az “örökösnő” interjújától nem lettünk sokkal okosabbak.

Külföldi ingatlanvagyon lehet a Kósa feleségének eladott cégben

Valószínűleg mintegy 40 millió forint értékű külföldi ingatlanvagyon lehet abban a Tócó-Pece Kft. nevű cégben, amelyet Kósa Lajos tárca nélküli miniszter felesége vásárolt meg Fiák István ügyvédtől, Kósa közeli munkatársától, mindössze hatmillió forintért – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak Alföldi...

Ügynök volt? Na és?!

Szájer József a ruhatárig menekült a Szita Károlyra vonatkozó kérdések elől – mutatja a tévé.

Kósa Lajos Pécsen is a sárga földig lealázta magát - Városi Kurír

Kósa Lajos meglátta az újságírókat, ezért nem akart kiszállni a szolgálati autójából, ami így először nekiment a városháza kapujának, utána pedig elhajtott.Valószínűleg nem kell sokat várni rá, hogy elkészüljön a lenti videó Benny Hill-féle feldolgozása.

Így sétál némán Kósa Lajos, miközben az 1300 milliárdos csalásról kérdezik

Kósa Lajost két riporter is megpróbálta szóra bírni, hogy nyilatkozzon a milliárdos örökségről szóló csalás ügyében, de ő csak némán ballagott a kamerák előtt. 

Gyurcsány osztja, a Jobbik keveri a kártyát – Kósa elemzett Bayernak

A tárca nélküli miniszter szerint az ellenzék bármire képes pénzért, hatalomért.

A svájci cég cáfolja, hogy a részvényese lett volna Kósa „csengeri szélhámosnője”

Az Altenrhein Aviation AG szerint a társaság sem Szabó Gábornét, sem Kósa Lajost, sem Czakó Jánost nem ismeri.

Kapcsolja be az öveket! Lakner Zoltán összefoglalta a Kósa-ügyet

 Kósa Lajos kisebb viharba keveredett kedden, de Lakner Zoltán politikai tanácsadó, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese segít az ügyben kiigazodni. Azt írja Facebook-oldalán:

És akkor Kósa Lajos tolmácsot kért

Kósa Lajosra állítólag valaki rábízott 1300 milliárd forintot, a miniszter cáfolatánál pedig nem sok furcsább magyarázatot hallhattunk eddig; megnéztük, miként tapsolták el az uniós ezermilliárdokat, és azt is, mit kapott Budapest az elmúlt években a kormánytól. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Pánik a Fidesz vezetésében - Városi Kurír

Az éppen aktuális rettegészeti megfigyelések arra utalnak, hogy a Fidesz vezetőségében kitört a pánik.

Roma felzárkóztatási pénzekből jutott Kósa Lajos cimborájának is?

A hírek szerint a 4,3 milliárd eurós pénzkezelési megbízást adó Szabó Gáborné és Kósa Lajos köre között üzleti kapcsolat van.

A Jobbik kiszámolta: 43 évig 200 ezer forint jutalmat kaphatna minden pedagógus Kósa 1300 milliárdjából

Egy 1300 milliárd forintos keretből az összes pedagógusnak évente 200 ezer forint jutalmat lehetne adni 43 évig – mondta a Jobbik parlamenti képviselője, az Országgyűlés oktatásért is felelős kulturális bizottságának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Orbán (gumi)dominói

Orbán valójában igencsak csőbe húzott helyzetben érezheti magát.

„Kósa azt gondolta, hogy neki és a családjának is jár honorárium”

Elmentünk Csengerre, ahol a helyieket kérdeztük Sz.-né Marikáról, arról a rejtélyes „háztartásbeli” nőről, aki közjegyző előtt állapodott meg Kósa Lajossal arról, hogy a miniszter 1300 milliárd forintról rendelkezhet. A Magyar Nemzet által kiszivárogtatott dokumentumok szerint Kósa Lajos édesanyja például 800 millió forintot...

Kósa ragaszkodott ahhoz, hogy az anyja nevére írjanak 800 milliót

A Kósa Lajos által csalással vádolt csengeri asszony, Sz. Gáborné rokona szerint a Fidesz alelnöke maga ragaszkodott ahhoz, hogy készüljön egy közjegyzői okirat, ami szerint Kósa anyjának 800 millió forintnak megfelelő eurót ajándékoz Sz-né.

Farkas Flóriánnal is dolgozott együtt a Kósa Lajos mellett feltűnt ügyvéd

Kósa Lajos ügyvédje rakta le a Híd a munka világába program jogi alapjait – állítja a RomNet.

Felvetődik a pénzmosás gyanúja Kósa Lajos ügyében

Magyar György hozzátette, hogy a közjegyzőnek kötelessége lett volna jelezni a közjegyzői kamara felé az ekkora összegű megbízást.

Kósa Lajcsi-botrány: 1300 milliárdos szerződés: ekkora értéknél csak a közjegyzői díj 3 milliárd forint

A Magyar Nemzet kedd reggel írta meg, hogy létezik egy közjegyzői irat, ami szerint 1300 milliárd forint feletti ellenőrzést kapta meg Kósa Lajos, és az ismeretlen megbízótól származó felkérés szerint az összeget államkötvények vásárlására kellett volna fordítania.

Kósa 24 órás ultimátumot kapott

Ha önként nem távozik, Orbán Viktornak kell megvonnia pártja támogatását tőle.

Kósa Lajos bizalmasának, a „Czeglédy-károsultak" ügyvédjének véletlenül közös cége van a minisztert állítólag átejtő rejtélyes örökösnővel

"A Kósa-gate összekapcsolódhat a sokak által koncepciós eljárásnak tartott Czeglédy-üggyel.

Kósa a pácban! Egyedül?

Ha bárkinek azt tanácsolta, illetve ma is azt tanácsolná, hogy akár számolatlanul fektessen itt be, akkor ő személy szerint mit keresett az ügyletben? Nem anyagilag, hanem a személye. A befektető gyámság alatt van? Pont Kósa lenne a gyámja? Esetleg egyedül nem intézkedésképes? Ugyan miért nem? Vagy csak egyszerűen nem kockáztathatja...

Kósa ma jelenti fel a milliárdos örökösnőt

Érden tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. A rendezvény rögtön apróbb incidenssel kezdődött: egy férfi a Nem stróman az édesanyám-mémdalt játszotta be hangosan a mobiljáról. Kósa nem zavartatta magát.

A csengeri nő több szálon kötődik Kósa Lajos köréhez

A Kósa által csalónak nevezett asszony cégében összeérnek a szálak.