835 millió forintot adott a kormány egy törökországi programsorozatra

Kiemelt kulturális programsorozatot támogat a magyar kormány Törökországban. Késő este pedig megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely 835 millió forintot utal ki a jövő évi költségvetésből egy kiemelt törökországi kulturális programsorozatra.

Nem magán spórol az Orbán-kormány: Hiába írták újra a költségvetést, az egészségügy és az alapfokú oktatás veszít

Benyújtotta a parlamentnek a 2023-as költségvetést Varga Mihály, miután azt év végén már egy rendeletben módosították.

Erre költik Orbánék az adónkat: Milliárdokat kap Rogán titkosszolgálata – Új részletek derültek ki a költségvetésről

Tavaly év végén nem a parlament fogadta el a költségvetés módosítását, hanem a kormány a háborúra hivatkozva megoldotta egy rendelettel – számolt be róla az Mfor.

Rendeleti kormányzás: még a Kádár-rendszerben sem volt példa arra, hogy a parlament legalább ne tárgyalt volna a költségvetésről

Precedens nélküli, hiányos és szinte átláthatatlan a rezsivédelem jegyében módosított 2023-as költségvetés, ezt még jobboldali kötődésű közgazdászok is elismerik. Vajon átlépi-e a kormány a Rubicont, és a parlament megkerülésével felvállalja, hogy rendeleti büdzsét alkotott? – teszi fel a kérdést a 24.hu elemző cikke. 

Már most tudjuk, hogy jövőre nagyobb lesz a költségvetési hiány, mint amit Varga ígért

Nem várható, hogy jövőre bármi is könnyebb lesz majd. 

Putyin felfoghatatlanul nagy összeget szán a 2023-as költségvetésből a háború folytatására

Aláírta az erről szóló törvényt.

Itt vannak a pontos számok: ennyi milliárd forintot költött tavaly a magyar állam sportra

A rendelkezésre álló adatok szerint a költségvetésből tavaly nem kevesebb mint 272,6 milliárd forintot fordított sporttal összefüggő célokra az Orbán-kormány.A sportlétesítmények olyannyira meghatározóak voltak a tavalyi sportbüdzsében az elemzés szerint, hogy az összesített, 272,6 milliárd forintos közvetlen kiadás 48,3...

Elszámolt az Orbán-kormány: összeomlott a jövő évi költségvetés a Népszava szerint

Kissé lebecsülték az inflációt. 

Budapest költségvetése már lehet, hogy ezt az évet sem bírja ki

A főpolgármester-helyettes legalábbis egyelőre nem tudja megmondani.

Elfogadta a parlament a 2023-as költségvetést, kiderült mire fordítja a kormány a büdzsé forrásait

Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi ismertetése szerint a kormány számol az ukrajnai háború elhúzódásával, amely válságot hozhat, számol a bevezetett szankciók hatásaival, a háború okozta energiaválság következményeivel, a háborús inflációval és az Európában kibontakozó gazdasági válsággal.

DK: ez a megszorítások költségvetése

Ha valóban fontos lenne a kormánynak a magyar családok megvédése, elfogadná a DK javaslatát, és 0%-ra csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját, egyszeri, minimum 100.000 forintos támogatást adna a nyugdíjasoknak.

A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése

A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése, ezek azok a legfontosabb gazdaságpolitikai irányok, amelyeket számokba foglaltak – mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlés szerdai ülésén, a 2023-as költségvetési törvényjavaslatot ismertetve.

Magyar György: a pártelitek cseréljenek helyet a civilekkel és ismerkedjenek meg közelebbről a magyar rögvalósággal!

A békés egyet nem értés politikáját javasolja mindenkinek Orbán Viktor.

Karácsony Gergely: nem szeretnénk arra berendezkedni, hogy elkezdjem számolni, hogy mennyi pénzt spórolunk azzal, ha a 4-es, 6-os villamos nem 2 percenként jár, hanem 10

A főpolgármester "Igenis van kormányváltó hangulat" címmel egy nagyon részletes interjút adott az mfor-nak.

Eszméletlen költekezést hajtott végre a kormány az év utolsó három hónapjában

Csak decemberben 1200 milliárd forinttal apadt a könnyen mozdítható tartalék.

Budapest a hadak útján- Elfogadták a főváros 2022-es költségvetését

Meghosszabbította a Városháza-ügy miatt létrehozott vizsgálóbizottság mandátumát a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a testület így a közgyűlés januári rendes ülésén számol be elvégzett munkájáról Természetesen volt más is!

Újabb milliárdok mennek a papok jövedelempótlékára és hittanoktatásra

A hittanoktatási támogatások emelésére idén két különböző rovatban 1,7 milliárd forint jut, a jövő évtől pedig évente 5 milliárd forint.

24.hu: nagyjából egymilliárd forintba kerülhet az ellenzéki előválasztás a pártoknak

Egy korábbi megállapodás alapján 120-160 millió forintot dobnak rá össze a pártok, de már most úgy tűnik, hogy a végső költség az egymilliárdos összeget is elérheti.

A vezetés is aggódik: Kiss Ambrus szerint a budapesti önkormányzat az év végére fizetésképtelenné válhat

Budapest egyik főpolgármester-helyettese szerint hamarosan kezelhetetlenné válhat Budapest pénzügyi helyzete – adta hírül a 24.hu. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

10 milliárd forinttal kevesebbet költhet fizetésekre a KSH

Ennyivel csökkenti a személyi juttatásokra és azok járulékaira fordítható összeget a kormány egy határozattal. További félmilliárddal kevesebbet költhet dologi kiadásokra is a statisztikai hivatal.

Összesen 20,5 milliárdot költ a kormány a népszámlálásra

2022 októberében kezdődik el a 2021-ről átcsúsztatott lajstromba vétel.

Bemondta a közmédia: a kormány nem az osztogatásra épít

Az ellenzék bojkottja mellett a parlament 132 igen, 26 nem szavazattal tartózkodás nélkül fogadta el Magyarország 2022-es költségvetését a tavaszi ülésszak utolsó napján.

Törzsi vezetők új tündöklése - Csak úgy csurog a méz a kormányzati madzagra

Fontos közügyekről adtak tájékoztatást a minap felelős nemzeti vezetők a Világgazdaság „Magyarország újraindításáért“ címmel szervezett konferenciáján.

Titokzatos célokra tartalékol a magyar kormány

A 2022-es költségvetésben 3883 milliárd forint szerepel a Gazdaság-újraindítási Alap (GUA) sorában, ám ebből az összegből több száz milliárd sorsa egyelőre ismeretlen.

Ezermilliárdos honvédelmi költségvetés várható jövőre

A 2022-es költségvetés tervezetének XIII.

Az utolsó fillérig megnéztük, mire mennek a kormány sportra költött milliárdjai

Több nagy rendezvényt és fideszes politikusok által vezetett sportszövetségeket is milliárdokkal támogatnak, és ugyan nem keveset költenek utánpótlásra, nem lehet nyomon követni, az oda szánt pénz hova kerül.

És akkor a kormány feltalálta a pfizeres Black Fridayt

Óriási káoszt hozott a nagy igyekezet, hogy péntekre meglegyen a négymillió első körben beoltott magyar, és jöhessen az újranyitás következő lépése; az MNB-nek és a Költségvetési Tanácsnak sem tetszik, ahogyan a kormány túlköltekezne a 2022-es költségvetésben; alapítványokba szerveztek ki egyetemeket és több száz milliárd...

A kormány a választások előtt még gyorsan módosította a költségvetést, hogy többet költekezhessen

Kedden nyújtották be a parlamentnek a 2021-es költségvetésmódosítást – jelentette a 444.hu.

És akkor már meg sem próbál úgy tenni a kormány, mint ha tartható lenne a költségvetés

A 2006-os szintre ugrott vissza a költségvetés hiánya, és most beleírják a 2021-esbe is, hogy idén csak alig fog javulni a helyzet; egyre többen tervezik a nyári vakációt; létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ.