Németh Szilárd a GDP 3 százalékát költené a hadseregre

Miután Németh Szilárd a Magyar Hírlapnak adott interjújában tisztázta, milyen pacalt főzött, és hogyan képzeli el a paprikás krumplit, a haderőfejlesztésre is kitért, mivel ma már ő a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Palkovics: nem is igaz, hogy államosítunk - az MTA doktorai félreértették - Városi Kurír

Ezek a kő-buta tudósok mindent félreértenek.

A költségvetési növekedés nyertese a honvédelem

A 2019-es költségvetés egyik legnagyobb nyertese a honvédelem költségvetése lesz az első elemzések szerint. Az egyelőre még csak törvényjavaslatként ismert, jövő évre vonatkozó költségvetési koncepció alapján valóban, jelentősen nő a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség éves költségvetése.

Jövőre kevesebb pénz jut a nyugdíjalapnak

Jövőre az ideinél több tíz milliárd forinttal kevesebb pénz jut a nyugdíjalap kifizetéseire a munkáltatók befizetéseiből, írja az Mfor.

Gulyás Gergely szerint a szegényebb államoktól vonna el pénzt az uniós költségvetés

Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Unió következő, 2021 és 2027 közötti költségvetésének tervezetét a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

Orbán: Szeretetvallásra felépült kultúránk van

A miniszterelnöknek úgy kell az európai nyilvánosság, mint üveges tótnak a hanyattesés.

Németh Szilárd szerint már 2019-ben jelentősen nő a honvédelmi költségvetés

A honvédelmi költségvetés 2024-re megduplázódik, de már jövőre is jelentősen több forrás juthat erre a célra – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az Európai Bizottság 166 milliárd eurós költségvetést tervez jövőre

Az Európai Bizottság előterjesztette a 2019-re vonatkozó uniós költségvetési tervezetet, amelynek összege kötelezettségvállalási előirányzatokban 166 milliárd euró, a 2018-asnál 3 százalékkal magasabb. A költségvetés kiemelten kívánja kezelni a migrációval kapcsolatos kérdéseket – közölte az Európai Bizottság szerdán.

ifj. Lomnici szerint az unió "költségvetési terror"-al felel az "Orbán-terrorra" - Városi Kurír

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász feltalálta a csőben a lyukat, szerinte hiányoznak a jogi alapjai az uniós költségvetésből járó források tervezett megkurtításának Magyarországgal szemben.

Márki-Zay Péter: „Ha most csődbe viszik a várost, az nem megoldás”

Nincs béke Hódmezővásárhelyen, most rendkívüli közgyűlést hívatott össze a helyi Fidesz azzal, hogy majdnem egymilliárd forintot utak és járdák építésére költene, ezt a költségvetési tételekből csípné le. Márki-Zay Péter független polgármester szerint nincs miből.

Sikerült talpra állítani a magyar költségvetést az ÁSZ vezetője szerint

Domokos László, az Állai Számvevőszék vezetője szerint talpra állt a magyar költségvetés az utóbbi évek erőfeszítései hatására.

Kormánykonklúzió: Soros hülye! - Városi Kurír

Lehangoló, a kormánypropagandával szemben álló helyezést ért el Magyarország az Open Budget Survey 2017-es listáján, amely során a költségvetési átláthatóságot vizsgálták.

Lázárék több mint ezermilliárdról hazudnak - Városi Kurír

Uniós támogatásokat tologatott egyik zsebéből a másikba a kormány.

Csepreghy: a növekedésre, a munkanélküliségre és a költségvetésre fókuszált 2010 óta a kormány!

A kormány gazdasági és fejlesztési politikájának a lényege 2010 óta a növekedés feltételeinek megteremtése, a munkanélküliség leszorítása és a költségvetés rendbehozatala volt – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a HG Média csoport Fókuszban rendezvénysorozatának Gazdasági évnyitó című...

Tartalékol a kormány, hogy visszaadja az ellopott pénzt az EU-nak

A pénteken megjelent kormányhatározatban az áll, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapításai szerint a 4-es metró beruházásának harmadát, mintegy 166 milliárd forintot elloptak, elcsaltak, emiatt hazánknak várhatóan 59 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Uniónak."A rendszerváltás óta legnagyobb...

Mirkóczki: Még több közpénz mehet közveszéllyel riogatásra

Mirkóczki Ádám szerint van még idő, hogy mindenki visszaküldje a „kamukonzultációt.

51 milliárd forinttal lépheti túl Pintér a migráció kezelésére fordítható keretet

Eredetileg 100 milliót szántak erre, jócskán túlszárnyalták a keretet.A keretet eredetileg 100 millió forintban határozták meg az idei költségvetésben. Nyáron is módosítottak, akkor 30 milliárdra emelték az elkölthető összeget.

700 milliárd dollárt kap az amerikai hadsereg jövőre

700 milliárd dolláros költségvetést szavaztak meg Egyesült Államokban a védelmi kiadásokra, a pénzből a katonák béremelésére is jut.

Mazepin pénzéből van az idei Force India • Racingline.hu

Az új szabályoknak köszönhetően nőttek az F1-es csapatok költségei.

Az idősek nemcsak Orbánnak, hanem az egész országnak terhére vannak

Közel általánosan elfogadottnak tekinthető és az idősekkel szembeni ellenérzést is generáló nézet szerint a mai nyugdíjas a kortárs fiatalabb, pénzkereső korosztály eltartottja.

Tényleg meglepő lenne a terrorizmus elleni harcra szánt 86 milliárdos keretmódosítás?

A médiában körbejárt hír szerint az eredeti költségvetési kereteit 86 milliárd forinttal lépheti túl idén a Belügyminisztérium (BM). A napokban megjelent kormányhatározat konkrétabban a terrorveszély megelőzéséhez és elhárításához kapcsolódó feladatok hatékony megvalósításához rendeli hozzá ezt a többletforrást.

Egységesíthetnek egyes elemeket a Forma-1-es autókon • Racingline.hu

A Forma-1-es csapatok költségvetései igencsak eltérőek. Míg a Ferrari tavaly 330 millió fontot költött, addig a Force India és a Sauber csal 90-95 millió fontból gazdálkodhatott.

Már vége a vizes vébének, de még megdrágult 1,3 milliárd forinttal

Bár már vége van a vizes világbajnokságnak, a költségek még mindig emelkednek: most újabb 1,3 milliárd forinttal drágult meg a rendezvény.

Fürjes szerint kétszer ekkora is lehetett volna a vizes vb költségvetése

Ahogy az is kiderült, a vb előmozdított olyan beruházásokat, amelyekkel Budapest már adós volt.

Elfogadták a 2018-as költségvetést, előkerült néhány száz milliárdnyi plusz forrás

Az Országgyűlés elfogadta csütörtökön Magyarország 2018-as költségvetését, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett.

Közel 3 milliárddal többet kap a NAV jövőre

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2,9 milliárd forintot kap 2018-ban, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 300 milliót kap beruházásokra.

LMP: a jövő évi költségvetés vesztesei a segítségre szorulók és a munkából élők

A jövő évi költségvetés veszteseit sorolta az LMP frakcióvezető-helyettese a büdzsé szerdai parlamenti vitájában.

Újabb, közel 900 millió megy a vizes világbajnokságra

Kikötői úszóművekre 495 millió, 378,5 millió pedig vízi személyszolgáltatásra. A nyári vb összköltségvetése 130 milliárd forint lehet.

Aki kapja, marja: Orbán nagy pénzosztása

Az államadósság csökkentése helyett a brutális méretű költekezést választotta a kormány, hogy élénkítse a gazdaságot.

Duplájára nő jövőre az ukrán minimálbér

Petro Porosenko elnök aláírta hétfőn a 2017-es állami költségvetésről szóló törvényt – olvasható az ukrán államfő honlapján megjelent közleményben.