Bödőcs: a Borkai-sztori a Wall Street farkasának Fásy Ádám-féle kiadása

Mindannyian nevetségesek vagyunk, én is az vagyok, apám is az, Orbán Viktor is az, csak próbálják eljátszani, hogy őt csak ájultan tisztelni lehet, ami persze egyre nehezebben megy – mondta Bödőcs Tibor a Magyar Hangnak adott interjújában.

A megrendülés könyve

„Álmodtam, de valóság volt” – fogalmaz egy New Yorkba elszármazott magyar túlélő a holokauszt borzalmairól.

Glukhovsky Metrója - Mit rejt a moszkvai metró a nukleáris háború után?

Elárulok egy titkot: miközben Dmitry Glukhovsky Metró-trilógiáját olvastam, szabálytalan időközönként, ütemesen vertem a fejem a falba.

Nekiment a Magyartanárok Egyesületének elnöke Háy Jánosnak

Arató László úgy véli, kár, hogy Háy János rengeteg munkáját és népszerűségét, a kiadó pedig pénzét és tekintélyét fecsérelte a Kik vagytok ti? című könyvre.

10 hely Székesfehérváron, amely olvasásra csalogat

Úgy tartják, hogy olvasni bárhol lehet.

Jack Carr: A végső lista - regényismertetés

Amikor a fagylalt visszanyal...

"Csak" kukásokról van szó. Azokon segíteni? No, ne már!

Pénteken kora délután bementem két debreceni antikváriumba, gondolván, teszek egy kísérletet a debreceni Ady-téren levő könyvszekrény állományának a gyarapítására. Nagyon sok könyv van, amit eladni visznek,

Ez a 14. századi Metafizika igazi kincs, amit Székesfehérváron őriznek

Kisebb (helyi) szenzáció volt, amikor kiderült: négy, korábban ellopott ősnyomtatvány visszakerült a Székesfehérvári Püspöki Könyvtárhoz.

MIlyen lehet a Holdon élni?

A napokban megjelent Egressy Zoltán Holdon című kötete, amely a 2040-es évekbe repíti az olvasót. Ekkorra az embernek sikerül kolonizálnia a Holdat, pár ezer kutató él rajta hatalmas üvegbúrák alatt.

Klassz dolog a bevásárlóközpont, vagy mégsem? - A biztonságiak és az ő homokozójuk.....

Klassz dolog a bevásárlóközpont!

Hitvallás és derű Pannonhalmáról – Gondolatok Várszegi Asztrik interjúkötetéről

Várszegi Asztrik 1991-től 2018 márciusáig pannonhalmi főapátként szembenézett a rendszerváltást követő egyház kérdéseivel, újragondolta és széles körűen megvalósította a Márton-hegyi apátság mai lehetséges és példamutató üzenetét.

Könyvbemutató az Őrségi babakiállításon

2019. június utolsó hétvégéjén, egész pontosan június 29-én, szombaton 15 órától a „Babakiállítás az Őrségben” rendezvény vendége lesz Ivánc településen a nemrég megjelent és nagy sikernek elébe néző Forrásvidék című regény szerzője, Tóth Gábor Ákos, aki stílszerűen hová is máshová kalauzolja új könyvének...

Hannibal Lecter visszahozza a borzongást

Hannibal Lecter visszahozza a borzongást a Generalpress kiadó jóvoltából.

Humorista! Szeresd a kormánypolitikust, vagy kussolj - Bagi Iván ex humorista szereti....

Bagi  Iván fiatal korában reményteljes humorista-jelölt volt, végigjárta a létra fokait, untemannkodott Fárbrynak, paródiái örökös partnerével, Nacsa Ivánnal egyre több műsorban köszöntek vissza.

Lee Child: "Múlt idő" című krimije

Az író világa igencsak bedurvul.

T.M. Logan Hazugságok könyvismertető

T.M. Logan HAZUGSÁGOK könyvismertető kiindulási alapja az a viszonyulás, amely a krimiszerzők megélhetését mindig biztosítani fogja: „ A végső igazság mindaddig, amíg be nem igazolódik, mindig hamisságnak tetszik.” /Arthur Koestler/* - T.M. Logan HAZUGSÁGOK krimije beszippant, mert minden annyira életszagú benne.

Kutyák örökbefogadását segíti a Nébih

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetett meg a Nébih, a Fogadj örökbe! című kötetet az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára mutatta be Pécsett szombaton.

Elpusztíthatatlan: Életrajzi könyv készült Robert Kubicáról • Racingline.hu

Számos F1-es tematikájú könyv készül(t) mostanság, elég ha csak Jenson Button, vagy Kimi Räikkönen már magyarul is megjelent kiadványra, vagy épp Fernando Alonso készülő életrajzára gondolunk.

Réti László Európa Falak Mögött regény

Réti László Európa Falak Mögött regénye előzményes kiadvány, korábban 2016-ban került a boltokba.

Így is szembe lehet nézni a halállal, csak nem érdemes - Yalom: Szemben a Nappal

Irvin D. Yalom (Fotó: Talkspace)Vegyes érzéseim vannak Yalommal kapcsolatban.

Barker: A negyedik majom

Barker: A negyedik majom c.könyve krimi a javából.

Kidobott könyvekből nyitottak könyvtárat a kukások

Lomtalanítások alkalmával mindig összeszedem a kidobott könyveket és hazacipelem.

A graffititől a street artig

A Street art – Híres művészek beszélnek vízióikról című riportkönyv bevezet e Magyarországon kevésbé ismert műfaj sokszínűségébe.

Elképesztő dolgokat lehet megtudni a Szent Koronáról

A Szent Korona kalandos útjáról jelent meg kötet a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportjának munkája nyomán – mondta Pálffy Géza történész, a kutatócsoport tagja az M1 aktuális csatornán szombaton.

Gábor György: Szakács Árpád megragadva elhíresült pennáját, egy könyv megírásával fenyegetőzött...

Kérem, engedjék szabadon képi fantáziájukat, s képzeljék el a határon kopogtató kataklizmát, amit Nyugat-Európában már nagy kanállal kóstolgatnak. Ugye menni fog?

Kimi Räikkönen Harry Pottert is lekörözi • Racingline.hu

Kari Hotakainen “Az ismeretlen Kimi Räikkönen” című könyve hatalmas siker Finnországban (is).

Így (ne) spórolj a könyvvásárláson!

A könyvek a reneszánszukat élik manapság: nem csak ajándéknak népszerű, az újdonságok között mindenki találhat magának valami érdekeset.

Sámson – A vadon fia

Bitó László legújabb kötete úgy vezet be minket az Ószövetség egy meglehetősen agresszív történetébe, hogy regényében egyszerre elevenedik meg a filiszteus elnyomás alatt élő Izrael története, és ezzel párhuzamosan kirajzolódik a leírást kiindulópontként tekintő és abból vizionált bitói világ.

Tabudöntő könyv jelent meg a pszichológusokról

Könnyen és gyorsan bele lehet gabalyodni a segítők hálójába – fogalmaz a most megjelent PszichoBiznisz című könyv szerzője, aki a Városi Kurír Gyógyuló rovatának is munkatársa.