Alaposan begyorsítottak a rendőrök – négy óra alatt 25 embert kaptak el

Négy óra alatt huszonöt személyt fogtak el a rendőrök Pest megye területén.

Három hete nem találják az 50 millióval meglépő pénzszállítóst

Pedig két méter magas, így azért eléggé könnyen felismerhető.

Egy unokázós csalót már elkaptak, kettőt köröz a rendőrség – fotók

Unokázós csalót fülelt le a rendőrség Budapesten, két társát körözik.

Értelmi fogyatékos iráni férfit köröz a német rendőrség gyilkosság miatt

Előre kitervelt emberölés gyanúja miatt nyilvános körözést adott ki a németországi Düsseldorf rendőrkapitánysága kedden egy értelmi fogyatékossággal élő iráni férfi ellen.

Azzal fenyegetőzött, hogy felrobban a kávézó – a rendőrök nagyon keresik a férfit

Az erzsébetvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

Villamoson késeltek, körözi őket a rendőrség – fotók

Két férfit köröz a rendőrség egy csütörtöki budapesti késelés ügyében.

Házi őrizetből szökött meg Gábor, keresik a rendőrök

Házi őrizetből lépett meg Ekés Gábor a fővárosban, a rendőrség körözi.

Körözték a Ferihegyen riadalmat okozó férfit a rendőrök

Kábítószerbirtoklás és garázdaság miatt körözte a rendőrség azt a férfit, aki hétfőn riadalmat okozott a ferihegyi nemzetközi reptéren.

Egészségügyi intézményből tűnt el 12 éves lány Józsefvárosban – aki látta, hívja a rendőröket

Vasárnap este tűnt el egy józsefvárosi egészségügyi intézményből a 12 éves lány, a rendőrség körözi.

Cipőtolvajokat keres a rendőrség Pesten – videó

13 pár cipőt lovasítottak meg egy VI. kerületi bevásárlóközpontból.

Üvegpultot és üvegajtót rongált a férfi, keresik a rendőrök – fotó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

15 éves árva fiút keresnek a soproni rendőrök, az emberek segítségét kérik

A Soproni Rendőrkapitányság folytat eljárást a 15 éves Németh Miklós eltűnése ügyében.

Besurranó tolvajokat keres a rendőrség

A józsefvárosi rendőrök keresik azt a két ismeretlen férfit, akik egy lakásból loptak.

Két pénztárcát is ellopott – körözik a rendőrök

A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást Pusztai Attila Zoltán ellen.

Budaörsi áruházban volt kemény a férfi, a rendőrök is keresik – videó

Egy budaörsi áruházban garázdálkodott egy férfi június 11-én este, a rendőrök körözik, videófelvétel is van róla.

Tanári szobából lopott Józsefvárosban, körözi a rendőrség – fotó

Egy józsefvárosi oktatási intézménybe ment be egy férfi csütörtök kora este, ahol egy tanári szobából egy táskát lopott el, amiben az iratok mellett pénz és mobiltelefon is voltak.

Pillanatok alatt rúgták be az üvegajtót és vitték a márkás telefonokat – videó

Még februárban rabolt ki három személy a fővárosi Andrássy úton egy iStyle-üzletet, az iPhone-okat vitték el. A rendőrség körözi őket.

Kábszer-kereskedőket fogtak, egy társuk szökésben – videó

Kábítószer-kereskedőket fogtak a rendőrök a főváros több pontján is a napokban, egy férfi még szökésben van, őt körözik.

Azonosították a ferencvárosi ékszerbolti rablót – őt keresik a rendőrök

Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki kedden délelőtt próbált késsel kirabolni egy ékszerboltot Ferencvárosban. A férfit körözik.

Késsel próbált ékszerboltot rabolni – aki látta a férfit, hívja a rendőrséget!

Ékszerboltot akart kedden délelőtt kirabolni egy férfi a fővárosi Ferenc körúton, ám az előadó meghiúsította a rablást. A rendőrség keresi a férfit.

Elfogatóparancsot adtak ki a csengeri örökösnő ellen

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrég a csengeri örökösnő ellen, akiről Kósa Lajos miniszter elhitte, hogy 1300 milliárd forintot örökölt.

Körözik a „csengeri nőt", aki védelmet kért Svájctól, mert félelemben tartják - Városi Kurír

Telefonon hívogatják, ismerőseit pedig sorra hallgatják ki – ezt állította a Független Hírügynökségnek a csengeri háztartásbeliként megismert Szabó Gáborné.

Követ dobott a busznak, a szélvédő bánta – keresik a rendőrök

Bűncselekmény elkövetőjének azonosításához kérik a lakosság segítségét a győri rendőrök.

Mobiltelefont raboltak a Margitszigeten, körözik őket – fotó

Egy mobiltelefont rabolt el egy férfitól két másik április 5-én a Margitszigeten, a rendőrség körözi pket.

A svájci rendőrség által körözött férfit fogtak el az egyik határátkelőhelyen

A svájci rendőrség körözött egy román-moldáv kettős állampolgárságú férfit, akinek így nem sikerült Ártándnál kilépnie az országból.

Ellopta az adománygyűjtő urnát, a rendőrség keresi

A Nyírbátori Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.

Elfogatóparancsot adtak ki az egyik metró-graffitiző ellen – fotó

A rendőrség a március 13-ai Pöttyös utcai metró-graffitizés kapcsán egy embert már beazonosított, nyilvánosan is köröztetik.

A szegedi rendőrök keresik Bagi Attilát

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy helybeli férfi megtalálásában.

Eltűnt egy lány Sátoraljaújhelyen

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 15 éves, sátoraljaújhelyi lány eltűnése ügyében.

Fegyveres rablót keresnek Budapesten – ha látta a férfit, hívja a rendőrséget!

Fegyveres rablót keres a BRFK, az egyelőre ismeretlen férfi február 15-én délelőtt rabolt ki egy XI. kerületi, Bocskai úti ékszerüzletet.