Kövér László Szlovéniából szólt be a többi szomszédos országnak

Sokat elmond a magyar kormány külpolitikájáról, hogy Kövér László az országgyűlés elnöke szerint Szlovénia az egyetlen szomszéd ország amellyel nincsen semmilyen nyitott kérdés.

Kövér László szerint újjáéledt a szovjet megszállás, csak most nem az oroszok csinálják

Kövér László is osztja az általános fideszes elképzelést, miszerint mindenki összefogott Magyarország ellen, most kifejezetten Svédországra és Finnországra van kihegyezve, egyenesen a szovjet megszállást látja újraéledni.

Kövér László külcsíne igen, belbecse azonban cseppet sem változott

Aki Kövér Lászlóhoz eddig csak kackiás bajuszát társította, annak pénteken nagy meglepetésben lehetett része: hősünk fizimiskája teljes átalakuláson ment keresztül.

Hiába a brutális infláció, Orbán fizetése közel 860 ezer forinttal emelkedhet márciusban

De Kövér László házelnök is bruttó 600 ezer forintos emeléssel számolhat tavasszal, mint ahogy a parlamenti képviselőknek és a köztársasági elnöknek is lesz mit a tejbe aprítania 2023-ban – köszönhetően egy évekkel ezelőtt a Fidesz-KDNP által megszavazott módosításnak, ami miatt a parlamenti képviselők alapfizetését minden...

Kövér László mobilja még Orban Viktorénál is butább

Megbízható márka, strapabíró akksi...

Kövér úr! A képviselők a fizetésük kétharmadát havi 2-4 óra munkáért kapják? - Hadházy brutál-büntetése

Kövér Lászlótól nem áll távol a képviselők, pontosabban az ellenzéki képviselők pénzbüntetése.

Tudta? Van ám nálunk Magyar Parlamenti Imacsoport, ami péntekente imareggelizik!

Ha a címben feltett kérdésre "nem" a válasza, akkor jól le van maradva, hiszen 2022 júliusa óta létezik a csoport, akkor jelentette be Kövér László, hogy fideszes és KDNP-s képviselők egy része arról tájékoztatta őt, hogy "megalakult a parlamenti imacsoport".

V4 botrány: Kövér szerint a cseh házelnök egy ostoba nőszemély!

Csütörtök reggel írtunk arról, hogy a csehek bojkottálták a V4-es házelnökök közelgő pozsonyi találkozóját a magyarok oroszbarát politikája miatt.

Szijjártó után Kövér is Ománban turnézik - Konklúzió: minden nagyon szép, jó és mindenki elégedett.....

Az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében tudatta, hogy az Országgyűlés elnöke Hálid bin Hilál el-Máváli, az ománi Súra Tanács elnökének meghívására hivatalos látogatáson vesz részt az arab államban; Kövér László személyében először látogatott magyar házelnök Ománba – írja az MTI.

Kövér László Ománba utazik

Hivatalos látogatásra Ománba utazik a házelnök szombaton – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.

Kövér László a kárpátaljai magyarok ukrajnai küzdelméről beszélt

A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is – fogalmazott a verbőci református gyülekezetnek a temploma felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke, újra megerősítve, hogy a kárpátaljai magyarok "mindig és mindenben" számíthatnak Magyarország és a magyar nemzet...

Kövér, Semjén, vagy Putyin mondta? Az amerikai nagykövetség kvízéből kiderül! - Ez az a gáz, amiből nincs hiány.....

Ön nem szégyellné, ha egy mondat kapcsán kérdéses lenne, hogy az orosz vezető, vagy az Ön szájából hangzott el?

Fél évvel a választási győzelme után végre leteheti képviselői esküjét Hadházy Ákos

Már a parlament honlapján is megjelent, hogy hétfőn leteheti az esküt a független országgyűlési képviselő.

Kövér László bicskanyitogató megjegyzése: „A tanárok bérét ma is emeljük, és a jövőben is emelni fogjuk”

És ami az uniós forrásokkal történik, „az olyan nyílt önkény, amit csak útonállásnak” lehet nevezni.

Kövér László: a lengyel választásokig a Magyarországnak járó EU-s pénzeket vissza fogják tartani

A Heteknek adott interjút a házelnök.

Lilu keményen beszólt Kövér Lászlónak azért, amit a házelnök a tanárokról mondott

Sokaknak nem tetszett Kövér László tegnap esti megjegyzése, mely szerint „a tisztességes pedagógusok nem a fizetésüktől teszik függővé a teljesítményüket”. Lilu saját közösségimédia-oldalán adott hangot nemtetszésének.

RTL.hu: Hadházy Ákos október 10-én késő este pótesküt tehet

Az RTL Klub úgy értesült, a Házbizottság ülését ezúttal a fideszes Kövér László házelnök helyett a KDNP-s Latorcai János vezette, és az Hadházy ügyével kezdődött.

Indul a parlament, a két új jobbikos képviselő esküt tehet, Hadházy nem

Kövér László tovább szívatja a Zuglóban egyéni választókörzetben választást nyert független országgyűlési képviselőt. Az országgyűlés őszi ülésszakának első napján mentelmi ügyekről, Nemzeti Választási Bizottságról, illetve az uniós pénzek megszerzéséhez szükséges törvénymódosításokról lesz szó a Tisztelt...

Hadházy Ákos még mindig nem teheti le a képviselői esküjét

Miközben a Jobbik Magyarország helycserés támadással két már kipróbált politikusát helyezi vissza az Országgyűlésbe, az egyéni körzetben mandátumot szerzett Hadházy Ákos továbbra sem teheltei le a képviselői esküt.

Kövér Lászlóék százmillióért vásároltak be új autókat

Egészen pontosan 101,6 millió forintért kapott új járgányokat az Országgyűlés Hivatala.

Magyar György: házelnök úr, Észak-Koreára még nem tetszett gondolni?

A magyarok nem megtagadni, hanem mindig is összekötni akarták a Keletet és a Nyugatot, és Kövér László házelnök szerint ezért kapta a kompország elnevezést Magyarország.

Éljen Kompország, Adyt egye meg a fene - Szombati Lendvaiság

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját.

Kövér László elszabadult - Volt amikor a Kelet, máskor a Nyugat "harapott belénk"

Üzenetnek és példának nevezte minden nyugati és keleti népnek a Kurultajt az Országgyűlés elnöke szombaton Bugacon, a rendezvény megnyitóján.

Szentkirály – Kövér László már egy újabb világháború veszélyével riogat

Szent István legbecsesebb örökségének nevezte a keresztény magyar államot az Országgyűlés elnöke vasárnap a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon.

Kövér László: "Hideg otthonok, hatalmas drágaság, leálló gyárak, társadalmi méretekben megjelenő nélkülözés fenyeget minden európai társadalmat"

A házelnök igazán borús képet festett le a jövőről és Európáról. 

Már minden csak Novák Katalinon múlik – Kövér László aláírta a katát szétzúzó törvényt

Vajon a köztársasági elnök is hitelesíti a dokumentumot?

Mentve a haza! Megalakult a parlamenti imacsoport! - A közszolgák szerint is csak ez segíthet?

Emlékeznek még a választás hevében szerveződő imaláncra, amit azért hívtak életre, hogy hitük tárgya -Orbán Viktor- tovább regnálhasson?

Kövér László részvétet nyilvánított a japán képviselőház elnökének Abe Sindzó halála miatt

A volt miniszterelnököt pénteken egy választási gyűlésen lőtték le, a tettest a rendőrség a helyszínen elfogta.

DK: döntött a strasbourgi bíróság, Kövér László elégtétellel tartozik a pártnak

A Demokratikus Koalíció közlése szerint a strabourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nekik adott igazat a 2018-as "rabszolgatörvény" elleni tiltakozásuk miatt Kövér László házelnöktől kapott bírságuk kapcsán.

Kövér László, a "civilben közméltóságnak számító futballista"

Kövér László házelnök szerint minden bizonnyal ráfért már a közszolgákra egy kis muri,  az Országgyűlés "aranylábú 11-je" -itt jegyzem meg, hogy a fejük használatáért fizetjük elsősorban őket és itt nem fejelésre gondolok!- nyerte a Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát, amelyet hat Kárpát-medencei csapat részvételével...