Az internet nem felejt - Kövér a Nap - Városi Kurír

2015. december 14-én Kövér László megszólalt.

Kövér szerint Európa sorsa múlhat a magyar választáson

A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén szombaton Budapesten.

Benkő Dániel szerint Bazsarózsa kövér, mert nem áll ki a csípőcsontja

Benkő Dániel és állandóan változó korú Bazsarózsája már megint penetráns módon produkálták magukat a Mokkában három perc figyelemért.

Beszappanozták a rácsok közé akadt kövér hódot

A kanadai Hamilton városában akadt fenn a kerítésen az a hód, aki egy kissé túlzásba vitte a télre való tartalékolást.

Jolly: "Divat Magyarországon, ha valaki kövér?"

A Nagy Duettben Hódi Pamela oldalán versengő mulatós előadónak elege van azokból, akik folyton kritizálják a külsejét.

Ezt a lányt lekövérezték, ezért otthagyta a szépségversenyt

Arna Ýr Jónsdóttir egy izlandi lány, aki épp a Miss International Grand Las Vegas-i döntőjére készült.

Ki a f*szom ez a sok idióta? (dajcstomitól szabadon)

Beszarok,esküszöm.Hát ki a búbánatos franc ez az ember?Tovább megyek.Ki a jó fene a többi?

Kövér László lehet az új köztársasági elnök

Háttérharc indult a Fideszben – írja a HVG csütörtöki száma. A kormánypárt egyes feltörekvő, fiatal vezetői "felfelé buktatással" távolítanák el Kövér László házelnököt a pártirányításból, és őt jelölnék Áder János utódjának.

Újévi aljas idiótáskodás a kormánypárti fasisztoid televízióban

Kövér Lászlónak tényleg szómenése van – a „mélymagyar”, sőt, az egész ország bűzlik attól, ami a száján kijön.

Orbán disznó és a lájkolók

Az új esztendő első hírei közt van két érdekes:1: Orbán disznómód küzd a jégen,2: és vannak akik a küzdelmi kottából játszanak, mert lájkolják a mesteri művet amit a Tanító alkotott. 

Kövér László évet értékelt és nem tért ki a nőkre – Kolozsvári Szalonna

A házelnök kőkemény kérdésekre válaszolt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, valamint megosztotta bölcs gondolatait hazaszeretetről, az ellenzéki lét értelmetlenségéről és nemzethalálról.

A kóros elhízás visszaszorításához összefogásra van szükség

Magyarország a harmadik helyen áll a kóros elhízás gyakoriságában a világranglistán, ennek megváltoztatásához a legszélesebb összefogásra van szükség – mondta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) XIV.

Szakmai összefogás a felnőttkori elhízás ellen

Négy szakmai szervezet fogott össze a felnőttkori elhízás és az ahhoz társult betegségek ellen; az Összefogás a gyermekek egészségéért elnevezésű kezdeményezés célja, hogy ezeket helyes kisgyermekkori táplálkozással, primer prevencióval előzzék meg.

Gazemberek is, meg bohócok is

Pártunk és államunk vezetői naponta traktálnak bennünket elképesztő handabandáikkal. Nem kímélnek minket - talán mélyen átélt kereszténységüktől űzve – karácsony táján sem.

Tippek, hogyan előzzük meg a betegségeket

Ha feltesszük a kérdést, hogyan őrizhető meg az egészség, szinte mindenki rávágja, helyes táplálkozással, testmozgással, a káros szokások mellőzésével, és a stressz kiiktatásával.

Eltűnt Kövér László nyilatkozatából az a részlet, amiből kiderül, hogy fogalma sincs, ki az USA külügyminisztere

Délelőtt még nőnek gondolta John Kerryt. Ez a részlet már nem olvasható a Magyar Nemzet összefoglalójában.

A magyar kormány a lengyel sajtót is cenzúrázná

Kövér László a Szabadság Expressz elnevezésű programon nem létező államnak titulálta Ukrajnát és ingerülten reagált arra, amikor lengyel fiatalok a magyar kormány intézkedéseiről, állítólagos oroszbarátságáról és az ukrán konfliktusról kezdték el faggatni.

A törökök, az MSZP és a kellő munkaáldozat

E három lényeges pont összefűzésével emlékezett meg Kövér László a Zrínyi Miklós hadvezérnek (1508-1566), valamint a vár 1566-os védőinek emléket állító hagyományos szigetvári Zrínyi-napok záróeseményén: a nyugat már 1566-ban sem segített, de felemelkedtünk, bár az ezer éves államot majdnem sírba taszították a...

Együtt-PM: Kövér László vállalhatatlan nyilatkozatott tett

Az Együtt-PM arra szólította fel pénteken Kövér László házelnököt, hogy vonja vissza az ukrán válsággal kapcsolatos "vállalhatatlan nyilatkozatát", amelyet szerdán tett a Szabadság Expressz rendezvénysorozat parlamenti eseményén.

Soros bő keze és egyéb kérdések

Kit pénzelt a Soros alapítvány?

Ház, őrzés, szellem

Ha képviselő lennék és megtisztelhetnék valakit azzal, hogy felkérem házelnöknek, akkor ezerszer inkább bárki mást, mint egy magát szigorú, ám igazságos családfőnek tekintő, de közben a családot megosztó, abból sokakat kirekesztő gyűlöletszítót!

Kövért nem szabad elfogadni!

Lesz-e végre ellenzék?

Becsó Zsolt nem kövér, csak erős a csontozata

Lekövérezte a fideszes politikust a tévés celeb, mire áttolták a pofáján a képen látható ördögfejes szamurájkardot.

Orbán kedvenc polgármestere megrémült

Felcsút polgármestere úgy fogalmazott: Mesterházy Attila "átlépett egy minden jóérzésű ember számára átléphetetlennek tartott határt, felháborodást és rémületet idézett elő nemcsak a családomban, szűkebb és tágabb környezetemben, de az egész országban".

MSZP: a Hír Tv elismerte, hogy a felvétel hangsávjába belenyúlva, manipulálta a hangfelvételt

A szocialista párt közleménye szerint a “Hír Tv is elismerte, hogy a felvétel hangsávjába belenyúlva manipulálta a hangfelvételt”, és véleményük szerint az is elgondolkodtató, hogy az ügy miért csak 24 órával a rendezvény után pattant ki.

A kövér divat: Egyáltalán létezik?

A normál súlykategóriába tartozó hölgyek és urak egyszerűen nem tudnak foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy milyen a kövér divat.Egész egyszerűen azért, mert hiába vannak sokan, senki nem tervez ruhákat, nem teremt divatot a számukra.

Azok a bizonyos "kövér" reggelek

Van egy olyan érzésem, hogy nem én vagyok az egyetlen nő, akinek így indul néha a reggele, mint a mellékelt képen.

Kövér elvtárs élet-halál harca Gyurcsány elvtárssal

1989 óta tanúi lehetünk egy élet-halál harcnak,melyet egykori elvtársak vívnak.A mai magyar politikai elit nagyobb része párt és KISZ tag volt 1989 előtt.

Sovány vagy duci? Melyik szexi?

A kutatások rendszerint azt mutatják ki, hogy a férfiaknak azok a nők jönnek be akiken vagy egy kis felesleg.

Fabulon Ági ma legfeljebb plus size modell lehetne

Jesszusom, mekkora sonkák, és hozzá milyen pici cicik!