LMP: évente kétszer kellene a kormánynak emelnie a közalkalmazottak bérét

Inflációkövető módon képzeli el a párt az emelést. 

LMP: azonnali kompenzáció, középtávú béremelési program kell a közalkalmazottaknak

Az infláció miatt lenne szükség ezekre a párt társelnöke szerint.

Az LMP szerint meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt, majd béreket kell növelni

Meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt, és azon belül kell a közalkalmazottak bérét növelni – jelentette ki Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján.

Több önkormányzatnál sztrájkkal indulhat a szeptember

Az önkormányzatok egy részénél sztrájkra lehet számítani szeptember első hetében. Ahol elindul a sztrájk, három napig csak a halaszthatatlan, például a halálesetekkel kapcsolatos ügyeket lehet majd elintézni.

Sztrájkra készülnek a közszférában dolgozók

Jövő hét pénteken már sztrájkolhatnak a köztisztviselők, mivel a kormánnyal folytatott tárgyalások kútba estek, a bérük pedig több éve stagnál.

Ultimátum Orbánnak, egyhetes sztrájk jöhet

Azt mondják, a kormány az utolsó pillanathoz érkezett.

Kirúgott tízezer "megbízhatatlan" közalkalmazottat a diktátor

Elbocsátottak több mint tízezer közalkalmazottat Törökországban annak gyanújával, hogy kapcsolatban állnak a július 15-i puccskísérlet összeesküvőivel – jelentette a Dogan török hírügynökség.

Sztrájkba léptek a közalkalmazottak is – tisztességes bért követelnek

Az önkormányzati alkalmazottaknak is életpályamodellt és tisztességes bért követel a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Boros Péterné, a szervezet elnöke az általuk meghirdetett szerdai kétórás sztrájk után az MTI-nek úgy nyilatkozott: azt szeretnék, ha a kormány tudomásul...

Torkig vannak, sztrájkolni fognak a közszolgálati dolgozók

Sztrájkra készül a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ); a június 22-én 8 és 10 óra között tartandó munkabeszüntetéshez a polgármesteri hivatalokban lévő alapszervezetek közül mintegy száz csatlakozott – közölte szerdai sajtótájékoztatóján a szakszervezet elnöke...

Tízezrekkel kaptak kevesebb fizetést a közalkalmazottak országszerte

A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait – mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek.

Csúnyán bebukott a Fidesz nyugdíjszemétkedése

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás miatt, amely a bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát.

Késedelmi kamatot követel az LMP a késő fizetések miatt

Késedelmi kamatot követel az LMP azoknak a közalkalmazottaknak, akik nem a megszokott időben kapták meg fizetésüket.

Az Államkincstár tagadja, hogy miatta késnek a fizetések

Nem a Magyar Államkincstár (MÁK) felelős a bérek esetleges csúszásáért, a kifizetéseket az intézmények indítják – közölte a kincstár pénteken az MTI-vel.

Perelnek a pedagógusok, hogy megkapják a nekik járó juttatást

A pedagógusok közül többen is úgy döntöttek, pert indítanak azért, hogy megkapják a bankszámlavezetésük díját.

Ezer csókosnak biztosít ingyen autót a kormány

Közel ezer állami tisztségviselőnek biztosít az Orbán-kormány személyi használatú gépkocsit az adófizetők pénzéből.

Sok közalkalmazottat bocsájthat el a kormány

Elbocsátják a köztisztviselők és közalkalmazottak egy részét – jelentette be Lázár János.Szerinte ugyanis az ország nem bír el egymillió állami alkalmazottat.

Mintegy 45 ezer közalkalmazott tiltakozott

Országos szinten mintegy 15 ezer köztisztviselő lépett kétórás figyelmeztető sztrájkba tegnap reggel 8.30-kor.

Tíz nappal elhalasztották tervezett tiltakozó megmozdulásukat a közalkalmazottak

Kivárják a pénzügyminisztérium képviselőivel folytatott egyezkedés végét, és az itt született eredmény függvényében döntenek arról, hogyan tovább.