"Technikai hiba" miatt rosszul jelent meg a kihirdetett Alaptörvény

Az Igazságügyi Minisztérium közleményben jelezte, hogy a Magyar Közlönyben kihirdetett szöveg hibás.

Dobták a törvényt, ezért Áder nem jelöl főbírót

Áder János nem tesz javaslatot a Közigazgatási Felsőbíróság elnökének személyére. Erről a köztársasági elnök pénteken levélben tájékoztatta az Országgyűlés elnökét.

Varga Zoltán: két nappal a dicsőséges győzelem után a K. Vezetőt úgy verte orrba a valóság, mint vak cowboyt a kricsmi csapóajtaja!

A Kedves Vezető lefújta a közigazgatási bírósági rendszer felállítását.

Trócsányi: Magyarország érdekét szolgálja a közigazgatási bíróságokról szóló javaslat

Az igazságügyi miniszter értékelése szerint a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat megfelel az európai normáknak, kiállja a Velencei Bizottság kritikáját és Magyarország érdekét szolgálja.

Két éve Handó Tünde hivatala ezerszer keményebben kritizálta a kormány különbíróságos tervét, mint a bírák, akiket most hazaárulónak nevezett

„(…) néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat.” Ezt Handó Tünde, a magyar igazságszolgáltatást irányító Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke mondta másfél hete a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Hazaárulónak nevezte a kormány terve ellen felszólaló bírókat Handó Tünde

Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke a lehető legsúlyosabb váddal illette azokat a kollégáit, akik felemelték a hangjukat a közigazgatási bíróságok létrehozása ellen:

Az MSZP továbbra sem támogatja a fideszes pártbíróság felállítását

Az MSZP nem támogatja a közigazgatási bíróságok felállításának tervezetét, mert az a szocialisták szerint csak a közigazgatási bíráskodás fideszes pártkatonákkal való feltöltését, a bírói függetlenség felszámolását szolgálja.

Sem a Jobbik, sem az LMP nem támogatja a fideszes különbíróságot

Sem a Jobbik, sem az LMP nem tartja elfogadhatónak a "közigazgatási bíróságokról" szóló törvénytervezetet.

Az ellenzéki pártok kiakadtak a Fidesz tervezett bíróságán

Több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) is tiltakozott csütörtökön a közigazgatási bíráskodás bevezetésének kormányzati terve ellen.

Lesz egy új, Fidesz-bérenc bíróság a gázos ügyekre?

Megbontanák az eddig egységes, és a többi hatalmi ághoz képest relatív független bírósági rendszert, és a politika számára fontos ügyek egy részét új szervezethez rendelnék – írja a 444.hu .