Egy nappal az átadása után zárnak be egy vasútvonalat – Lázárék azért kapkodnak a civilek szerint, hogy ne lehessen tiltakozni

Van érintett települlés, ahol a teljes önkormányzat szabadságon van.

Vitézy: A MÁV egy posztszocialista állami mamut – Ezer milliárdokat kell fektetni a vasútba

Kemény szavakkal illette a MÁV-ot a volt közlekedési államtitkár.

Így csalja el az ÁFA-t a Bolt taxi

Kiderült mi az igazi problémája a taxis szövetségnek. Több forrás szerint a NAV is vizsgálja azt az adózási formát, amellyel a Bolt működik a hazai piacon.

Az Orient Express kalandos útjai

Az Orient Express első útja nemcsak az átszállás miatt volt viszontagságos, olykor dunai árvíz, földcsuszamlás és hóakadály is késleltette menetidejét.

Mi kell még? - koccanások, sávlezárás, boruló forgalmirend stb

Ha ma járművel közlekedne, gondolja meg, nem egyszerű szinte sehol sem a közlejkedési helyzet: koccanások, sávlezárás, boruló forgalmirend.

Budapestiek százezrei örülhetnek – Megújulnak a pótlóbuszok egykori sávjai

A felújított 3-as metró átadása után megújulnak a pótlóbuszok egykori sávjai, rövidesen több sávot használhatnak az autósok, ami csökkenti a mellékutcák forgalomterhelését, és biztonságosabb lesz a biciklis közlekedés is – írta közleményében a BKK hétfőn.

Lázár János 13 törvény módosításáért közlekedési törvénycsomagot nyújtott be - A gombnyomók keze már az OK feliraton?

Kedden benyújtotta a kormány a Lázár János által jegyzett "Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztését" (a törvényjavaslat szövege pdf-ben itt olvasható), amely tizenhárom különféle törvény egyes passzusait módosítaná.

Hajókázna? – Már naponta járnak menetrendi hajók a Balatonon

A menetrendi hajók szombattól naponta járnak a Balatonon a két fő útvonalon, Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint Fonyód-Badacsony között - tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. az MTI-t. A menetrendi hajók szombattól naponta járnak

BKK: Május 1-jén újra szabad a Pesti alsó rakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét szabad a rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.

Rumlis hétvége vár a közlekedni akarókra: május 1-e és pápalátogatás

Ha hétvégén közlekedésre adja a fejét, számítson rá, hogy, május elsején és előtte, a pápalátogatás miatt változik a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok közlekedési rendje.

Ha jót akar, ma közlekedje ki magát, mert szombaton Budapesten feje tetejére áll a jövés-menés lehetősége

A szombati I Bike Budapest kerékpáros felvonulás idején - 16 és 18 óra között - több ponton a közúti forgalom nem haladhat, ezért a közösségi közlekedés érintett járatai módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

Leszabályozás: Megtiltják az elektromos a rollerek használatát a 14 éven aluliaknak

A francia kormány szerdai ülésén úgy döntött: megtiltja a 14 éven aluliak számára az elektromos roller használatát, és szigorítja a szabálysértési büntetéseket a városi közlekedésben gyakran kaotikus helyzeteket teremtő és szenvedélyes vitákat kiváltó közlekedési eszköz használatának jobb szabályozása reményében.

Legyen ön is buszvezető: A BKV-nál havi 850 ezer forintot is megkereshet

Egyre kevesebb a járművezető a BKV Zrt.-nél, ezért a fővárosi közlekedési társaság kiemelten kezeli a toborzást.

Figyelem! Porátfúvásra kell számítani az M3-as autópályán Hatvannál

Porátfúvás alakult ki az M3-as autópályán Hatvan térségében – figyelmeztetett az Útinform szombat délután.

Szanyi Tibor: ezek ugyanazok

Karácsony Gergely történelmi bűnnek nevezte a budapesti villamosvonalak felszámolását.

Így változik a tömegközlekedés a vasárnapi óraállítás miatt

A vasárnapi óraátállítás miatt változik több éjszakai belföldi és nemzetközi vonat, illetve néhány vidéki, valamint fővárosi buszjárat közlekedése – közölte a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Csütörtökön lezárás-cunami a Puskás Aréna körül

A csütörtökön, az esti Ferencváros-Bayer Leverkusen labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóhoz miatt 18 órától a Puskás Aréna környékén számos lezárásra és közlekedési változásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Kösse fel a gatyót, aki szerdán Budapesten autózik - Lezárások, változások pontról pontra.... - Szijauram! - A szélső érték

A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt szerdán -március 15-én- közúti korlátozásokra, és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni Budapest belvárosában - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.

Halálos balesetek: kemény szigorításokat javasol az Európai Bizottság

Tavaly több mint 20 000 ember vesztette életét az uniós utakon. Az áldozatok többsége gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros, valamint robogóval közlekedő személy volt.

Dugó a magyar tengeren: Gondot okoz a Balatonon veszteglő hajók számának gyarapodása

Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása; az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne.

Breaking! Márki-Zay Péter piros pontot adott Lázár Jánosnak

Örömmel jelentjük, politikusaink sikeresen elhagyták az óvodát, és beültek az általános iskola első osztályának padjába. Márki-Zay Péter első napján azonnal piros pontot is adott Lázár Jánosnak. Ezúttal a Facebookon. 

Utakat zártak le Erdélyben a hóviharok miatt, a Fogarasi-hasokban lavina rongált meg egy menedékházat

A menedékházban mintegy 60 turista tartózkodott, jelenleg is folyik a kimentésük.

Újbuda önkormányzata megakadályozta, hogy megkezdődjön a Déli Körvasút építése

Újbuda önkormányzata sikerrel akadályozta meg a bíróságon, hogy megkezdődjön a Déli Körvasút építése - jelentette be keddi, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció XI.

Idén is folytatja a BKK és a BRFK a buszsávok ellenőrzését

Idén is folytatja a BKK és a BRFK a buszsávot jogosulatlanul használó autósok ellenőrzését, amelynek részeként - január 16-17-én - több mint ötven szabálytalanság miatt intézkedtek a rendőrök - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Konfliktuskezelés Csepelen: belekapaszkodott az autó ajtajába, ami nekihajtott egy táblának – videó

A kiérkező járőröket persze egyik fél sem várta meg.

Útinform: torlódik a forgalom a Budapestre bevezető utakon

A szokásos hétköznap reggeli torlódások most is kialakultak.

Biciklivel, gyalog? - Ki mondta nektek, hogy sérthetetlenek vagytok?

Nagy tépelődés után írom le a gondolataimat biciklistákról és gyalogosokról.

2022-ben Magyarországon kevesebb új személygépjárművet helyeztek forgalomba

Magyarországon 2022-ben 111 524 darab új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 8,5 százalékkal kevesebbet 2021-hez képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.

Itt az év első jó híre! A szokásosnál hosszabb ideig lesznek érvényesek a decemberi MÁV és Volánbusz bérletek – eddig

A szokásos január 5. helyett meghosszabbított ideig, január 9., 23:59-ig érvényesek a decemberi havi és második félhavi helyközi bérletek a MÁV és a Volánbusz járatain.

Ha az ünnepek alatt és között közlekedne Budapesten, erre számítson!

A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején.