Csoda, hogy nem omlik össze az oktatás – Ötezer teljes munkaidős pedagógus tűnt el a rendszerből

Csökken a teljes munkaidős pedagógusok száma, míg a részmunkaidőben dolgozó pedagógusok száma elsősorban a nyugdíj mellett dolgozó pedagógusokra vezethető vissza.

40 milliárdos kormányzati átcsoportosítás: a köznevelés helyett propagandára és a Nemzeti Filmintézetre megy a pénz

Változások várhatók az idei költségvetésben, és nem kis léptékűek. 

Orbán-idézet is került a 22,5 milliárdból felújított csepeli gimnázium falára

A diákok nem csak nap mint nap olvashatják a falon „Magyarország hét törvényét”, de még egy kápolnát is kaptak. Németh Szilárd Orbánnak hálálkodott az átadón, Maruzsa Zoltán pedig elmondta, milyen büszke a nemzeti alapú oktatásra.

Maruzsa Zoltán az oktatásról: „A rossz híreknek az ellenkezője igaz”

Az államtitkár hosszú interjúban bizonygatta, hogy minden jó, és ami mégsem, azért az EU és az ellenzék a felelős, nem az Orbán-kormányok évtizedes kormányzása.

Tanárok ezrei hagynák ott az iskolákat, percről percre nő a számuk egy felmérés szerint

Nem dolgoznának tovább pedagógusként, ha elveszi tőlük a közalkalmazotti státuszt a kormány.

Balog Zoltán: nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma

Az emberi erőforrások minisztere a köznevelés megújítása terén elvégzett munka igazi visszaigazolásának tekinti, hogy 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma.

Álomiskola nyílik állami támogatással Debrecenben

Sci-fikbe illően modern iskola nyílik Debrecenben, ahova öröm lesz járnia az ott valódi, 21. századi tudást és készségeket szerző diákoknak. Persze, hiába állami az iskola, mert nem mindenkinek lesz elérhető.

Mégis megtiltja a Minisztérium a kronológiát tartalmazó töriatlasz használatát az idei érettségin?

Tagnap olvasónknak, aki végzős diák, történelem tanára azt mondta: a jelenlegi állás szerinte mégsem használhatják az idei tavaszi érerttségi szezon középszintű történelem érettségijén a régi szerkesztésű atlaszt.

Gárdonyi az oktatás központosítása és a török-magyar barátság ellen

"Ha akartuk, ha nem, iskolaszéket kellett választanunk, és a miniszteri tanterv szerint tanítanom. Kénytelen voltam vele, mert a tanfelügyelő ránk írt. Kezdetben különösen szigorúan kívánták, hogy amiket Pesten kieszeltek, azoknak mi pontos végrehajtóivá váljunk.

Balog Zoltán óriási felfedezést tett!

Az igazgatóknak kell lenniük az igazi vezetőknek az iskolákban, az előző keretrendszer túlságosan leértékelte a munkájukat – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.

Rétvári: Az egészségügyben és a köznevelésben is előrébb tudunk lépni

Mind az egészségügy, mind a köznevelés területén előrelépés történhet jövőre, a 2017-es költségvetésben e két területre 200 milliárd forintos többletet szán a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Veri az éket a sztrájkolók közé a minisztérium

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt javasolja, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók számára az idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon – közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal...

Balog Zoltán: a fiatal orvosok eleget keresnek

A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat. Balog Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan...

Már készítik elő a pedagógussztrájkot

Megkezdi április 20-ára az országos pedagógussztrájk előkészítését a pedagógusok sztrájkbizottsága – jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

"Nem egy Klik lesz, hanem nagyon sok kis Klik"

Galló Istvánné azt mondta: a PSZ olyan polgári engedetlenségre, amelynek jogkövetkezménye lehet, nem biztathatja a pedagógusokat, minden munkavállaló egyéni döntése, hogy részt vesz-e benne. Ugyanakkor a szabad véleménynyilvánításra vonatkozó álláspontjukat fenntartják, és a sztrájk megszervezéséről sem mondtak le, ha nem...

A magyartanárok is kikosarazták a kormányt

Meghívták a Magyartanárok Egyesületét a köznevelési kerekasztal tartalomfejlesztő munkacsoportjának alakuló ülésére, de nem vesznek részt rajta, mert illegitimnek tartják és egyoldalúan összeválogatottnak. Íme a levél:

A kormány rázza a pofonfát, ebből pedagógussztrájk lehet

A pedagógusok sztrájkbizottságának határozott szándéka a megegyezés a kormánnyal, ugyanakkor a 25 pontos követelésükre adott minisztériumi megállapodás-tervezet egyelőre "nem ebbe az irányba mutat" – közölte Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke kedden.

Breaking: engedett a kormány a pedagógusoknak

Átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata és várhatóan még ebben a félévben megkapják az intézményvezetők a gazdálkodásukat segítő kártyát – a többi között ezekről az azonnali intézkedésekről állapodtak meg a köznevelési kerekasztal keddi ülésén a...

Az oktatási államtitkár szerint meg kellett várni, amíg kijönnek a rendszerhibák az oktatásban

De ennek köszönhetően Palkovics Lászlóék már tudják, hogy kell beavatkozniuk.

A Fidesz beismerte Czunyiné alkalmatlanságát: a gyermekek az elsők

A köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok, nem az államtitkárok és nem is a pedagógusokra rátelepedő hergelők – reagált a Fidesz országgyűlési frakciója szombaton az ellenzéki pártok oktatással kapcsolatos nyilatkozataira.

Az élet Czunyiné után

Távozik posztjáról Czunyiné Bertalan Judit – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

LMP: nem megoldás az államtitkárok "csereberéje"

Az LMP szerint az államtitkárok "csereberéje" nem jelent megoldást a közoktatás problémáira.

Lázár tárgyalna a köznevelésről, de már feltételeket szab

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a kormány folyamatosan kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében, de azt kéri, hogy ne vigyék be a politikát az iskolákba.

Rétvári még mindig tolja Balog biciklijét

Már több mint ezer iskola vezetőivel, tanáraival egyeztetett az oktatásirányítás a köznevelési fórumokon – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A kormány kerekasztallal szerelné le a pedagógusokat

Széles körű párbeszéd kezdődik a köznevelési kerekasztallal: nemcsak az oktatásban dolgozók, hanem azok véleményét is igyekeznek megismerni, akik érintettek a köznevelésben, mint a szülők, a munkaadók, a tudomány vagy a művészet világa – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap...

Botrány az oktatásban: Balog Zoltán tovább magyarázkodik

Regionális szinten is fórumokat kell tartani az oktatási kérdésekről – mondta Balog Zoltán csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.

Ezzel nyugtatná a kormány a besokallt pedagógusokat

Köznevelési kerekasztal alakul a felsőoktatási kerekasztal mintájára, amelyen a köznevelés aktuális kérdéseit tekintik majd át – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, miután a Nemzeti Pedagógus Karral és szakmai szervezetekkel tárgyalt.

Orbán rendszerében a magániskolák sem kívánatosak

A legutóbb bejelentett kormányzati megszorítások 25%-kal csökkentenék az alapítványi és magániskolák állami támogatását.

Köznevelési államtitkár: minden gyerek szerezzen megfelelő képzettséget

Az iskolarendszer átalakításának, átszervezésének az volt a célja, hogy Magyarországon minden gyermek a képességeihez mérten tudjon a köznevelési rendszerben képesítést szerezni – mondta a köznevelési államtitkár szerdán, a Miskolci Egyetemen megtartott szakmai tanévnyitón, több száz pedagógus előtt.

Hoffmann Rózsa: az iskolák találják ki a jó oktatást

Magától Hoffmann Rózsától kaptak levelet az államosított iskolák.