Diplomát csak a gimnáziumi versenylovaknak

valójában nem igazán beszélhetünk a közoktatásban tehetséggondozásról.

Ilyen az, amikor a fideszes polgármester maga ellen beszél

A polgármesterek felelőssége azt követően is megmarad a településükön tanuló diákok és az ott dolgozó pedagógusok iránt, hogy az állam átveszi a közoktatási intézmények fenntartását – jelentette ki Kaposvár polgármestere az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Sipos bejelentette a totális államosítást

A köznevelési helyettes államtitkár hangsúlyozta: ahogy korábban – most is – konszenzus volt a kerekasztal ülésén arról, hogy a vegyes fenntartás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, kiegyensúlyozott működést kell biztosítani az iskoláknak. Ne fordulhassanak elő olyan technikai problémák, hogy azon kell vitatkozni, ki...

Palkovics nagy tárgy-egyesítése

Az államtitkár véleménye alapján ugyanis tök jó ötlet lenne egy nagy összevonás.

Megbotránkoztató különvélemény a magyar oktatásról

Verselemzés, hittan, erkölcstan és magoláshegyek, miközben 400 000 nettóért nincs elég programozó?

Hol a tüntetés mostanában?

Az Amerikai Népszava blogszerzője szerint a tanársztrájk visszafele sült el. Boda András, a Nol.hu-n, arról ír, hogy a kormány semmibe veszi a tanárokat. S mindkét írás origója az a fejlemény, amelynek alapján a kormányzat még szorosabbra fogja az oktatási gyeplőt. Azzal, hogy az oktatási intézmények államosításának új...

Új koncepciók a történelemtanításban

Nemrég napvilágot látott a Történelemtanításról a XXI. század elején címet viselő kötet Péterfi Gábor és Fekete Bálint szerkesztésében. A könyvet kezünkbe véve egy izgalmas, sokoldalú, módszertani repertoárunkat 21. századi szemlélettel kiegészítő kötetet lapozhatunk végig. A kiadvány hamar figyelmet keltett a...

Megvonja a sztrájkoló tanárok bérét az Emmi

Megszületett a megállapodás az április 20-i tanársztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásokról, de az Emmi közölte, a sztrájkoló tanároktól levonnak egynapi munkabért.

A kormány fityiszt mutatott a tanároknak – pénteken visszakapják

Kockás körök megalakítására hívta fel az iskolákat a pénteki kétórás figyelmeztető sztrájk idejére a Tanítanék mozgalom képviselője kedden azt követően, hogy a kormány nem jelent meg a civil közoktatási platform által kezdeményezett egyeztetésen.

PSZ: a kormány pökhendisége akadályozza az egyeztetést

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint egyes kormánytisztviselők nyilatkozataikban folyamatosan megalázzák a pedagógustársadalmat és a mostanra kialakult helyzetben lehetetlenné válhat az érdemi egyeztetés.

Nagyon kiosztotta Balogékat Pukli: ők már megbuktak

Nem számít a miniszterelnök és Áder János államfő bocsánatkérésére, így megtartják a sztrájkot. Szerinte Palkovics László államtitkárnak és Balog Zoltán humánminiszternek már nincs helye az oktatási kerekasztalnál. Március 30. után sztrájksorozat következhet – nyilatkozott Pukli István a Népszabadságnak .

Az államtitkár bírálta az oktatáspolitikát

Az oktatásban nem megfelelő a jelenlegi túlcentralizáltság, mert a döntések túl távol kerültek az iskoláktól – jelentette ki az oktatásért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Azonnali követelések

Márciusi 12 ponttal jelentkezett a Civil Közoktatási Platform.

Tüntetés után

Orbán oktatáspolitikája nem véletlenül lett olyan, amilyen.

Hétfőn megvitatják a közoktatás állapotát a parlamentben

A közoktatás állapotáról tart politikai vitanapot az Országgyűlés hétfőn kezdődő négynapos ülésén. A képviselők akár már hétfőn a magyar-lengyel szolidaritás évének nyilváníthatják 2016-ot, kedden pedig úgy módosíthatják a postatörvényt, hogy az adatszolgáltatás korlátozása közpénzekre ne, csak a liberalizált...

Biodíszletet András bácsinak

Nem tudom, mi történik itt és meddig tart még ez a szülők, gyerekek, pedagógusok kollektív hülyének nézésére irányuló összehangolt kormányzati erőlködés, de remélem, hogy egyre szélesebb körben érik a felismerés.

Fejek a porban

Széljegyzetek honi oktatásügyünk margójára.

Nem az ing teszi a gazembert

Vegyük sorra, mit gondol a nép egyszerű gyermeke, például én, erről a Balog Zoltán emberminiszter által az éterbe kilőtt személyeskedő és primitív üzenetről.

Jelentés a kontraszelekcióról

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy rendszer, volt egyszer egy könyv. Beke Kata írta és tárgya, az iskolaügy, mindannyiunk közös ügye volt.

Az oktatás polinomiális kerekesztala

Természetes, hogy amíg az egyik megbeszélés miatt a PDSZ vezetője magyarázkodik, addig a PSZ vezetője a másik tárgyaló-klubban vághat meglepett fejet.

Az oktatási államtitkár szerint meg kellett várni, amíg kijönnek a rendszerhibák az oktatásban

De ennek köszönhetően Palkovics Lászlóék már tudják, hogy kell beavatkozniuk.

Kunhalmi: amíg Orbán a miniszterelnök, nem lesz fejlesztő oktatás

Meg kell szüntetni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), új, kreatív iskolarendszerre van szükség, amely stresszmentes, demokratikus és fejleszti a jövőben szükséges kompetenciákat – mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke,...

Czunyiné, mint Vezércsere a pedagógus-kerekasztalnál. Felkészülnek: Palkovics, Rostoványi

Pár napja írtam a tanár-tüntetések kapcsán: „Pannónia Géniusza nyomja le a népek torkán ugyanazt, ami most van. Legfeljebb pár pántlikát és államtitkárt kicserélve. Egy másik helyről áthelyezett hű csinovnyikkal”. S valóban. A hétvége eddig a kádárista nosztalgia jegyében telik. Már ami az oktatást illeti. Orbán...

k l i k - csupa kisbetűvel

A napnál is világosabb, hogy a magyar oktatási rendszerben komoly problémák vannak.

Így képzelte az egyeztetést a KLIK Dunaújvárosban - 444

A tankerületi egyeztetésen egy kérdésre sem válaszoltak és jegyzőkönyvet sem írtak. A tanárok szolidarításból tapsban törtek ki.

Ha törik, ha szakad

Miért érzem úgy Lázár János sajtótájékoztatója után, hogy terrorveszély-helyzet van Magyarországon?

Eldugták a nyilvánosság elől az oktatásért felelős politikusokat

Sorra maradnak el Czunyiné Bertalan Judit közoktatási államtitkár sajtótájékoztatói és Balog Zoltán miniszter is teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.Hogy hova tűnt az államtitkár, az felmerült a mai kormányinfón is, ahol Lázár János annyit mondott, hogy az államtitkár és végzi a munkáját, jelen pillanatban is a...

Balog miniszter csodálkozik

Szervusztok kedves tanárok, nem is tudjátok, mennyire örülök, hogy látlak benneteket! Utoljára a suliban láttam tanárt, még diákkoromban, de az már nagyon régen volt. El sem mondom nektek, mennyire régen.

Küldünk neked sapkát, Viktor!

Náluk is kezdődött a háborgás a tanítók között, hogy ez, meg az.

Aktuális(?) jelmondatok

Induljunk ki a közoktatásból – ne mondjuk köznevelésnek –, de ne vesszünk bele a részletekbe: az egészre figyeljünk, a nagy összefüggésekre.