Milliárdokat kaszáltak a lélegeztetőgépeken – mostanra lassan nyoma sem maradt a cégeknek

Sok pénz befolyt a cégekhez, de az egyiket már végelszámolással megszüntettek, és a másik is hasonló sorsra jut hamarosan.

Ennyire faék-egyszerű pénzt keresni, ha az ember Megafon-infuenszer

Az egész világon úgy van, hogy, ha valaki elvégzi az elvégezhető iskolákat és keményen dolgozik no és, ha a mázlifaktor is beleszól az ügybe, akkor megkereshető a megélhetéshez szükséges, naponta egyre gyarapodó kiadások fedezetéül szolgáló pénz.

420 ezer kilométert repült idén Szijjártó – nem tudni, ez mennyi közpénzbe került

A külügyminiszternek volt olyan hónapja, mikor 29 alkalommal is repült. Hogy ez mennyi közpénzbe került, azt nem tudni, mert a külügyminisztérium nem válaszolt a sajtó érdeklődésére egyelőre.

Hadházy: hátha feljelent a magántőkealap tulajdonosa becsületsértésért és akkor megtudjuk, kicsoda ő…

Hadházy Ákos vasárnap sem hagyja elgondolkodtató hír nélkül olvasóit, közösségi oldala bejegyzése egy hévízi giga-beruházás körüli anomáliákat igyekszik feloldani, megfejteni.

328 millió forinttal gyarapodott a Fidesz kedvenc közpénzzel kitömött tudományos alapítványa

A Pallas Athéné Alapítvány vagyona egyre nő.

Már a közpénzek ellenőrzését is Rogán Antal végzi

Úgy tűnik, hogy ő a legnagyobb nyertese a Fidesz-kormánynak. 

Több milliárd közpénzzel tömték ki az Alapjogokért Központot, ami a CPAC-t szponzorálta

Pedig állítólag a magyar állam ezért nem fizetett.

Van egy weboldal, ami egy csokorba gyűjti a a közpénzzel és hatalommal való visszaéléseket – az Ön települése is benne van?

Márki-Zay Péter szerint az Orbán-rezsim leváltásához szükség van arra, hogy a közpénzzel való visszaéléseket mindeki számára leleplezzék.

Magyar György: a kampányidőszakban sem lehet jogkövetkezmények nélkül gyalázni senkit

Aki Márki-Zay Pétert, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét megalapozatlanul gyalázza, és a szavait kiforgatja, annak elsősorban a Ptk. szerint kell viselnie a következményeket.

Vásárhelyi Mária: csodálkozol a putyinistán, gondolkodj el az okain is tán...!

Kétségbeesetten és tehetetlenül nézzük, azt az embertelen pusztítást, amit Ukrajnában Putyin és tettestársai végeznek, értetlenül állunk az előtt, hogy az orosz társadalom többsége még mindig támogatja az emberek millióit otthontalanná tevő, civilek és katonák tízezreit meggyilkoló, lakóházakat, kórházakat, iskolákat porig...

A fideszes Gál Kinga odaszúrt Cseh Katalinnak: "A képviselő uniós közpénzekkel kapcsolatos csalás ügyében érintett, ezzel kapcsolatban jelenleg is nyomozás folyik"

A korrupció aláássa az emberi jogokat és a társadalom fejlődésének lehetőségét, ez ellentmond az európai érdekeknek, ezért az Európai Unió számára kulcsfontosságú, hogy fellépjen ellene – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban, az Európai...

Munkában az Orbán-kormány: tízmilliárdokat mozgattak át az éj leple alatt

Az mfor számolt be róla, hogy a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelentek szerint alapvetően két, többmilliárdos átcsoportosításról van szó.

Tíz NB I-es csapat is közpénzből ingyen tesztelhet, míg az átlagembereknek fizetnie kell ezért

A kormány adott lehetőséget, hogy a sportklubok a TAO-támogatást a járvány elleni védekezési célokra is felhasználhassák. Az átlagemberek saját zsebből fizetik a teszteket.

A közpénzéhség és a komolyzene ütközik a helyi lakók érdekeivel Józsefvárosban

Egyre kiélezettebb a helyzet a Palotanegyedben épülő koncertterem kapcsán, a mögötte álló jogi helyzet pedig még bonyolultabb. 

Közel 3,9 milliárd forintnyi tao-támogatást kapott tavaly a felcsúti akadémia

Még a járvány sem állította meg a közpénzek fociba terelését Magyarországon.

Számvevőszék: a közpénzekkel való gazdálkodás 2020-ban is szabályosan folyt

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a honlapján közölte a megállapításait.

Közpénzből épül egy közel 5 milliárdos szálloda Debrecenben

Új, négycsillagos, 101 szobás szálloda épül Debrecen belvárosában nettó 4,83 milliárd forint beruházással. A Kisfaludy program több mint 3,65 milliárd forintos támogatásával megvalósuló épület alapkövét csütörtökön tették le a Református Kollégium szomszédságában – adta hírül az MTI.

Szijjártó újra "nemzeti forrásból megelőlegez" - Magyarra fordítva: könyékig belenyul az Ön, meg az Ön, meg mindannyiunk pénztárcájába

Szijjártó Péternek kampányüzemmódban semmi nem drága, főleg, ha nem "saját zsebből" kell fizetni!

Nem árulja el a kormány, miért járta be a világot közpénzből luxushotelekben Antall József fia

Egyelőre nem lehet megtudni, hogyan áll a NAV-vizsgálat a néhai miniszterelnökről elnevezett tudásközpontnál.

Ismét több százmillió közpénzből épít kávézót a NER elit

A Veres Pálné utcában, az úgynevezett Károlyi-bérház földszintjén és pinceszintjén alakítanak ki nettó 430 négyzetméter alapterületű újabb kulturális közösségi teret és kávézót – írja a 24.hu .

Nyéki strand, te -baromi- drága! - Avagy: ennyire futotta 100 közmillióból!

Elmentem Nyékládházára strandolni, mert nem hittem el, hogy 100 millió forint EU-s támogatásból tényleg csak annyi lett, mint ami a strand Facebook-oldalán látszik - számolt be tapasztalatáról Hadházy Ákos, aki a kánikulára tekintettel a piac-mutyikról átfókuszált a strand-költések érdekességeire.

Négy diák kapott állami ösztöndíjat a négymilliárd forint közpénzből épített elitiskolában

Közel négymilliárd forint közpénzből hozta létre az állam a Debreceni Nemzetközi Iskolát, az eddig eltelt két tanév során mégis csupán négy tanuló kapott önkormányzati ösztöndíjat az elitintézményben – értesült a 24.hu .

Direkt36: közpénzből szállt meg luxushotelekben Antall József kisebbik fia, vizsgálatot indít a Miniszterelnökség

Az egykori miniszterelnök Antall József kisebbik fia rengeteg helyen járt az apjáról elnevezett tudásközpont vezetőjeként, ez már a Miniszterelnökség szemét is bökni kezdte.

Így lehet "átzsilipelni" 800 milliárd forint közpénzt – Egy sportklub vezetője bemutatja

Egy klubvezető bemutatta, milyen módszerekkel lehet az eredendően utánpótlásra, illetve létesítményfejlesztésre fordítható tao-pénzeket „átzsilipelni” profi sportra.

Brutális mennyiségű közpénzt szervezett ki az állam alapítványokba kedd délelőtt – Elkezdődött a hatalomátmentés?

A kormányoldal megszavazta: alapítványokba kerül a közvagyon jelentős része. Alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek.

Milliárdok mennek el a közpénzből a vadászati kiállításra és az eucharisztikus kongresszusra

 A 24.hu birtokába került szerződések tanúsága szerint dől a lé. 

Alakul a "rétschöl kotűr"! - két tucat cég ad közpénzből tanácsot a magyar divatélet fellendítéséért

Két tucat céggel, szervezettel kötött tanácsadói szerződést a magyar divatéletet közpénzből fellendíteni hivatott, Orbán Ráhel barátnője által vezetett Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt. Tanácsot adni tudni kell!

Kávéház és étterem a „Négy döglött patkányhoz”, ahol az úri közönség táncol

A táncoló úri közönség nagy része munkanélküli díjbirkózókból és szórakozni vágyó csarnoki árusokból áll…mindenki nagyon részeg. Ez megvan, ugye? Rejtő. Elveszett cirkáló….Akkor mindenki röhögött.

Közel kétmilliárdos tendert nyert el a 4iG

Ezúttal az egészségügyi infrastruktúrának szállítanak.

3 milliárd forintot adott egy amerikai múzeumra a kormány

Másodszor kapott komoly adományt a magyar kormánytól az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány.