Mostantól nemcsak a köztévét lehet nézni – meghátrált a füredi kórházigazgató

Főigazgatói rendelet szólt arról, hogy a balatonfüredi szívkórház betegei csak a közmédia csatornáit nézhetik: az M1-et, a Dunát vagy a Duna World-öt.

Hihetetlen! A köztévének sikerült összehoznia Gömöri Zsolt ügyét Gyurcsánnyal

Az M1 ma esti 7 órás híradójában a szokásosnál is messzebbre ment.

Otthagyták a közmédiát Simicska csatornájáért

Bár február óta csak azt hallani, hogy sorra mondanak fel a Simicska-médiumoktól, hogy aztán a köztévénél vagy a Napi Gazdaságnál kössenek ki, most fordult a kocka. Egy közmédiás ugyanis most a Hír Tv-hez igazolt – írta a Válasz.hu .

Hiába a bűvészkedés, nézői felét vesztette az M1 híradója

Hiába próbálja az MTVA sikertörténetként eladni a köztelevízió átalakítását, a nézettségi mutatók mást mondanak. Míg a nagy váltás előtt az M1 esti fél nyolcas híradóját 332 ezren nézték, két hónappal később ez a szám kevesebb, mint a felére, 151 ezerre csökkent – írta a NOL.hu .

Vihar fojtotta a szót az M1 riporterébe

Bartók Csaba, a köztévé riportere megpróbálta a lehetetlent. Be akart jelentkezni a viharból, de nem járt sikerrel.

Nézze csak, hány milliárd(!) nézőre számít a vizes vb-n az M1 Híradója!

A Last Days of M1 Híradó Tumblr tette ki a képet az M1 Híradójáról, ahol éppen arról számoltak be, hogy aláírták a vizes vb rendezési megállapodását.

Műsorkészítő lesz a megvert híradós

Az M1 híradósát, Borsa Miklóst nemrégiben bántalmazták Balatonfüreden. Ezt követően röppent fel a hír , hogy az eset annyira megviselte a köztévést, hogy többet nem kíván a kamerák elé állni.

Megvan a megvert köztévés bemondó utódja

Megtalálta Borsa Miklós, az M1 tévécsatorna megvert műsorvezetőjének utódját a köztévé – közölte a Napi Gazdaság.

Soha többé nem akar híradózni a megvert köztévés

Nem tér vissza a képernyőre Borsa Miklós, az M1 múlt héten Balatonfüreden  megvert híradósa. Bár a műsorvezető nem mondott fel a csatornánál, de azt mondta, a Híradóba nem szeretne visszatérni – írta a Napi Gazdaság .

Vitray Tamás megvédte a bakizó köztévéseket

Vitray Tamás úgy gondolja, megváltozott a televízió funkciója: ma már egyszerűen pénzt kell termelniük a csatornáknak. Ahogy fogalmazott: "tömeges nézettséget pedig csak a színvonal leszállításával lehet ma elérni" – hangzott el a NOL-nak adott interjújában.

A köztévé "heroikus erőfeszítéssel egy rakás szar"

Hetekkel az indulás után úgy látják a köztévé dolgozói: kezd összerázódni a csapatuk. Ez köszönhető annak is, hogy az indulás után "csőstül jöttek a támadások".

A köztévé szurkol Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak, meg is mondták neki

Már az is egy szép gesztus volt a miniszterelnök felé, hogy az új nemzeti főadó, a Duna TV élőben adta a Felcsúton megrendezett labdarúgó utánpótláskupa döntőjét. Ez az a minitorna, amit mindig húsvétkor rendeznek meg, most már nyolcadszor, és még egyszer sem nyerte meg a házigazda Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.

Itt a Nemzeti Hírtévé paródiájának folytatása

Még csak pár napja mutatta be  az új M1 paródiáját  a Dumaszínház, de máris itt a folytatás.

Megvan a véleményük a régi bemondóknak az új nemzeti hírtévéről

Kovács P. József amatőröknek tartja a nemzeti közhírtévé új bemondóit. A legendás tévés 42 évig dolgozott a köztévénél és ma már ugyan nem kíséri rendszeresen az adásokat megvan a véleménye róluk.

Helyszíni tudósítás egy karambolról

A miniszterelnök úgy dönt, hogy az őt veszélyeztető Simicskával szemben gyors, felfokozott intenzitású és koncentrált hatalomerősítő folyamatokat indít a közpénzekből fenntartott televíziókban.

Az M1 úgy mutatta be az új villamosokat, mint még soha senki

Megérkeztek Budapestre az első spanyol CAF-villamosok, ezek átadásáról beszámolt az M1 is.

Ezt a reklámot nem fogod látni a köztévén

Nincs az a közpénz, amelyet ne szórna bele a szélbe a nemzeti gagyi műsorgyártás első számú médiakutyája Orbán egy G Viktor dicsősége érdekében.

Az M1 egy pap kapcsolásába is belebukott

Úgy tűnik, egyelőre nem konszolidálódik a helyzet a Nemzeti Hírcsatornánál.

Újabb M1-tudósító bakizott élőben

Most a "légzsák" szó okozott nehézséget az M1 egyik száguldó riporterének, aki egyébként éppen egy halálos közúti balesetről tudósított.

Megérkezett a Nemzeti Hírtévé Hitler-paródiája

A megújult M1 indulása után 4 nappal végre megérkezett, amire mindenki nagyon várt már: a hírcsatorna őrületes bakijait kifigurázó hitleres paródia.

Külföldön is az M1 bakicsatornáját ostorozzák

A Der Standard is beszámolt hétfőn a magyar nemzeti hírcsatorna indulásáról – írja a Klubrádió oldala . Az osztrák lap sem kímélte a megújult M1-et: szerintük a "sorozatos bakik után" még gyakorolnia kell a hírcsatornának, amely a "jobboldali-populista kormányfő akaratából" kezdte meg működését.

Csatornázzuk be a kormányt!

Drága barátaim, keményen kis emberek!

Csőd TV - elbuktak az amatőrök

Csapataink harcban állnak, mivel a kormány a helyén van, mondhatnák el az M1 munkatársai, de ennek inkább az ellenkezője igaz, a kormány áll harcban hűséges csapataiért, méghozzá elvtelen, oktalan harcban, nem gondolhatunk másra: futnak a pénzük után.

Na, ki tehet az M1 csúfos kudarcáról?

Ahogy megírtuk , hétfőn is folytatódott a bakisorozat az M1-en (vagy közmédiás értelmezésben a  rekordnézettség ). Bár korábban azt közölték, nem lesz több parlamenti közvetítés a csatornán, tegnap mégis három órán át volt látható az Országgyűlés ülése.

Első retusálásában saját magáról hazudik az új M1

Ahogy várható volt, a közmédia nehezen fogja megemészteni azokat a nézettségi adatokat, amiket a tegnapi bénázásuk produkált. Nem is bajlódtak sokat, hamisítottak inkább olyan grafikont, ami alapján mindenki őket nézte.

Ma is folytatódott a köztévé vergődése

Bár a köztévé bejelentette múlt héten, hogy március 16-tól nem közvetíti a parlamenti üléseket, ma a nézők mégis több mint három órán át nézhették az M1-en, mi zajik az Országházban. Közben pedig nem voltak sem híradások, sem élő bejelentkezések. Az Origo próbált utána járni annak, mi történt, hogy mégis a...

DK: Az összeomlásban lévő M1 még hazudni sem tudott, pedig erre lett kitalálva

A Demokratikus Koalíció kitart korábbi véleménye mellett, hogy a köztévét jelenlegi formájában meg kell szüntetni, mert az arra fordított pénzt hasznosabb célokra is el lehet költeni, mint a magyar választók tudatos átverése és a Fidesz pártérdekeinek elvtelen kiszolgálása – mondta a párt alelnöke hétfői, budapesti...

Tragikus nézettséggel indított az új M1

Nagyon gyenge nézettséggel indított a hírcsatornává avanzsált M1. Az atv.hu arról ír, hogy a Nielsen Expressz mérése szerint 17.45-kor az M1 nézettsége a 18-49 év közötti korosztályban konkrétan 0,0 százalék volt.

Az M1 új arculata első szám egyes személyben meséli el a születését

Ez a bakiparádénál is sokkal durvább. Azon könnyű volt felszabadultan nevetni...

Megunhatatlanul vicces bakiparádé lett az M1-ből

Káoszba fulladt a hírcsatorna vasárnapi indítása – írja az Origo . A köztévé stábja annyira nem volt a helyzet magaslatán, hogy délután fél háromkor el kellett sötétíteni a képernyőt.