Szijjártóék korrekciót kérnek a New York Times-tól

Érintettként kíván megszólalni a The New York Timesban a Külgazdasági és Külügyminisztérium azzal a cikkel kapcsolatban, amelyben az amerikai napilap a tárca szerint tévesen állította, hogy egy magyar börtönőr erőszakot alkalmazott egy szír migráns nővel szemben – írja szerdai számában a Magyar Idők.

Meghalt a súlyos balesetet szenvedő magyar diplomata

Elhunyt kedden Fábián Pál, Magyarország jekatyerinburgi vezető konzulja Meszjagutovo város kórházában – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.

De vajon mit csinál a külügyminisztérium, miután az Iszlám Állam célpontként tekint Magyarországra?

A terrorszervezet megfenyegette Magyarországot, de mit lép erre a külügy? Megkérdeztük.

Itt a bizonyíték, hogy Szijjártó diplomatikus is tud lenni

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap telefonon mondott köszönetet a visegrádi országok külügyminisztereinek azért, hogy bebizonyosodott: közös erővel igenis lehetséges a külső határok megvédése – közölte a tárca az MTI-vel.

Orbán elveszi a külügyet Szijjártótól?

Még nem végzett a miniszterelnök a kormányátalakításokkal – írja a Népszava .

Külügyminisztériumi delegáció utazik Moszkvába

Március elején külügyminisztériumi delegáció utazik Moszkvába, hogy magyar vállalatok részvételéről tárgyaljon oroszországi infrastrukturális fejlesztési projektekben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön az MTI-vel.

Orbán: ez marhaság

Felröppentek hírek Szijjártó Péter esetleges távozásáról és a Külgazdasági és Külügyminisztérium két tárcára való szétválasztásáról. Ezzel kapcsolatban kormányülésen védte meg külügyminiszterét Orbán Viktor – értesült miniszterelnökségi forrásból az Origo .

Havi bruttó 390 ezerért kapnak tanácsot Szijjártóék a volt űrhajóstól

Farkas Bertalan tavaly decembertől ad tanácsokat a külügynek – írja az origo.hu . Az egykori magyar űrhajós megbízatása félévre szól, ezért cserébe miniszteri tanácsadóként vesz részt konferenciákon, előadásokon.

Megérkezett Budapestre az új amerikai nagykövet

Megérkezett hétfőn délután állomáshelyére az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, Colleen Bradley Bell.

Hirado.hu: konzultált a külügyminisztérium André Goodfrienddel

Konzultált a magyar külügyminisztérium André Goodfrienddel, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjével – értesült hirado.hu hétfő este.

107 embert rúgott ki 17 órakor Szijjártó

Százhét munkatársat küldtek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól péntek, 17 órai hatállyal.

A külügy szerint kitűnően működnek a magyar-amerikai kapcsolatok

A kitiltási botrány rányomta a bélyegét a magyar-amerikai kapcsolatokra, "ettől elvonatkoztatva azonban azok kitűnően működnek, hiszen két baráti nép szoros, szövetségesi együttműködéséről van szó" – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az Országgyűlés külügyi...

Külügyi sikereink

Ahogy elnézem a dolgok állását nem mondhatok egyebet: a magyar külpolitika így még sosem teljesített, amióta egyáltalán önállóan létezik.

Vigyázat, befurakodtak!

Az ellenség nem alszik, és legalább annyira ravasz, amennyire álnok. Fokozott éberségre van tehát szükség! Mert lám: befurakodtak a Külgazdasági és Külügyminisztériumba is.

Kirúgták a külügyi tárca államtitkárát

Felmentették posztjáról Győri Enikőt, a Külgazdasági és Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkárát. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. Áder János köztársasági elnök szeptember 20-ai hatállyal mentette fel az államtitkárt.

Megkérdezték Orbánt, miért nevezett ki egy III/II-est

A 444.hu a Külügyminisztériumnál kérdezte meg a magyar miniszterelnököt, miért nevezte ki Tasnádi Lászlót, akinek Nagy Imre újratemetéséről még egy volt ÁVH-s ügynök jelentett.

Orbánékat szidják a német külügyben

A Tagesspiegelnek adott interjújában a német külügyi államminiszter, Michael Roth azt mondta, hogy rengeteg aggodalmat kelt bennük a jelenlegi magyar politikai irányvonal.

Amatőrök a külügyben

Csak Hofi Gézát idézhetem: „Elvtársak, hol áll a hanyatló Nyugat?” „A szakadék szélén, elvtársak!

Navracsics: minden eddiginél erősebb Külügyminisztérium jött létre

Minden eddiginél erősebb Külügyminisztérium jött létre, amelyben a "profilfrissítés" eredményeként a külgazdaság egyre jelentősebb szerephez jut – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, leendő külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Külügyminisztérium: Szudán vonja vissza a keresztény nő halálos ítéletét!

A Külügyminisztérium felszólítja Szudánt, hogy vonja vissza a Meriam Jahíja Ibrahimra kiszabott halálos ítéletet, és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben vállaltakkal összhangban tartsa tiszteletben a vallásszabadságot érintő alapvető emberi jogokat.

Mikola a láthatáron

Azzal nem sok újat közlök, ha értesítem kedves mindannyiunkat, hogy a magyar külügy beteg.

Szijjártó Péter javaslatára kapott diplomata-útlevet Kóka János

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár javaslatára használhatott diplomata-útlevelet Kóka János – tudta meg az MTI szerdán Fülöp Judittól, a külügyi és külgazdasági államtitkárság sajtófőnökétől.

Román kitiltás: a Külügyminisztérium meg fogja vizsgálni, indokolt-e a lépés

A magyar kormányzat meg fogja vizsgálni, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem indokolják, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották – tájékoztatta pénteken az MTI-t a Külügyminisztérium sajtófőnöke.

A magyar külügy gépeit is feltörték a hackerek

Különböző európai országok, köztük Magyarország külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek – írta internetes oldalán a kaliforniai Fireeye kiberbiztonsági cég jelentésére hivatkozva a The International New York Times kedden.

Török gyerek megvágta

Kérem szépen, most nyelvóra következik, mégpedig angolból.

Forrong Egyiptom, a Külügyminisztérium utazásra nem javasolt országok kategóriába sorolja.

A Külügyminisztérium – a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utazások kivételével – nem javasolja az utazást Egyiptomba, így az országot az egyelőre biztonságos és viszonylag nyugodt üdülőterületet leszámítva az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolja.

Fűtőtest a sivatagban

gen bizony, áll a magyar hősugárzó a betlehemi pusztaságban, ragyogva ontja a meleget és kis beduinok sütkéreznek az áldott sugaraiban.

Nagylelkű tajvani adomány a vajdasági iskoláknak

Tajvan Magyarországi Képviselete november 22-én ünnepélyes keretek között adta át a vajdasági iskolák számára összeállított könyvadományát Joó-Horti Líviának, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács képviselőjének.

Választ adott Amerika az Irakban lelőtt magyar ügyében, de nem sok minden derült ki

Miután az Egyesült Államok hivatalosan még mindig nem tájékoztatta Magyarországot az Irakban lelőtt magyar,ügyében, Balázs Péter külügyminiszter személyesen kért információt a tragédia körülményeiről.

Óvatosságra inti a nagy-britanniai magyar munkavállalókat a Külügyminisztérium

Óvatosságra inti a Külügyminisztérium azokat a magyarokat, akik munkát akarnak vállalni Nagy-Britanniában.