Elhunyt Pádár László korábbi FIFA-játékvezető

Életének 77. évében elhunyt Pádár László, korábbi nemzetközi labdarúgó-játékvezető – tudatta a magyar szövetség (MLSZ) honlapja.

A Barcelona kirakhatja Griezmannt

A spanyol futballbajnoki címet védő FC Barcelona kész túladni francia csatárán, Antoine Griezmannon a Sport című katalán lap értesülése szerint.

Foci Eb csak jövőre!

Az UEFA keddi videokonferenciáján hivatalosan is eldőlt, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják az eredetileg 2020 nyarára tervezett labdarúgó Európa-bajnokságot. Az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke, Alexander Ceferin a halasztás mellett érvelt

Legyen kevesebb focista, alacsonyabb fizetésért

A 2020-2021-es idénytől 25 főben határozza meg a játékoskeretek méretét a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége az OTP Bank Ligában annak érdekében, hogy csökkenjen a csapatoknál alkalmazásban lévő, de keveset szerepeltetett labdarúgók száma – írja közleményében az MLSZ.

A Barcelona négy hónapra elvesztette Suarezt

Luis Suarez túl van a térdműtéten, de orvosai szerint négy hónapos kihagyás vár a támadóra. Ez komoly veszteség lehet a Barcelona számára.

Házon belül perlik a Barcelonát

Arturo Vidal, a Barcelona chilei labdarúgója pénzügyi vita miatt beperelte saját klubját. Álláspontja szerint 2,4 millió euróval (793 millió forinttal) tartozik neki a katalán egyesület a kifizetetlen prémiumok és bónuszok miatt.

Kassai Viktor visszavonult

Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.

17 méterről szerzett gólt Kleinheisler

Az előző fordulóban, 4 hónap után talált be a kapuba Kleinheisler László, aki ma ismét eredményes volt. Az eszéki a 16-oson kívülről, laposan lőtt okosan és laposan a kapu bal oldalába.

Komoly érzelkelet láthatunk a veterán középpályástól

Nem is ok nélkül. Döntetlent játszott ugyanis egymással a La Liga tizenhetedik fordulójában a kieső helyen álló Celta Vigo és a mindössze egy ponttal előtte álló Mallorca.

Ha kijutunk az EB-re, a halálcsoport vár minket

Az európai szövetség (UEFA) elkészítette a jövő évi kontinenstorna kvartettjeinek beosztását. Ha ki is jut a jövő évi Európa-bajnokságra a magyar labdarúgó-válogatott, egész biztosan nem lesz irigylésre méltó helyzetben.

Magyar harmadosztályba illő jelenet után szerzett gólt az Ajax

A Twente az Ajax elleni meccsén mutatott be bravúrosan rossz védekezést, de az Ajax is kitett magáért a jelen érdekében.

Ezért kellett a csodastadion? Szánalmas játékkal kapott ki a válogatott

Az EB-selejtezők utolsó körében Wales válogatottja könnyedén győzte le 2-0-ra a magyar csapatot, ezzel biztosítva saját kijutását a kontinenstornára.

Ez a csapat harcol ma este a továbbjutásért

Nincs meglepetés a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában a Wales elleni sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Hit és hozzáállás – Rossi szerint ennyi kell a válogatott sikeréhez, mi azért számolgattunk is

AZÉRT A TUDÁS ÉS AZ ERŐNLÉT SEM ÁRTANA!!! =))

Wales is győzelemre készül kedden a magyar válogatott ellen

Ryan Giggs, a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya "nagy meccsre" számít kedden a magyarok ellen az Európa-bajnoki selejtező utolsó fordulójában, melyben mindkét válogatott számára az Eb-részvétel a tét.

Itt a válasz: Dárdai Pál visszautasította a kölni csapat ajánlatát

Mint ismeretes, Dárdaival már egy ideje tárgyaltak Berlinben, hogy legyen a Köln trénere, azonban a Herthával jelenleg is szerződésben álló 43 éves edző visszautasította az ajánlatot – írja a német Sport1 .

Szalai Ádám: A pályán akarjuk átélni az Eb-hangulatot

Óriási hatással volt a magyar labdarúgó-válogatott tagjaira az új Puskás Aréna atmoszférája, erről és az esélyekről beszéltek a Blikk interjújában.

Uruguay-nak is megvan a véleménye a Puskás stadionról

Oscar Tabarez szövetségi kapitány és Diego Godin csapatkapitány is megtiszteltetésnek nevezte, hogy a magyarok éppen az uruguayi labdarúgó-válogatottal játsszák pénteken a Puskás Aréna avatómérkőzését.

Ezen a gólon ámul most a világ

Megvillant a Boca Juniors klasszisa. Carlos Tévez olyan gólt lőtt, hogy csodájára jár a világ.

Elönti a focistadionokat rasszizmus, és nem találjuk az ellenszerét

Egyre több a rasszista incidens a labdarúgásban, s nem csak a több tízezer ember előtt játszott meccseken jön elő már szinte kötelezően a majmozás, a huhogás, a cigányozás, a románozás, vagy éppen a magyarozás, hanem a sokadik osztályú bajnoki meccseken is.

Ezt mondta bíró, miután visszanézte a meg nem adott azeri gólt

Győzelemmel zárult a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán elleni küzdelme – köszönhetően a bíró hatalmas tévedésének. A mérkőzés 91. percében Azerbajdzsán egy szabadrúgás után betalált a magyar kapuba. A holland játékvezető akkor egy sárga lap kíséretében elvette az azerbajdzsáni gólt, így véglegesítve a magyar...

A gyerek, az nem is szurkoló

Mintegy 15 ezer gyerek szurkol majd vasárnap a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán elleni, hazai Európa-bajnoki selejtezőjén, amelyet a magyar szövetségnek (MLSZ) zárt kapuk mögött kell megrendeznie.

Hirtelen szintet lépett a magyar foci – nem játszani tanultak meg, átalakították a Nemzetek Ligája rendszerét

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) átalakította a Nemzetek Ligája osztályait, melynek nyomán a magyar válogatott a harmadik vonalból a másodikba került.

Nem csak a magyar csapatot bűntették – a szlovákok is zárt kapuk mögött játszanak

A magyar mellett a szlovák szövetséget is megbüntette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a két ország válogatottjának szeptember 9-i, budapesti mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Felavatták a 90 éve született Kocsis Sándor szobrát

Kocsis Sándor labdarúgó szobra a Groupama Aréna főbejáratához került.

Íme Orbán Viktor véleménye a magyar-szlovák meccsről

A miniszterelnök egy szlovák csatornának mondta el a véleményét az elvesztett Európa-bajnoki selejtezőről.

Így lesz csodaszép gól egy elrontott beadásból

Trent Alexander-Arnold csodaszép, de mégis szerencsés góljával szerzett vezetést a Liverpool a Burnley elleni idegenbeli bajnokin a Premier League negyedik fordulójában.

Így magyarázza a Fradi edzője a csúfos kudarcot

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligájából való keddi búcsút követően elmondta, a selejtező harmadik fordulójában a sebességbeli különbség döntött a horvát Dinamo Zagreb javára.

Sárga lapot ért, hogy megtaposta a focista a pályára befutó tatut

Egy argentin regionális bajnoki mérkőzésen történt, hogy a pályára szaladt egy tatu, s nem nagyon akarta elhagyni a játékteret.

Sárga lapot ért, hogy megtaposta a focista a pályára befutó tatut – videó

Egy argentin regionális bajnoki mérkőzésen történt, hogy a pályára szaladt egy tatu, s nem nagyon akarta elhagyni a játékteret. Végül az állatot nagy nehézségek árán, az egyik játékos meglehetősen sajátos módszerével sikerült megfogni: a zöld-fehérek hatosa egyszerűen megtaposta a tatut. Ezért a játékvezető sárga lappal...