Csak a Fundamenta maradt, épp ma 4 éve szűnt meg a lakástakarék támogatás

Négy éve szűnt meg az új lakástakarék-szerződések állami támogatása.

A Fundamenta túlélte, a szegények rosszul jártak: ez történt a lakástakarékok beszántása utáni két évben

Szinte napra pontosan két év telt el a lakástakarékok állami támogatását megszüntető törvény megszavazásától addig, hogy már csak egyetlen szereplő maradjon a piacon, amely új szerződéseket is kínál, nem csak a régiek után fizet.

Van-e élet a halál után? A Fundamenta megőrizte súlyát az otthonteremtésben

A lakás-előtakarékosság vonzerejének megőrzése mellett sikeresen nyitott új piacok felé a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., a lakás-takarékpénztári szektor piacvezetője.

Mágikus: A Fundamenta jósdája megmutatja a jövőt

Gyorsan változó világunkban néha bizony mindenkinek jól jönne egy jósgömb, amibe belepillantva megláthatnánk a jövőt.

És akkor Varga Mihálynak támadt egy komoly gyanúja

Megszületett a Brexit megállapodástervezete, de az ujjongás elmaradt; spekulációval vádolja Varga Mihály az utolsó pillanatban lakástakarékra szerződőket; megszűnik a Music FM és a Sláger FM is.

Varga Mihály súlyos vádakkal illette az utolsó pillanatban lakástakarékot kötőket

A pénzügyminiszter úgy véli, hogy a konstrukcióban nem az alapvető cél teljesült.

A csapon is a CSOK folyik

Ki emlékszik már a lakástakarékra?

Itt a bejelentés: erre költi a kormány a lakáskasszákból felszabaduló forrásokat

Ahogy azt sejteni lehetett, a csok kibővítését fedezi a kormány ezzel az összeggel.

Lakástakarék-ügy: nincs új a nap alatt

Egy teljes üzletág hanyatlását követhettük szemmel, mindössze három nap alatt. Hogyan jutottunk el idáig?

Ingatlan és pénzügyi szakértők is jelentős átrendeződést vizionálnak a lakás- és hitelpiacon

Változások jöhetnek a lakásfinanszírozásban a következő időszakban.

A lakástakarékok helyett mihamarabb új konstrukciót sürget a Magyar Bankszövetség

A Magyar Bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék, mint takarékossági forma helyett, szakmai egyeztetés alapján olyan új konstrukció közös kialakítása váljon lehetővé, amelyben az állami támogatás hosszú távon működhessen

A Bankszövetség szerint nagyon gyorsan kell valamit találni a lakástakarék helyett

Nemcsak hogy szükséges is a lakástakarék állami támogatása, de még a gazdaság kifehérítésében is nagy szerepe van – véli a Magyar Bankszövetség.

Elkeseredett roham várható a lakástakarékpénztári megtakarítások iránt

Még pár napig biztosan nem emelkedik hatályba a törvény.

Vége! Megszünteti a kormány a lakástakarékokat

Megszünteti a kormány a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását – derül ki abból a módosító javaslatból, amit a fideszes Bánki Erik egyéni indítványként nyújtott be a parlamentnek. A módosítót már kedden elfogadhatják.

Ezt tudja a Fundamenta azonnali hitele

A Fundamenta mindig kitalál valami okosat, hogy a lakásvásárlók számára a pénzhez jutás könnyebb legyen.

Mire elég az OTP lakástakarék számlanyitási kedvezménye?

Megnéztük, hogy mire lehet elég az OTP lakáskassza számlanyitási kedvezménye.

Egy éve 80 ezer forint volt, ma akár ingyen is kötnek lakástakarék szerződést

A lakáscélú megtakarítások közül az egyik legjobb megoldást a lakástakarék-konstrukciók jelentik, legyen szó lakásvásárlásról, lakásfelújításról vagy akár a lakáshitel-tartozás mérsékléséről.

Január végéig igényelhető az OTP Lakástakarék akciója

Az OTP Lakástakarék az otthonunk felújítására tökéletes segítséget nyújthat. Azok, akik most nyitják meg számlájukat kedvezményekben is részesülhetnek. Az OTP a számlanyitásban tud kedvezményt biztosítani az érdeklődő családoknak az év elején. Érdemes az ajánlatot alaposan megfontolni és ennek fényében elindítani a...

Ilyen nagy változás előtt áll a lakástakarék piac

A Fundamenta lakástakarék 2017 december 15-től módosította a termékpalettáját és teljesen megújult tarifákkal rukkolt elő. Hatalmas újítás, hogy már nem szükséges közeli hozzátartozót megjelölni ahhoz, hogy megduplázzuk a 20 000 forintos befizetésünket.

Csok - Árrobbanásra és a lakások méreteinek növekedésére számítanak a szakértők

A csok igénylésének szabályait ismertették, a portfolio.hu, az FHB Bank és a takarékok által szervezett országos roadshow első, győri állomásán hétfőn.

Lakástűz miatt több mint hatvan embert menekítettek ki szolnoki otthonából

Kigyulladt egy hetvenöt lakásos, három szintes társasház legfelső szintjének egy lakása Szolnokon; a Mikszáth Kálmán utca egyik középmagas épületében felcsapó lángok miatt hatvanegy embernek kellett elhagynia otthonát csütörtökön, a kora hajnali órákban – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Minden nyolcadik banki ügyfélnek van lakástakarékja

Fiatalabbak, magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek és gazdaságilag aktívabbak a lakástakarékkal rendelkezők azoknál, akiknek nincs ilyen megtakarításuk.