A CSOK Változásainak Hatása a Lakásépítési Támogatásokra: Többség Nem Támogatja

CSOK Változásainak Hatása: Egy friss felmérés szerint a magyar lakosság több mint fele ellenezte a CSOK program 2023-as szűkítését. A kutatás belelátást nyújt a támogatás változásainak fogadtatásába és költségvetési kiadásába.

Kásler Miklósék szerint csak a június után született babák érnek meg 4 millió forintot

A kormány több ezer családot foszt meg 3 millió forintttól.

Csok: nem épülnek új lakások, hiába a nagy érdeklődés

Nagy számban érdeklődnek a csok iránt a bankoknál, a tényleges hitelfelvételek többsége azonban inkább használt lakásokra történik, az új lakások építése még nem indult be – mondta a K&H Bank vezető elemzője az M1 vasárnap esti műsorában.

A CSOK a perverz újraelosztás példája

A kormány szerint a CSOK egyszerre családpolitikai és gazdaságélénkítő intézkedés, amelynek három célja van: az építőipar fellendítése, több gyerek születése és a családok lakáshoz jutása.

Az új csok hatására átrendeződik a lakáspiac

A használt lakások felől a kereslet az újak irányába mozdul el.

40 felett is jár? Hol igényelhetem? Mennyit kaphatok?

Itt a szám, ahol minden kérdésére választ kap!

Megjelentek a kormány otthonteremtési programjának részletei

A külföldi munkavállalásból hazatérők, valamint olyan házastársak is igénybe vehetik a kormány új családi otthonteremtési kedvezményét (csok), ahol az egyik fél idősebb negyven évnél.

Csak büntetlen előéletűek kaphatják majd a 10 milliós támogatást

Minimum kétéves folyamatos munka után lehet majd csak igényelni a háromgyermekesek támogatását szolgáló kétszer tízmillió forintot – írta a Magyar Idők .

Újabb feltételekhez kötik Orbánék az "ajándék" milliókat

Tuzson Bence az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, hogy

Csak házaspárok vehetik majd igénybe a tízmilliós támogatást

Csak házaspárok vehetik majd igénybe a három gyermek után járó tízmilliós támogatást, amelyet egyébként örökbe fogadott gyermekek után is megkaphatnak a szülők – erről Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter beszélt a Tényeknek .

Most a lakástámogatások miatt fényezte magát a kormány

Óriási az érdeklődés a kibővített otthonteremtési támogatás iránt; az új rendszer indulása utáni első hónapban kétszer annyi támogatási szerződést kötöttek, mint tavaly egész évben – mondta el az M1 aktuális csatornán szerda reggel Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős...

Jövő héten jön az új lakástámogatási rendszer, ezek a megváltozott szabályok

Július 1-jétől indul az új szocpol. A CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) váltja a LÉT-et. A lakástámogatási rendszer ezeken a változásokon esett át.

Lakástámogatás - Támogatott lakáshitel 2012 - Új lakástámogatási forma jön

Új építésű lakásoknál 10 millió forint, használt ingatlanoknál 6 millió forint lesz a igénybe vehető hitelösszeg maximális értéke.

SZOCPOL 2011-2012 újraindul!

Igaz más néven, de lesz szocpol.

Egyre kevesebb a lakástámogatás

Az idén már a korábbinál jóval kevesebb pénzbe kerül a költségvetésnek a támogatott lakáshitelek finanszírozása - írta a Világgazdaság csütörtökön.

Lakásépítés - lakáskorszerűsítés - lakástámogatás 2010 - 2011 - Új otthonteremtési programot indít a kormány

2011 januártól új otthonteremtési programot indít a kormány.

Utólag igényelt lakástámogatás - A banki döntés ellen a MÁK-hoz lehet fellebbezni

Bár tavaly július elsejével megszűntek a korábbi állami lakástámogatási formák, a határdátum előtt megkötött szerződések alapján továbbra is folyósíthatók e juttatások, köztük a lakásépítési kedvezmény (szocpol) és a fiatalok otthonteremtési támogatása (félszocpol) is.

Heti Válasz - Fiatalok és családok otthonhoz segítése - Mit rejt magában a lakástakarék rendszer?

Minden lakáspolitika alapvető eleme a pályakezdők és a fiatal házasok, különösen a kisgyermekesek otthonteremtésének támogatása.

A lakástámogatási rendszer átalakítása

A válságkezelő kormány július 1-jével felfüggeszti a lakástámogatások jelenlegi rendszerét. Ezzel egy időben július 1-jén előterjesztést nyújt be egy újabb, célzottabb lakástámogatási rendszer kiépítésére.

Lakástámogatás: ki fizet rá?

A gazdasági válság miatt hónapok óta hibernált állapotban lévő lakáspiacon átmenetileg talán lendíthet az a bejelentés, hogy a kormány júliustól megszünteti a szocpolt és a lakáshitelek állami kamattámogatását.

Lakástámogatási csalás-sorozat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2006-ban és 2007-ben állami otthonteremtési támogatásokat jogellenesen, valótlan tartalmú okiratok felhasználásával vették igénybe úgy, hogy színlelt adásvételi szerződéseket kötöttek az ingatlanok átruházásáról.