30 éves a Lauder Javne Iskola - diákok kérték, mi megírjuk!

A budapesti Lauder Javne Iskola csütörtökön ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, a feladat pedig az, hogy a lauderes diákok kreatív feladatok keretében mutassák meg elhivatottságukat az iskolai közösség iránt - írta egy diák többek között a Városi Kurírnak is.

Ronald S. Lauder: Orbán csörögjön rám, hogy ne legyen félreértés köztünk - Városi Kurír

Válaszlevelet küldött Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, amelyben leszögezi, hogy a magyar miniszterelnök által pénteken kifogásolt nyilatkozatot soha nem tett, sőt, a neki tévesen tulajdonított állásfoglalás tartalma ellentétes a meggyőződésével.

Kik növelik a magyarországi antiszemitizmust? - Városi Kurír

A Zsidó Világkongresszus elnöke Ronald Lauder szót emelt a Nyílt Társadalom Alapítvány elüldözése ellen – és megkapta a magáét, egyenesen Orbán Viktortól.

Lauder úr és bandája maradjon csendben, különben a következő plakátkampányra az ő képük is felkerül! - Városi Kurír

Mélyen sérti Magyarországot és polgárait Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökének az Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) Budapestről Berlinbe költözéséről tett nyilvános állásfoglalása - ami arra késztette Orbán Viktort, hogy levelet írjon a szervezet elnökének.