Az új lengyel igazságügy szívós munkával építi le a PiS-potentátokat

Az átalakítások egyik vezetője Adam Bodnar, Lengyelország új igazságügyi minisztere, aki tettei miatt a jelenlegi ellenzék, azaz a korábbi kormánypárt célkeresztjében áll.

Vendéglátás magyar módra: elástak és lebetonoztak egy lengyelt Hajdúszoboszlón

Rokonuk eltűnését jelezték Lengyelországból a magyar rendőrségnek október elején.

Volodimir Zelenszkij a 21. század legsikeresebb állami vezetője

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 21. század legsikeresebb állami vezetője – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a németországi Aachenben, a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségén.

Indulnak a német Leopard tankok Ukrajnába

Olaf Scholz német kancellár kormányülésen bejelentette, hogy Németország 14 Leopard 2 típusú tankot küld a hazájukat védő Ukrajnába az oroszok elleni háborúba.

Finnország is adna néhány Leopard tankot Ukrajnának

Csak korlátozott számban tudnának tankokat adni, mivel nekik is van közös határuk Oroszországgal, valamint még nem tagjai a NATO-nak sem.

Fenyegeti a magyar kormányt a lengyel külügyminiszter, volt

Sikorski szerint a szuverenitás nem olyan, mint egy darab kolbász, inkább a házasságra hasonlít.

Felrobbant az ukrán ajándék-csomag a varsói rendőr-főkapitányságon

Felrobbant a lengyel rendőr-főkapitányság varsói székhelyén egy ajándéktárgy, amelyet a szervezet élén álló Jaroslaw Szymczyk ukrajnai látogatása során kapott - közölte csütörtökön a lengyel belügyi tárca.

Radoslaw Sikorski lengyel EP-képviselő Amerikának mondott köszönetet a gázvezetékeknél történt robbanások után

Örülök annak, hogy az Északi Áramlat, ami ellen húsz év küzdöttek lengyel kormányok, háromnegyed részben megbénult. Ez jó Lengyelország számára - írta Sikorski.

Nem végzik el az abortuszt azokon az ukrán nőkön Lengyelországban, akiket orosz katonák erőszakoltak meg

Lengyelországban nagyon szigorú az abortusztörvény, ezért a megerőszakolt ukrán nők nehéz helyzetbe kerültek.

A cseh után a lengyel védelmi miniszter sem jön a budapesti V4-es találkozóra! - Alakul a V1?

Mielőtt még a kormánykommunikáció azzal tömné az emberfejeket, hogy a V1 azért baromi jó, mert elsők vagyunk valamiben, -esetünkben a "V"-ben, jelentsen ez bármit is, mondjuk Viktort- vagy mert "V", azaz Viktor csak egy van szögezzük le, ez csupán azt jelenti, hogy a visegrádi négyek csapatából csak az Orbán Viktor vezette...

Tarjányi Péter: a harcok intenzitása megmaradt, a felek pusztítják egymást ahol érik, a béketárgyalások nem haladnak!

Az elmúlt 24 óra történései alapján az alábbi következtetések vonhatók le…

Ennyire gáz manapság a magyar köztársasági elnökkel mutatkozni? - Andrzej Duda lengyel kollégája lemond a "megtiszteltetésről"

Úgy volt, hogy nagyszabású ünnepség és szoboravató keretében "ülik meg" idén Bochnia városába a lengyel-magyar barátság napját, de Áder János nem utazik, törölték a programot – értesült az Azonnali.hu. Azt még csak-csak sikerült az újságot ritkán olvasó, vagy kizárólag a kormánymédiát hallgatók-böngészők körében...

„A határon megnézheted, mit művelt Putyin, haverod" - Matteo Salvini nagy eloldalgása Lengyelországban

Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, az EU-szkeptikus Északi Liga vezetője az olasz parlament humanitárius missziójának tagjaként hétfő óta Lengyelországban tartózkodik.

Mi lesz veled, békemenet? A lengyelek otthon "menetelnek", a vonatbérlés árát inkább az ukrán menekülteknek ajánlották fel!

A békemenete-történelemben először nem utaznak csöcstől a lengyel szimpatizánsok a magyar  elvbarátok vonulására, hanem otthon oldják meg, méghozzá támogatva ezzel Ukrajnát és a vonatbérlés árát, amivel idezötykölődtek volna, átutalják a menekülteknek.

Lengyel kormányfő: "újból felébredtek a második világháború démonjai"

Ukrajna orosz megtámadása után újabb, messzemenő szankciókat kell kivetni Moszkva ellen, és emellett dolgozni kell a NATO keleti szárnya megerősítésén is, e témában intenzív tárgyalások zajlanak – közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön a lengyel szejmben.

Lengyelország nem akarja Oroszországban lejátszani a világbajnoki pótselejtező focimeccset

A Lengyel Labdarúgó Szövetség az UEFA hozzájárulását kéri ahhoz, hogy az oroszok elleni világbajnoki pótselejtezős mérkőzését semleges pályán játszhassa le a lengyel válogatott – ezt Kamil Bortniczuk lengyel sport- és turisztikai miniszter jelentett be egy keddi rádióadásban.

Párhuzamosságok a Pegasus-botrány körül, "lengyel-magyar két jó barát..."

Interjú készült  Michal Kokottal, a Gazeta Wyborcza neves lengyel lap munkatársával, aki a lengyel Pegasus-botrányt foglalta össze.

A Mol megveszi a lengyel Lotos olajvállalat benzinkútjait

Mol megveszi a Lotos lengyel olajvállalat benzinkútjait – értesült a Radio Zet lengyel kereskedelmi csatorna, melynek hivatalosan meg nem erősített információja szerint a döntést a jövő héten fogják bejelenteni.

A lengyel kormány is megvehette a Pegasus kémprogramot több mint 5 millió euróért

A lengyel kormány is megvásárolhatta az izraeli fejlesztésű Pegasus kémprogramot, méghozzá 5,4 millió euróért.

drMáriás: Ursulából kiűzik az ördögöt, avagy lássa mindenki, kik is voltak azok a legtisztább és legerősebb hitűek, akik megmentették Európát az Ördögtől!

Új festménnyel jelentkezett Máriás Béla, vagy művésznevén drMáriás.

Lengyel kormányfő: stabil, de fenyegető a helyzet a fehérorosz határon

Egyelőre stabil, de fenyegető a helyzet a lengyel-fehérorosz határon, és a fehérorosz erők egyre többet provokálnak – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy csütörtöki német lapinterjúban.

Szijjártó szerint Európában lenézik a magyarokat és a lengyeleket

Közép-Európa lehet az új világgazdasági korszak egyik legnagyobb nyertese a stabilitásnak, az észszerű gazdaságpolitikának és a nemzeti érdekre fókuszáló biztonságpolitikának köszönhetően – mondta az MTI tudósítása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Magyar-Lengyel Üzleti Fórumon.

Kiderült: ezért nem jött a Magyarországra a lengyel miniszterelnök

Egy komoly cseh-lengyel nézeteltérés miatt mondta le a látogatást a varsói vezetés.

Vida Kristopher pontot érő gólt szerzett a lengyel élvonalban

Vida Kristopher ismét gólt szerzett a Piast Gliwice csapatában, amely házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Slask Wroclaw együttesével a lengyel labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Videón, ahogy kihúzzák az árokba borult kamiont, ami egy hete vesztegelt Borsodban

Két autómentő cég fogott össze, hogy saját költségükön segítsenek a bajba jutott sofőrnek és járművének.

Varsót és Tallinnt nyugtalanítja az orosz katonai jelenlét az ukrán határoknál

Nyugtalanítja Lengyelországot és Észtországot az orosz katonai jelenlét az ukrán határoknál, ahol a csapatkivonást követően is megmaradt a katonai felszerelés – jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter kedden Varsóban, miután észt hivatali kolléganőjével tárgyalt.

Semjén Zsolt az egyik legkiválóbb magyar politikus - véli a lengyel nagykövet. Ön szerint?

Az eseményen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy alapvetően Szent II.

A lengyel, magyar kormányegység újabb próbaköve a Navalnij-ügy

Miközben a magyar kormány nap, nap után, bizonyítja orosz vezetéshez kötődő hűségét, és időnként csak szemmel látható kényszer hatására és fog csikorgatva hajlandó a Putyin ellenes EU-s szankciókhoz csatlakozni, a lengyel vezetés éppen ellenkezőleg.

Szijjártó Péter is keményen odamondott vátóügyben – Ezt üzeni a miniszter

Kiállnak Lengyelország mellett.

Szijjártó tűrte, amíg tűrhette, majd kiakadt

Szijjártó Péter, aki amúgy a mérhetetlen türelméről és empátiájáról híresült el, -ja, nem, bocsi- egyszer csak azt vette észre, hogy kicsordult a pohara, megelégelte belga kollégája orcátlan viselkedését, de főleg a beszólásait szeretett főnöke vétózgatása kapcsán.