Akkora pénzt szakít Habony köre a nagy bizniszen, amilyen a matekpéldákban sincs

Hatalmas biznisz a letelepedési kötvények árusítása, amelynek fő haszonélvezői Habonyhoz köthető üzletemberek. A NOL.hu kiszámolta  a bevételüket.

3645 bevándorló kapott eddig letelepedési kötvényt

Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) 2013 óta eddig összesen 3645 letelepedési államkötvényt értékesített.

Nem stimmelnek a letelepedési kötvényprogram számai

2013-ban és 2014-ben lényegesen többen kaptak tartózkodási engedélyt, mint ahány külföldinek kötvényt vásároltak. Rogán kiválasztottjai nagyon jól járnak.

"Orbán vizsgáltassa ki, hány bűnözőnek adott letelepedési kötvényt!"

A Magyar Nemzet írta meg, hogy egy kiskaput kihasználva ma már büntetett előéletűek is vehetnek letelepedési kötvényt. A Rogán Antalhoz és Habony Árpádhoz köthető ügyvédi iroda eddig is több milliárd forintot keresett a gazdasági bevándorlók betelepítésén, most már azonban akár erőszakos bűnözők elé is vörös szőnyeget...

Most az Európai Bizottság elnökét sértegette Szijjártó

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke az emberektől félti a demokráciát.

A letelepedési kötvénybiznisz azonnali felfüggesztését követeli az ellenzék

Az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal fejezzék be a letelepedési kötvények árusítását. A párt képviselője azt is követelte, hogy a hatóságok vizsgálják ki és hozzák nyilvánosságra, eddig kik vásároltak ilyen kötvényeket.

Szigetvári gyorsan elintézné a letelepedési kötvény bizniszt

Az Együtt felszólította a kormányt, hogy számolja fel a letelepedési kötvények üzletét és más úton szerezzen új állampolgárokat.

Lassan egy hónapja már úgy jöhetnek a letelepedési kötvényes gazdag külföldiek, hogy egy percet sem kell Magyarországon tölteniük

Nem jött elég pénz, ezért tovább lazították a kritériumokat. Most már gyakorlatilag elég odaadni a zsák pénzt, és már meg is van a schengeni engedély.

Lázár elárulta, hogy mit tud Habony Árpád hongkongi kapcsolatáról

A minap Hong Kongban bukkant fel Habony Árpád neve egy helikopteres városnézés lefoglalása kapcsán. 

A letelepedési kötvénybiznisz azonnali leállítását követeli a DK

Habony Árpád, a miniszterelnök főtanácsadója lebukott. Bebizonyosodott, hogy ő áll az egyik letelepedési kötvényeken milliárdokat kereső cég mögött – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Hongkongi helikopterezéssel bukott le Habony és a kötvénymutyi

Habony Árpádnak nincs szerencséje a külföldi utazásokkal. Most Hong Kongban bukkant fel a neve egy helikopteres városnézés lefoglalása kapcsán.

Senki nem ellenőrzi a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégeket

A Magyar Nemzet kérdezősködött, majd fordult közérdekű adatigényléssel Országgyűlés gazdasági bizottságához, hogy kértek-e adatokat a letelepedési államkötvényeket forgalmazó cégek működéséről. A parlamenti bizottság fideszes elnöke, Bánki Erik válaszolt:

Rogán menekül, nem vesz részt a letelepedési kötvények vizsgálatában

A Fidesz-frakció "feleslegesnek és nevetségesnek" tartja, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága az offshore cégek letelepedési kötvényből származó bevételeiről akar tárgyalni. A nagyobbik kormánypárt képviselői távol maradnak az üléstől.

A BRFK szerint nincs mit nyomozni Rogán letelepedési kötvény-bizniszén

A BRFK nem talált okot a nyomozásra letelepedési kötvény ügyben. Ezek szerint azal sincs semmi probléma, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága négy nappal visszadátumozott egy dokumentumot.

Habony mindhárom letelepedésikötvény-forgalmazó hátterében felbukkan

Habony Árpád, Habony Árpád, Habony Árpád: a letelepedési kötvényeket forgalmazó három nagy cég közül mindnek a hátterében kimutatható a miniszterelnök nagy lábon élő, de áttekinthetetlen anyagi hátterű informális tanácsadójának jelenléte. Az elmúlt évek egyik legsötétebb, az állami monopóliumot magánkezekbe átjátszó...

Rogán milliárdos bizniszére most fény derülhet

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos lehetséges visszaélések kivizsgálására az MSZP, az LMP és a Jobbik – írja a napi.hu .

Délután van, itt a kötelező napi gyurcsányozás a Fidesztől

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és a bevándorláspárti baloldal akar idegeneket betelepíteni Magyarországra, a letelepedési kötvény pedig nem bevándorlási, hanem befektetési kérdés.

Kik jártak jól a letelepedési kötvénnyel? – kikéri az adatokat a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) kikéri az adatokat arról, hogy hányan és kik érkeztek letelepedési kötvénnyel Magyarországra, illetve "kik azok a fideszes politikusok", akik a letelepedést intéző offshore cégekhez köthetőek – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.

Két letelepedési kötvényekkel foglalkozó céget is feljelentenek

Feljelentést tesz az Együtt két letelepedési kötvényeket forgalmazó cég ügyében

Kik bizniszelnek a letelepedési kötvényekkel?

Bár a HVG megszerezte a letelepedési kötvényeket vásároló cégek tulajdonosainak nevét, de az továbbra sem egyértelmű, hogy kik az üzlet haszonélvezői.

Rogán eddig legalább 51 milliárd forinthoz segíthette az offshore cégeket

Ahelyett, hogy ez állami haszon lett volna. Az Index utána járt a részleteknek.

Meggondolta magát Kósa, mert azóta "jobban tájékozódott"

Kósa Lajos vasárnap még egyetértett azzal az ellenzéki törvénytervezettel, amely államosítaná a letelepedési kötvények értékesítés. Mára viszont már meg is gondolta magát – értesült az RTL Klub híradója. A Fidesz sajtóirodája szerint ennek az az oka, hogy azóta Kósa jobban tájékozódott az ügyben, így "nincs vita a...

Rogán: "Ha mégis jönnek bevándorlók, elsősorban magyarlakta területekről jöjjenek"

Nem lehet együtt kezelni a megélhetési bevándorlókat és a letelepedési kötvényt vásárlókat, mert amíg az első a migrációs politika eleme, az utóbbi a befektetők vonzására kitalált program – nyilatkozta Rogán Antal a Napi Gazdaságnak.

Offshore cégek járnak jól letelepedési kötvényekkel

Miért offshore magáncégeké a letelepedési kötvényből származó haszon? – teszi fel a kérdést Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségének tagja.