Kína gratulál Orbán Viktornak: „összehoznak a közös ideálok”

A kommunista diktatúra miniszterelnöke szerint egyre mélyül a népeink közti barátság.

Orbán: sikerült megerősíteni az eddigi kínai-magyar együttműködést

Sikerült megerősíteni az eddig kialakult kínai-magyar együttműködést Orbán Viktor szerint.

Rónay: Kínai kapcsolatunk

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter aligha osztotta meg a Budapesten vendégeskedő Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel azt a tavaly felidézett brüsszeli élményét, amikor – saját állítása szerint – veszélyben érezte az életét, miközben testőrök nélkül kocogva a bevándorlók lakta környékre tévedt.

Orbán Viktor a kínai kormányfővel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök a kínai kormányfővel tárgyalt Rigában – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szombaton Rigában.

Orbán: Magyarország a multipoláris világrendben érdekelt

Orbán Viktor kormányfő köszönetét fejezte ki a kiváló kínai-magyar együttműködésért, amikor Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyalt Szucsouban. A tárgyaláson Magyarország a magyar mezőgazdasági termékek kínai exportjának bővítését kezdeményezte – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője...

Gratulált a kínai miniszterelnök Orbán Viktornak

Levélben gratulált Orbán Viktor újbóli kormányfővé választásához Li Ko-csiang kínai miniszterelnök – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-vel.

Forog a Liza, a rókatündér

Megkezdődött és 42 napig tart Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmje, a Liza, a rókatündér forgatása.

Öngyilkos merénylők, pokol - Orbánút a mennyországba?

Ugye mindenki emlékszik arra, hogy milyen volt a közhangulat a legutóbbi választásokkor.