A három pártot is megjárt Fidesz-alapító tiltakozik a kollaboráns vád ellen

Fodor Gábor Fidesz alapító tag, majd SZDSZ és Liberálisok-elnök szerint módosítani kell fővárosban a választási törvényt.

Bauer Tamás: ugyanazok?

„Ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy a progresszív liberálisok és a kommunisták ugyanazok, csak kérdezzenek bennünket, magyarokat, mi mindkettővel harcoltunk már, és ők igenis ugyanazok.” Orbán Viktor ismételte el ezt a gyakran elmondott véleményét Dallasban, az amerikai szélsőjobb konferenciáján tartott előadásában.

A Jogászok a Jogállamért Csoport szerint Demeter Szilárd méltatlan a közszolgálatra

A Jogászok a Jogállamért csoport tagjai Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját lemondásra, a kormányt egyértelmű elhatárolódásra szólítják fel az emberi méltóság és a jogállamiság egésze elleni súlyos támadást jelentő 2020. november 28-i írása miatt.

Fodor Gábor megint kiszállt a politikából – Bősz Anett vezeti a 100 fős pártot

Bősz Anett lett a Magyar Liberális Párt elnöke, a múlt héten tartott tisztújítás egyhangúlag választotta meg a párt élére az eddigi ügyvivőt. Fodor Gábor bejelentette, hogy lemond a vezetői posztról.

Orbán arcával kampányolnak az osztrák liberálisok

Nem követendő példaként ábrázolják a magyar miniszterelnököt.

Orbán Viktor évet értékelt - reakciók

Huszonegyedszer értékelt évet ma Orbán Viktor a Várkert Bazárban.

Holokauszt-emléknap – Liberálisok: elvitathatatlan a magyar állam felelőssége

A Magyar Liberális Párt elutasítja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének azt a hazug történelemszemléletét, amely a magyarországi holokausztot kizárólag a német megszállás következményeként kezeli.

Liberálisok: a parlament szavazzon név szerint a jelentésről!

A Magyar Liberális Párt ügyvivője politikai nyilatkozatként nyújtja be a parlamentnek a Sargentini-jelentés teljes szövegét, és azt kéri, hogy arról a képviselők név szerint szavazzanak.

Megrovásban részesítette az MSZP Molnár Gyulát, a párt volt elnökét

Megrovást kapott az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsától Molnár Gyula volt pártelnök – számolt be a döntésről Tóth Bertalan, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek.

Az ÁSZ lehúzza a "tiltottan támogatott" pártokat - a Fidesz ezt közpénzből tette, az nem tiltott.....? - Városi Kurír

Júliusban kezdik csökkenteni azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott támogatást állapított meg.

Rónai Egon keményen szétgyalázta a Liberálisok haszonlesőjét Fodor Gábort! (Videó)

Rónai Egon az ATV műsorvezetője frappánsan helyre tette az össze-vissza handabandázó haszonlesőt.

Fodor Gábor "botrányos" hétvégi kiruccanása - mi közünk is van hozzá? - Városi Kurír

Fodor Gábor Szlovéniában, a Kempinski Palace Portorozban töltötte a legutóbbi hosszú hétvégét - adta hírül olvasójára hivatkozva a Blikk.A szenzációsnak szánt hír egyik részletében sem az, hiszen rajta kívül sok tízezer honfitársunk tett így.

Fodor Gábor szerint ők tettek szívességet, hogy lemondtak az önálló szereplésről

Az ATV-ben lendült ellentámadásba a Liberálisok elnöke: Mi hoztuk a szavazatokat!

Molnár Gyula saját szakállára ígért 60 milliót a Liberálisoknak? - Városi Kurír

Sokat sejtető, hogy Molnár Gyulát pártja, az MSZP országos tanácsa elé citálta, akik kedden hallgatták meg a leköszönt pártelnöküket.

Jellemlovagok

„Ilyenek vagyunk” – nyilatkozta Fodor Gábor egy interjúban.

Bősz Anett még egyszer ráröpül Gerébségére - Városi Kurír

Mellár Tamásnak köszönhetően megmarad a Párbeszéd parlamenti frakciója, miután Bősz Anett, a Liberálisok képviselője feltehetően egy anyagi természetű vitát követően kilépett abból, ellehetetlenítve a további működést.

Mátyás Győző: Politikai burleszk ellenzék módra

Ha jól értjük a hétvége nagy politikai innovációjának tanulságát: a baloldal az összefogás egy új verzióját mutatta be.

Szabó: Fodor Gábor egy politikai élősködő

Aki mindig többet akar, mint amennyit a teljesítménye alapján megérdemelne.

Fodor Gábor: nő az emberek politikai aktivitása

A kampányrendezvények általános tapasztalata, hogy az emberek aktívak, sokat dilemmáznak, de a végén bölcsek lesznek – vélekedett Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.

Liberálisok: Nem hagyjuk, hogy Mészáros Lőrinc a Gellért fürdőt is megkaparintsa!

A Magyar Liberális Párt felszólítja Tarlós Istvánt, hogy ne játssza át Mészáros Lőrincek a Gellért fürdőt!

Ez most durván ki fogja verni a biztosítékot mindenkinél - Emlékeznek még a tavaly nyáron 43 milliárdért épített Duna Arénára?

Ugye mindenki emlékszik még a méreg drágán épített Duna Arénára és a vizes VB-re?

Liberálisok: Honnan van Szabó Zsolt milliárdja?

A Magyar Liberális Párt haladéktalanul választ vár arra kérdésre: honnan van az Orbán-kormány államtitkárának, Szabó Zsoltnak több mint egymilliárd forintja, ami egy Belize-ben bejegyzett offshore cégnek a bankszámláján parkol?

A Liberálisok szerint Orbán kerülte a kellemetlen témákat az évértékelőben

A Magyar Liberális Párt elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjében kerülte a számára kellemetlen témákat.

Liberálisok: Orbán Viktornak lehet félnivalója Martin Schulz kinevezése miatt

A Liberálisok üdvözlik a német kormánypártok koalíciós megállapodását, és reményüket fejezik ki, hogy a megállapodást az SPD tagsága is jóváhagyja, amivel lehetővé teszi, hogy fél év bizonytalanság után Húsvét környékén Angela Merkel kancellár vezetésével megalakuljon az új német kormány.

"Orbán adjon választ arra, hogy milyen megállapodást kötött Pecinával!"

Orbán Viktor bécsi tárgyalásainak nincs ismert kézzel fogható eredménye.

Liberálisok-MSZP-Párbeszéd: nem lehet felszámolni az önkormányzatiságot

A Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd nem fogja megengedni, hogy Magyarországon felszámolják az önkormányzati rendszert – jelentette ki a Liberálisok elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A Liberálisok az ÁSZ-hoz fordulnak tiltott pártfinanszírozás miatt

A Magyar Liberális Párt az Állami Számvevőszékhez fordul Tarlós Istvánék propagandafüzete miatt, a Liberálisok szerint ugyanis a kiadvány esetében felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja.

A Liberálisok \"Stop Orbán\" kampányt indítanak!

A Liberálisok “Stop Orbán” kampányt indítanak, hogy felhívják a figyelmet a kormány menekültekkel, Soros Györggyel és civilekkel kapcsolatos hazugságaira – közölte Fodor Gábor pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.

A Liberálisok "Stop Orbán" kampányt indítanak

A Liberálisok "Stop Orbán" kampányt indítanak, hogy felhívják a figyelmet a kormány menekültekkel, Soros Györggyel és civilekkel kapcsolatos hazugságaira – közölte Fodor Gábor pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.

Fodor Gábor máris a választás győztese

A mérhetetlen pártot vezető Fodor Gábor a jelek szerint ismét országgyűlési mandátumhoz jut.