Hetet rúgott a Ferencvárosi TC

Az MTK nyert a Pécs otthonában a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, míg a másik két keddi találkozón magabiztos hazai siker született: a Ferencváros hét, a Budapest Honvéd pedig három gólt szerzett.

ZTE-Újpest: zalai vezetés a II. félidő elején, majd újpesti egyenlítés

A múlt héten Pápa ellen győztes - de az élvonalból már kiesett - zalai csapat szombaton az Újpest ellenfele volt az OTP Bank Liga 27. fordulójában.

Ligakupa döntő: Kecskeméti TE - Videoton FC - élő közvetítés

Egy éven belül harmadik alkalommal találkozik kupadöntőben a Kecskemét és a Videoton csapata.

Ligakupa: simán kikapott a ZTE FC Győrben (frissítve)

A labdarágó Ligakupa A-csoportjának 4. fordulójában a ZTE FC együttese a Győri ETO FC vendége volt és a hazaiak biztosan, 3-1-ra nyertek szerdán.

A Loki szerdán este a Ligakupáért száll harcba Pakson

A tavalyi esztendő tarolása után – bajnoki cím, Magyar Kupa, Ligakupa, Szuperkupa – idén úgy tűnik, már csak egyetlen trófea megszerzésére van esélye a DVSC-TEVA együttesének, amelyet szerdán este zsebelhetnek be a piros-fehérek a Paks otthonában.

Egy elvesztett döntő margójára - Arsenal blog

Az átlagéletkor nagyjából 24 év, ami azért nem mondható soknak, s nehéz lenne állítani, hogy tapasztalt játékosok találhatóak a mezőnyben.

4 év után bukta el újra a Ligakupát az Arsenal

17 évnyi várakozás és a 2007-es második helyezés után az Arsenalnak ismét lehetősége nyílt rá, hogy elhódítsa a Carling Cup-ot.

Birmingham - Arsenal (Ligakupa döntő - élő)

Még néhány perc, és elindul a várva várt mérkőzés, s néhány órán belül az is kiderül, hogy 1993. után ismét sikerül-e elhódítani a trófeát, vagy ugyan úgy, ahogy 2007-ben, ismét "csak" az ezüstéremmel kell beérnie a csapatnak?

18 éve nem nyer Ligakupát az Arsenal

Az Ágyúsok hosszú idő után nyerhetnek újra címet Angliában.

Eldöntendő kérdés

Kinek is kell drukkolni a vasárnapi Ligakupa döntőben?

Megvan az első! A ZTE legyőzte a Kecskemétet!

A ZTE Prince Rajcomar két góljával begyűjtötte első győzelmét a szezonban.

Ligakupa: KTE-Ereco – Bp. Honvéd – élő közvetítés

Szerdán 19 órától a Honvéd elleni Ligakupa mérkőzéssel megkezdi 2010/2011-es szezonját a KTE-Ereco csapata.

Debrecen, győzelemre fel!

A Ligakupa a tartalékbajnokság megszüntetésével támadt hatalmas űrt kétségtelenül betöltötte, de ennél jóval nagyobb tervekkel hozták létre három esztendővel ezelőtt.

Edzésnek elment: Loki–Vidi 2–2

Nem ez volt az a DVSC-Videoton, melyet nagyon várunk, és mely a bajnoki címről dönthet.

A ZTE FC nyert a Ligakupában, de a sorsa már riválisai kezében van

Lejátszotta idei utolsó mérkőzését a ZTE FC labdarúgócsapata, amely a Ligakupa szerdai mérkőzésén győzelemmel fejezte be az őszi szezont.

A ZTE FC kikapott a Paks csapatától

Szerda délután a ZTE FC labdarúgócsapata a Ligakupa csoporttalálkozóinak 9. fordulójában Pakson lépett pályára.

Ligakupa: Pakson érhet révbe ZTE FC!

Ma kora délután, 13 órától a ZTE FC labdarúgócsapata Pakson vendégszerepel, ahol a Ligakupa csoporttalálkozóinak 9. fordulójában lép pályára.

Ligakupa: KTE-Ereco - Nyíregyháza Spartacus - 0-0 - élő közvetítés

Szerdán a Ligakupa 7. fordulójának Kecskemét – Nyíregyháza mérkőzésén két jelentősen átrendeződött együttes találkozik.

A ZTE FC a Pápa ellen

Szerdán újabb fordulót rendeznek a Ligakupában: a ZTE FC együttese ezúttal hazai pályán szerepel és 13 órától a Lombard FC Pápa együttesét fogadja valószínűleg a műfüves pályán.

Figyelem! Új időpontban a ZTE FC - Gyirmót SE meccs

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága, illetve fegyelmi bizottsága kedden több ügyben is döntött, melyek közül kettő a ZTE FC-t is érinti.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS - Ligakupa: Ferencvárosi TC - KTE-Ereco

Közel egy hónapos kihagyás után folytatódnak a Ligakupa küzdelmei.

Döntetlennel zárt a ZTE FC Székesfehérváron

A labdarúgó Ligakupa 6. fordulójának keddi mérkőzésén a ZTE FC Székesfehérváron lépett pályára.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS - Ligakupa: MTK Budapest - KTE-Ereco

Kedd este 19 órától a Hidegkuti Stadion ad otthont a MTK Budapest - KTE-Ereco Ligakupa mérkőzésnek az 'A' csoport 5. fordulójában.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS - Ligakupa: Diósgyőri VTK - KTE-Ereco

Szerdán 18 órától rendezik a DVTK – KTE-Ereco Ligakupa mérkőzést a felújítás alatt álló Diósgyőri Stadionban.

Két gólt vert a zetére az ETO

A labdarúgó Liga Kupában a ZTE FC együttese szerdán a Győri ETO FC vendége volt.

Ligakupa: KTE-Ereco - Vasas - élő közvetítés

Szerdán 19 órától rendezik a KTE-Ereco – Vasas Ligakupa találkozót a Széktói Stadioban.

Kiütötték a ZTE FC-t Pápán - Legfrissebb hírek - Zalai Hírlap - zalaihirlap.hu

A Liga Kupa B-csoportjában a ZTE FC a Pápa gárdájával csapott össze.

Ligakupa: Nyíregyháza Spartacus - KTE-Ereco - élő közvetítés

Szerda este Ligakupa mérkőzést játszik a KTE-Ereco Nyíregyházán.

Nyert meccsel kezdett a ZTE (frissítve, képgalériával) - Legfrissebb hírek - Zalai Hírlap - zalaihirlap.hu

A Ligakupa új sorozatának első meccsét a Videoton ellen játszotta a ZTE FC csapata, s hazai páján magabiztosan verte a vendéget.

KTE-Ereco - Ferencvárosi TC - élő közvetítés

A kecskeméti csapat a várakozásoknak megfelelően második sorával áll ki, két próbajátékos és három utánpótlás korú labdarúgó kap helyet a kezdőcsapatban.