Szenzáció volt az első lombikbébi születése

40 éve, 1978. július 25-én született meg a világon az első lombikbébi.Az angliai Oldhamben született meg a világon az első lombikbébi, Louise Joy Brown.

Megszületett a kormánydöntés a lombikprogram finanszírozásáról

Kibővítik a társadalombiztosítás (tb) által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, valamint változni fog az ahhoz kapcsolódó gyógyszertámogatás is – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, melyről az MTI adott tájékoztatást.

HURRÁ!!! (és amen) Durván beszólt Schilling Árpád a győri püspöknek

Reagált a rendező Veres András kijelentésére, miszerint bűnösök a lombikbébiprogramban részt vevő párok.

A világ holnaptól jobb hely lesz: pandabébi születik Edinburghben!

Vemhes Tian Tian, az egyetlen Nagy-Britanniában élő nőstény óriáspanda – jelentette be büszkén a Daily Mail . Az Edinburgh-i Állatkertben élő ritka és védett emlősről júliusban sikerült megállapítani, hogy kölyke lesz, a vemhesség előrehaladottsága alapján pedig akár már holnap megszülethet az első brit pandabébi. 

Veres püspök a lombikokról

A lombikbébi programokkal tehát közel az a helyzet, mint a genetikailag módosított organizmusokkal. Mindent egy kalap alá véve, és kategorikusan elutasítva, elég ostoba véleményeket sikerülhet artikulálni.

Gólyára várva, tizenöt éven át

Egy nő életében az egyik legfontosabb pillanat, amikor kiderül: egy magzatot hordoz a szíve alatt. A legtöbb pár igen optimistán tekint a jövőbe és reméli, hogy már az első hónapban foganatja lesz a próbálkozásoknak, azonban sokszor megesik, hogy még 10 év után sem mutat pozitívat a terhességi teszt... (Megjelent a Napló 03.03-i...

Lombikháború: megbüntették Czeizel Endrét

Bepanaszolta Czeizel Endrét egy lombikbébiprogramot kínáló intézet – írja a Bors .

Káros a szexre a mesterséges megtermékenyítés

Az Indianai Egyetem kutatásából az derült ki, hogy a mesterséges megtermékenyítésen áteső nők számos kedvezőtlen hatást tapasztalnak a partnerükkel folytatott szexuális kapcsolatukat illetően.

Magyarországon is megszületett az első PGD micro-array CGH módszerrel vizsgált lombikbébi!

"Teljesen biztonságos a lombikbébi eljárások (IVF) egy részénél alkalmazott embrionális genetikai szűrés, amikor a nyolc sejtből álló embrióból egy sejtet eltávolítanak genetikai teszt céljából, majd megfelelő eredmény esetén a visszamaradt sejtcsomót beültetik az anya méhébe - közölték kutatók az Európai Humán...

"Első kézből tudom, hogy milyen éveket várni egy gyermekre"

Interjú Gelányi Gabriellával, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet új ügyvezető igazgatójával.

Egy életre szóló találkozás!

Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistája Buenos Airesben személyesen megismerkedett Prof.

Hiperstimuláció nélküli lombikbébi kezelés

A meddőségi technikák nagyon sokat fejlődtek az évtizedek során, azonban még mindig sokszor hallhatunk olyan esetekről, amikor a szervezet túlreagálja a kezelést, és úgynevezett hiperstimulációs szindróma lép fel.

45 évesen újra átélni az anyaság örömeit

Negyven éves kor után nehéz terhességet létrehozni, ilyenkor általában már több problémával is szembesülünk.

A női meddőség hormonális okai I.

A női terméketlenség okai sokfélék lehetnek és akár különböző kombinációkban is előfordulhatnak.

A női meddőség biológiai okai

A női meddőség okait boncolgatva, elsőként azon biológiai okokat kell szemügyre vennünk, melyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy 30 éves kor után elkezd csökkenni a termékenységi képesség, és a 40. év után ez a folyamat még nagyobb mértékben érvényesül.

A kor és a meddőség kapcsolata

A kor és a meddőség kapcsolata egy nagyon érdekes kérdés.

Mit kell tudni a genetikai csomag rendeléséről?

Genetikai csomagra abban az esetben van szükség, ha a vizsgálatkérő nem szeretne elmenni a genetikai laboratóriumba (pl. nagy távolság vagy időhiány miatt), ezért saját maga szeretné elvégezni a mintavételt az otthonában.

A meddőségi génvizsgálat mindenki számára elérhető

A genetikai kutatások alapján úgy tűnik, hogy a meddőséggel küszködő párok 25-30%-ánál valamilyen örökletes (genetikai) tényező áll a probléma háttérben.

Lombikbébi: hány kezelést fizessen az állam?

Somody Imre javaslatával a jelenlegi öt finanszírozott kezelések számát csökkentené kettőre, de úgy, hogy az első két ciklust teljes mértékben, tehát a beavatkozást és a gyógyszerezést is száz százalékban fizesse az állam, a további beavatkozásoknál (függetlenül a beavatkozások számától) pedig csak akkor térítsen a...

Együtt az életért… | Családi Net

A nő az a lény, amely végletes erejében és gyengeségében: képes elájulni, ha egy egeret vagy pókot meglát, és az élet legnagyobb rémületeivel sokszor rettenthetetlenül száll szembe.

Segít a munkahely a mesterséges megtermékenyítésben

Sajnos egyre népesebb azoknak a tábora, akik hónapról hónapra hiába várják, hogy bekopogtasson a gólya.

Együtt az életért VII. | Családi Net

A beültetést követő napokban, hetekben élt és él a remény...

Együtt az életért VI. | Családi Net

A múlt heti cikk óta megszólaltak a barátok, a család, hogy az egyik legfontosabb pillanatban éreztessék Katával és Párjával, hogy velük vannak, s egyúttal azt is megtudhatjuk, mi is történt az elmúlt héten.

Együtt az életért V. | Családi Net

Mesterséges megtermékenyítésről szóló cikksorozatunk V. része:

Együtt az életért - IV. | Családi Net

"Köszönöm jól vagyok!

Lombikbébi: nagyobb az esély a fejlődési rendellenességekre

Kétszer-négyszer magasabb a fejlődési rendellenességek kockázata a lombikbébiknél, mint a természetes úton fogant gyermekeknél - jelentették be amerikai kutatók.

Aggasztó a lombikbébi-turizmus

Harminc évvel azután, hogy megszületett Louise Brown, az első lombikbébi, a szakértők egyre aggasztóbbnak tartják az úgynevezett reprodukciós turizmust, amely egyaránt veszélyezteti az anyák és a babák egészségét.

A műméh az új remény

Mintegy öt milliméter nagyságú mesterséges méhet fejlesztettek ki brit tudósok, amelyben a lombikban megtermékenyített petesejtek az első néhány napjukat tölthetik a laboratóriumi körülmények helyett.