Elektronikus elnökválasztást tervez az MTA vezetése, de a tudósok egy része szerint ez nagyon rossz ötlet - Qubit

Az MTA szerint sem praktikus, sem jogi aggályokat nem vet fel az internetes tisztújító közgyűlés.

Alkotmánybírósághoz fordul az MTA elnöke az Akadémia ledarálása miatt

Alkotmányjogi panaszt nyújtott be Lovász László MTA elnök az Akadémia megcsonkítása miatt. Hétfőn ezt az MTA sajtótitkársága meg is erősítette a hvg.hu-nak, a panasz részleteiről azonban nem beszéltek.

Pálinkás József: Véget érhet egy méltatlan huzavona?

Az Akadémia volt elnökének véleménye az MTA és az Innovációs Minisztérium között aláírt szándéknyilatkozatról.Az IT és a TT összetétele alapvetően meghatározza, hogy az intézethálózat valóban a tudományos intézményeknél szokásos rendben és szakmai irányítással működik-e majd.

Kiegyezett a kormánnyal az MTA elnöke

Közös szándéknyilatkozatot írt alá Lovász László és Palkovics László miniszter.

Lovász László: Lemondok, ha nem tudom biztosítani, hogy a kutatás függetlenül folyjék

“Igazság szerint nem tudok mit mondani arra, hogy ez az alapítványi forma hogyan lenne alkalmazható az MTA kutatóhálózatára.

Lovász: „Nem szabadna részt venni egy ilyen törvénytelen rendszerben, de abba fél éven belül belehalunk.”

„Bármibe nem megyek bele” – mondja Lovász László MTA-elnök az index.hu-nak, aki szerint az Akadémia több tiszteletet érdemelne, mint amit az elmúlt hónapokban Palkovicséktól kapott.

Nemet mondott a kutatóhálózatuk ellehetetlenítésére az MTA vezetése

Miután kedden élőláncot is szervező tiltakozás volt a Magyar Tudományos Akadémia épületénél, az MTA vezetése úgy határozott, hogy nem vesz részt a kormány által rájuk kényszeríteni próbált ellehetetlenítésben.

Lovász László interjút adott az MTI-nek az ITM-ről

A 2019-es költségvetési törvény elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) között annak az összegnek a felhasználásáról, amely az akadémiától a tárcához kerülhet át – mondta el Lovász László, a tudós testület elnöke az MTI-nek.

Papp Réka Kinga: Palkovics, az oktatáspolitikai citrompótló

A regnáló úgy döntött, hogy bedarálja a megmaradt gondolkodókat is és nekiment az MTA-nak.

MTA- elnök: Nagyon sajnálom

– Nagyon sajnálja – ezt mondta az RTL Klub Híradónak adott interjújában Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azután, hogy az innovációért felelős miniszter, Palkovics László lesöpörte javaslataikat a kutatási pénzek elosztásáról.

Alternatív javaslatot nyújt be az MTA a jövő évi költségvetéshez

Folytatódtak kedden a tárgyalások a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetői között, a köztestület alternatív javaslatot fogalmaz meg a költségvetéssel kapcsolatban Palkovics László tárcavezető kérésére.

Tiltakozásból nem írta alá a jövő évi költségvetési tervezetet az MTA elnöke

28 milliárd forintot venne el a Magyar Tudományos Akadémiától a kormány előzetes egyeztetés nélkül, Lovász László elnök nem vágott jó képet hozzá.

Lovász: Mi lesz a következő, tudósokat vegzálnak az utcán?

A jövő évi költségvetési tervezetből váratlanul kiderült, hogy a kormány teljesen átalakítaná a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) finanszírozását, a pénzosztást a választások után létrehozott, Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium venné át.

Rétvári üzent az MTA renitenseinek: hátrább az agarakkal! - Városi Kurír

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a hétfőn zajló 189. közgyűlésén kiállt amellett, hogy az oktatásügyben határozott változásokat tartanak szükségesnek. 

Az MTA-elnök nem akar kétsebességes Európát

Átírná a kutatásokat fölöslegesen hátráltató közbeszerzési szabályokat.

Hogy keveredett Orbán a tudomány közelébe?

Orbán Viktor kifejezte abbéli igényét, hogy Magyarországot szeretné – mit szeretné, akarja – megtenni a régió tudományos-innovációs központjává.

Kiáll az MTA a CEU mellett

A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése azt kéri a kormánytól, hogy tegye lehetővé a CEU további zavartalan működését Budapesten.

Alföldi Róbertet 28 évig nem kereste az apja

A színész-rendező a Viasat3 Lakástalkshow című műsorában szerepelt és Lovász László műsorvezetőnek nem csak arról mesélt, hogy a magánéletével nincs minden rendben, ezért is temetkezik a munkába, de rossz gyerekkoráról és apjával való kapcsolatáról is beszélt.

Az MTA elnökét kérlelik, intézzen Nobel-békedíjat Orbánnak és Putyinnak

Eddig méltatlanul keveset lehetett hallani a Honfoglalás 2000 nevű egyesületről, akik igazán szorgosan tevékenykednek a magyar haza boldogulásáért. Nemcsak, hogy megalakították a Vlagyimir Putyin Baráti Kört , de most az MTA elnökét, Lovász Lászlót kérték valami igazán különleges dologra.

Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe – a kutatóké a szó

Miért a tudomány a megismerés legrögösebb útja?

Európa kultúrájáról beszélgetett teológus és az MTA elnöke - Videó!

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány évzáró alkalmán Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi docense beszélgetett az európai kultúra lehetőségeiről.

Lovász Laci a Vacsoracsatában

Só kéregben sült szegfűszeges ananász, bazsalikomos sajtkrém, édes-savanyú tilápia fasírt, basmati rizs, pekándió pite…