Először rendeznek konferenciát az idén 100 éves Knoll Imre tiszteletére

2022. szeptember 18-án ünnepelte volna Prof.

A magyar vállalkozók döntő többsége csődben van, csak nem tud róla

A jelenlegi gazdasági környezet, gondoljunk akár az adózási változásokra, az egyre növekvő inflációra, az euró–forint árfolyam kedvezőtlen alakulására, mind olyan hatással vannak a magyar kis és közepes vállalkozásokra, hogy a stabil működésből hirtelen csődközelben találhatják magukat.

Madárdal- Tanösvény

A Madárdal tanösvény Elzamajor–Dinnyés–Agárd útvonalon elterülő, 15 kilométer hosszú tanösvény, mely 2010. május 29-én került átadásra.

Szombaton van a 13. Strandok éjszakája

Szombaton tartják a 13. Strandok éjszakáját, amelyhez országosan több mint 40 fürdő csatlakozott.

Nagyszülő és unoka viszonya

Számos vicces kép, mém kering a neten arról, hogy a nagyszülők milyen engedékenyek, mennyire elkényeztetik a gyerekeket.

Balatonfüred története

Balatonfüred már a római korban is lakott település volt, az elmúlt évszázadok pedig nyomot hagytak a település képén.

Immár tizedik éve Cápafesztivál

Immár tizedik éve, hogy júliusban a cápák a főszereplői a National Geographic Wild történeteinek, és ez idén sem lesz másként: a hétvégenként 18.00 és 21.00 óra között műsorra tűzött sorozatok és különkiadások egy olyan rendkívüli víz alatti birodalomba viszik a nézőt, ahol a valóság izgalmasabb, mint a fikció.

Árpád Fürdő Székesfehérvár

Székesfehérvár belvárosában találjuk meg a Kossuth L. utcában, a műemlék védelem alatt álló szecessziós stílusú épületét az Árpád Fürdőt.

Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely – Mór

Mór és térségén járunk, erre kalauzoltuk már legutóbb is kedves követőinket, ezért szeretnék még egy emlékművet bemutatni, felhívni rá a figyelmet annak, aki még nem kereste fel a Lamberg –kastélyt.

Igazi magyar ételek

A magyar konyha híres gazdag ízvilágáról, fűszerezéséről, de vajon melyek az igazi magyar ételek?

Milyen hosszú legyen egy álláshirdetés?

Egy álláshirdetés hossza több mindentől is függ, elsősorban attól, hogy mi mindent szeretnénk közzétenni a hirdetésben.

Hogyan védhetjük ki, hogy mobiltelefonjainkat lehallgatásra használják?

Amióta az emberiség kommunikációs eszközöket használ, azóta vannak egyidejűleg komoly erőfeszítések ezek lehallgatására.

Kultkikötő nyáron a Balatonon hat helyszínen

Mintegy kétszáz program várja az érdeklődőket a Kultkikötőben a Balaton hat településén július 1-jétől.

Kirándul a baba

Amikor babával tervezzük a kirándulást, egy sor olyan dolog van, amit megtehetünk azért, hogy az egész zökkenőmentesen zajlódjon és ne menjen el a kedvünk az egésztől.

A bajai halászlé titkai

A halászlé a karácsonyi ünnepi lakomák egyik elengedhetetlen fogása.

Hol keressek állát?

Az első dolog, amit meg kell tenned a munkakeresés előtt, hogy legyenek céljaid, és hogy ezekre végig összpontosíts.

Ma van a Logisztika Napja

A Logisztika Napja idén április 21-re, azaz a mai napra esik.

Kérdések a hirdetés feladása előtt

A Lépés Magazin oldalon ingyenes a hirdetés feladása, így aki munkát, állást kínál, mindenképp érdemes élnie ezzel az ingyenes lehetőséggel.

Már nem lehet álláshirdetést feladni a Facebookon

A Facebook tavaly jelentette be, hogy az Amerikai Egyesült Államokon is Kanadán kívül 2022-ban megszünteti az Álláskeresés a Facebookon funkciót.

Hol keressek állást?

Egyszerű kérdés, azonban a válasz annyira nem is egyszerű.

Kereslet és kínálat, ha találkozik

A Lépés Magazin oldalon ingyenes a hirdetések feladása, így aki állást kínál, érdemes élnie ezzel.

A legjobb állások nyomában

Amikor valaki pályaválasztáson töri a fejét, karriert vált, kilép az egyetemről, középiskolából, de bármelyik élethelyzetben elgondolkodhat az ember a kérdésen, hogy melyik a legjobb állás?