Úgy viszik az Orbán Viktorról szóló Bottoni-könyvet, mint a cukrot

A Media1 beszámolója szerint már a második kiadás is elkészült az olasz történész könyvéből.

Nem engedik be az egyik legnagyobb olvasottságú lapot a kormányinfóra és még csak meg sem mondják, miért

Az alaptörvényben is benne van, hogy Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. Ezzel szemben ismeretlen szempontok mentén, ismeretlen szervezeti egység dönt arról, mely médiumok vehetnek részt a Kormányinfón, így azt sem lehet tudni, hogy az egyik legnagyobb példányszámban értékesített hetilap, a...

Hat magyar szerkesztőség fogott össze, hogy a vidék hírei is minél több emberhez eljussanak

Indul a Helyközi Járat, amelyben az Átlátszó, a G7, a Magyar Hang, a Mérce, a Partizán és a Szabad Pécs működik közre a hírek összeállításában.

Ilyen esetben szokta jobb helyeken a sajtó többi képviselője faképnél hagyni a "Gulyásul" viselkedőket

A Népszava tudósítója kérdéseinek végén megkérdezte Gulyás Gergely miniszterelnöktől a kormányülést követő sajtótájékoztatón: mi az oka annak, hogy a Magyar Hang tudósítóját immár a második alkalommal – amióta ismét a jelenlevő újságírók tehetnek fel kérdéseket a miniszternek – nem engedik be a tájékoztatóra.

Saját zsebbe kért pénzt a Magyar Hangban tervezett uniós hirdetésért egy közvetítőcég

Egy fontos uniós intézmény hirdetett volna a Magyar Hangban, de a lap vezetése visszautasította, hogy korrupciós pénzt fizessen a közvetítőcégnek, ezért kútba esett a terv.

Koronavírus: úgy tűnik, 23 embert kiengedtek a karanténból Magyarországon

Úgy néz ki, nem volt szükséges tovább elzárva tartaniuk őket.

Beperli a Magyar Hangot az MTVA pánikkeltés miatt

A koronavírus-gyanús MTVA-s dolgozó kapcsán az állami cég szerint valótlanságot állított a lap.

Rékasi Károly a fiáról: Azt látni, hogy telibe fújják könnygázzal nyilván nem a legjobb érzés

Páros interjút készített a Magyar Hang a soroksári képviselő-testületbe készülő Rékasi Károllyal és a kormányellenes tüntetéseken rendszeresen felbukkanó fiával, Rékasi Zsigmonddal.

Kötöttfogás - negyedszer

Negyedik adásához érkezett a Kötöttfogás. 

'Magyar Hang mentes övezet' 2018 Magyarországán

A Magyar Hang című online portál egy kétszobás lakásban húzta meg magát a budapesti Bartók Béla út egyik társasházában.

Kiutálták a fideszes lakók a Magyar Hang szerkesztőségét a házból

Költözni kénytelen a redakció, mert többeknek nem tetszik, hogy abban a házban dolgoznak.

A Magyar Hang állva hagyta a Magyar Időket - kerítésen belül nem is vállalják a nyomását - Városi Kurír

Az eltüntetett Magyar Nemzet munkatársai készítik a Magyar Hang című hetilapot, aminek az ötödik számánál tartanak.

Utcán a Magyar Hang első száma - Városi Kurír

Megjelent a Magyar Nemzet utódja, a Magyar Hang című hetilap bemutatkozó száma.

Magyar Nemzet újratöltve!! - hetilap lesz belőle - Városi Kurír

Május 18-tól újra lesz mit forgatniuk azoknak, akik szerették a Magyar Nemzetet.