Milliók havonta: ennyit keresnek a magyar pilóták a Honvédségnél

Jelentős illetményfejlesztést kaptak a magyar légierő pilótái és műszaki szakemberei. Az emelt bér – havi 2-3 millió forint bruttóban – március első napjaiban érkezett meg számukra.

"Te is tűzbe jössz a PzH-tól?" – A Honvédség bruttó 737 ezer forintos kezdő bérrel csalogatná magához a tüzéreket

Három helyszínen is várja a honvédség az érdeklődőket szombaton – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

Zajlik a Magyar Honvédség "Embert a Vasra 2.0" toborzókampánya – várják az elkötelezett fiatalokat

Már zajlik a Magyar Honvédség "Embert a Vasra" elnevezésű toborzókampányának második fázisa – mondta Lele Gergő hadnagy, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Tüzérosztály szakaszparancsnoka az Origo internetes lapban szombaton megjelent interjújában, amelyben az új Panzerhaubitze (PzH) 2000 önjáró...

A Magyar Honvédség 4 ezer új katonát üdvözölhetett soraiban 2023-ban

A Magyar Honvédség idén mintegy 4 ezer új katonát üdvözölhetett soraiban – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombati közleménye szerint.

Semjén alaptörvény-módosítása eltörölné a honvédek érdekvédelmét, de nem adják a jogaikat harc nélkül a katonák

Ha ilyen döntés születik, azt biztosan meg fogjuk támadni – üzenték a kormánynak.

Novák Katalin is bepattant egy harcijárműbe

Elindult az Adaptive Hussars 2023 elnevezésű többnemzeti országos hadgyakorlat.

Szakértő: Orbánék a Gripenek lízingszerződését is bukhatják, ha tovább akadályozzák a svéd NATO-csatlakozást

Svédországban az ukrán háború kitörése óta abszolút elsőbbséget élvez a NATO-csatlakozás témája a szakértő szerint.

Böröndi Gábor bejelentett egy hadgyakorlatot, ami még a határkerítés építésénél is nagyobb lesz

Az ország nyolc pontján gyakorlatoznak majd egyszerre.

Nagy sikert aratott a Magyar Honvédség harcos tábora

Idén is több ezren próbálhatták ki magukat a honvédelmi táborokban – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.

Lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban

Szolgálatteljesítés közben lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban - közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Magyar katonai helikopter zuhant le Horvátországban, több halott

Egy magyar katonai helikopter zuhant le Horvátországban.

Ön szerint a Magyar Honvédség teljes értékűen képes megfelelni a 21.századi elvárásoknak? – Párizsból jelenti a miniszter

A 21.századi modern haderő fejlesztése és Magyarország biztonságának garantálása csak a legfejlettebb eszközökkel érhető el - jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Párizsban, a Le Bourget-i nemzetközi légibemutatón.

Toborzó: "És te készen állsz?" (videóval)

Új toborzó kampámyba kezdett a Honvédelmi Minisztérium.

Orbánék külpolitikai sikere, hogy magyar katonákat vertek Koszovóban

Magyarország tudatosan növelte a koszovói szerepvállalását, a magyar katonák adják azt a zászlóaljat is, amely szélsőséges helyzetekben vethető be.

Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium

A Honvédelmi Minisztérium felhívta a lakosság figyelmét, hogy fokozott hanghatásra kell számítani 2023. május 24-26. között.

Még lehet jelentkezni a Magyar Honvédség "harcos, sportos vagy hagyományörző tematikájú" honvédelmi táboraiba

Több településen vannak még szabad helyek a Magyar Honvédség honvédelmi táboraiban.

Szalay-Bobrovniczky: „Magyarországon nem lesz sem LMBTQ-XYZ, sem gendersemleges, sem másmilyen, progresszív ideológiával fertőzött haderő”

A honvédelmi miniszter azt is bizonygatta a CPAC-n elmondott beszédében, hogy ideológiai megszállók támadnak a gyerekek lelkére az iskolákban.

Szalay-Bobrovniczkynak már megvolt... és Önnek?

Az idén 175 éves Magyar Honvédség a jeles évforduló alkalmából több izgalmas programmal, felhívással és vetélkedővel készül az érdeklődők számára egész éven át.

Honvédelmi miniszter: lőszertartalék kell, lőszergyár is lesz

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az ukrajnai háború rávilágított annak a problémának a súlyosságára, hogy az európai államoknak nem áll rendelkezésére elegendő lőszerkészlet.

Magyarországon is képeznek ki ukrán katonákat? Meghökkentő választ adott a Honvédelmi Minisztérium

A szlovák védelmi miniszter szerint Magyarországon ukrán katonákat képeznek ki – idézte hétfőn Jaroslav Naď kijelentését a Parameter.sk.

A honvédelmi miniszter ajánlatot tett a fiataloknak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt szeretné, ha sokan csatlakoznának a bátrak haderejéhez.

Az ukrán háborúban használt fegyvereket szerez be a Magyar Honvédség

A fegyverek egy része már most bizonyított az ukrajnai háborúban.

Honvédségi leépítések: a NATO vagy Putyin örülhet?

Január 17-én kormányrendelet jelent meg arról, hogy a 45 évnél idősebb és 25 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező katonákat elbocsáthatják a honvédségtől.

Szalay-Bobrovniczky fiatalítása miatt hullanak a fejek a Honvédségnél

110 főtisztet, tábornokot mentett fel januárban Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a fideszes koncessziókból milliárdossá lett kaszinó-üzemeltető, jelenlegi honvédelmi miniszter.

Már 120-nál több katonatiszttel közölték, hogy nem tartanak igényt a munkájukra

Máris elkezdődtek az elbocsátások a Honvédelmi Minisztériumban – írja a Blikk.

Nemzetközi harccsoportot hoztak létre Magyarországon a háború miatt

Az ukrajnai háború nyomán a NATO egyik legfontosabb döntése volt, hogy az úgynevezett “Keleti Szárny” megerősítésére 4 plusz harccsoportot hoz létre – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf péntek reggel az olasz védelmi miniszter látogatása kapcsán Pápán.

Magyar Nemzet: izraeli radarrendszert vásárol a kormány

A Vaskupola radarrendszer mellett izraeli gyártású irányított páncéltörő rakétákat is rendszeresít a Magyar Honvédség.

Nyolc órán át várakoztak Debrecenben a bombafenyegetést kapott repülő utasai

Szerencsére a hatóságok semmit nem találtak a gépen, így az visszatért a kiinduló állomására, a lengyelországi Poznanba.

Orbán Viktor rápörgött a hadseregre

Szombaton kettőt is posztolt az önkéntes katonák eskütétele kapcsán a közösségi oldalára, vasárnap pedig már arról értkezett, hogy visszaadják a Magyar Honvédség tettrekészségét és megbecsülését.

Helikopteres tanfolyam miatt intenzív hanghatásokra kell készülni Veszprém megyében és Somogy egy részén

Nemzetközi helikopteres harcászati oktatótanfolyam indul hétfőtől október 21-ig, az Európai Védelmi Ügynökség szervezi az egészet, az MH Pápa Bázisrepülőtér lesz a központ.