Nérónk és kora - A Fidesz szabadjára engedte Kerényit - Városi Kurír

Igazi Hungarikumot, egy nagyon nemzeti, irtó magyar és kellőképpen undorító tervet vázolt fel Kerényi Imre  miniszterelnöki megbízott a Magyar Krónikában.

Isten bocsánatát kéri az olimpia ellenzőire a Magyar Krónika

Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője jegyzetében keményen beleszáll azokba, akik nem értenek egyet a budapesti olimpia megrendezésével.

Brutális összegből írják meg Kerényiék, hogy nyílik a pitypang

 Az MNB tavaly 30 millió forinttal támogatta a Bencsik Gábor és Kerényi Imre nevével fémjelzett Magyar Krónikát, idén az MVM-től kapott 10 millió forintot a jó dolgokról író lap. Az összes szépirodalmi lap támogatására idén 144 millió forintot szán az állam – írja a HVG .

A kutya nem kíváncsi a Kerényi-féle pitypang-krónikára

A Magyar Krónika megálmodója, Kerényi Imre úgy látja, hogy a folyóirat sikeres – írja az Origo. Ez a következőket jelenti: az októberben megjelent 10 ezer példányszámért csak kétezren fizettek. A többit ingyenes küldik iskolákba, önkormányzatokhoz.

A Magyar Posta, mint kerítõ

Új feladatot vállalt/kapott a posta, a Magyar Krónikának gyûjt elõfizetõket. Nemes.

A köztévé műsort készíthet a pitypangozó Magyar Krónikából

"Kinyílott a pitypang. Megírom" – hangzott a csábító felhívás a potenciális szerzőknek a Magyar Krónika megalakítása előtt, ami aztán percek alatt felrobbantotta az internetet. Most Kerényi Imréék lapja ismét nagyot gurít: műsor készül belőle ősszel a köztévén – értesült a 444.hu .

Ügyelni a részletekre

Meg kellett volna szervezni a spontán érdeklődést.

Charlie Hebdo - Magyar Krónika 3-0

Bencsik Gábornak szerencsére ugyanígy lehetősége van arra olyan embernek beállítani azokat, akik a kormány munkáját kritizálják, akik – az ő szavaival élve – hülyeséget hisznek.

Dalcsináló Ákos urat egy számítógépes játékba csempészték

Vicces kedvükben lehettek a Watch Dogs nevű játék magyar fordítói.

A NER oszlopai

Ha másra nem is jó, a Magyar Krónika, arra mindenképpen alkalmas volt, hogy segítségével megtudhassuk, hány oszlopa, támasza van a kormánynak ebben a kis lángoktól öleltben.

Senki nem vesz Magyar Krónikát

A piaci igények nem igazolják a kormány által támogatott "jó hírek" iránti igényt, ugyanis alig vettek néhány darabot Kerényi örömködő folyóiratából. 1750 lapot adtak el a Lapkeren keresztül, a 10500 nyomott példányból.

„Össznépivé dagadhat az öröm” – Elolvastuk Kerényi lapját

Végigrágtuk magunkat a Magyar Krónika első számán. Kerestük a jót, addig kerestük, míg az agyunk belezápult.

Megjelent a buzilobbizó Kerényi Magyar Krónikája

Ami a Propellert a legkevésbé sem érdekli, úgyhogy nézzék meg inkább ezt a videót.

Netről nyúlt pitypanggal indult a Magyar Krónika

A Magyar Krónikában látható legelső fotót az internetről lopták.

Gutenberg könnyei

Én, kérem, álmodtam.

Magyar krónika: hazudozásban keresd a jót?

Egyszervolt ország udvari krónikásai összevesztek még az indulás előtt: most akkor Orbán leoltotta alvóra a túlbuzgó Kerényit, vagy nem oltotta le ?

Kinyílott a kankalin, megírtam

Január közepe felé hó szokta fedni a földet, most azonban a kankalin sárga virágai jelentik a változatosságot a zöld fűben. Megírtam.

Kerényi a barátom, Orbán meg a miniszterelnököm

Tüntetők fogadták a Magyar Krónika első ülésére érkező felkért szerzőket.

Orbán leszúrta Kerényit

Nagyon szerencsétlenül volt megfogalmazva az a levél, amelyben Kerény Imre az általa elképzelt száztagú szerzőgárdát meghívta a Magyar Krónikához – Kondor Katalin szerint erről beszélt a lap csütörtöki alakuló ülésén Orbán Viktor miniszterelnök – írja a hvg.hu. A csütörtök esti értekezletet a Magyar Demokrata...

3 perces novella

A kormányt kritizáló írással jelentkezett a most induló Magyar Krónika című lap központjában Szanyi Tibor szocialista képviselő csütörtökön.

Egy krónika krónikája

Azt mindig tudtuk, hogy Orbán Viktor kivételes képességekkel rendelkezik, de azt legelvakultabb hívei sem gondolták volna, hogy képes lesz újból egységbe forrasztani a nemzetet – a Magyar Krónika címmel tervezett lap mérhetetlen stupiditásában és bornírtságában gyakorlatilag mindenki egyetért.

Titkos levél minden magyarok krónikásához, Kerényi Imréhez

Végre egy levél, ami nem a Cinknél landolt. Ártunk és kormányunk egyik szócsöve, az Elvarázsolt Kastély bloggere magasztaló szép üzenetet írt Kerényi Imrének, amelyet titkos másolatban nekem is megküldött. Megírom.

Sándor György és a Heti Válasz is elhatárolódott Orbán lapjától

Sándor György humoralista nyílt levélben utasítja vissza, hogy a Magyar Krónika című fideszes lapban publikáljon – írja a hvg.hu .

Képtelen krónika

Mégpedig nem Kálti Márk fehérvári őrkanonok, hanem Kerényi és Bencsik magisterek tollából.

Itt van Orbán Viktor újságjának száz szerkesztője

Vagy leendő szerkesztője – bár, akit a Kedves Vezető kér fel, valószínűleg nem fog nemet mondani.

Titokban alapítottak újságot Orbán Viktornak

Magyar Krónika néven új dicsőítő lap indul - számolt be róla a Cink.hu . A bevallottan fideszes újság az alapítók szerint kordokumentum lesz, 100 szolgalelkű szerkesztővel íratnának bele csak jó híreket. Kerényi Imre miniszeterelnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő legalább 100 kormányhű potenciális szerzőnek...