Postaládában fészkelő cinegék

Billenőajtóval fedett postaláda felszerelésével, valamint a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal megelőzhető a széncinegék postaládákba való fészkelése, amely Magyarországon gyakorinak számít.

A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak

Ismersz sarlósfecske-, gyurgyalag- vagy fecske-fészkelőhelyeket?

2023-ban az év madara – a barkóscinege

A barkóscinegét választották a 2023-as év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által indított, online szavazás résztvevői; a 2023-es év kétéltűje az alpesi gőte, a 2023-as év lepkéje pedig a fecskefarkú pillangó lett.

Madárvendégsereg a téli etetőknél

Kevesen tudják közömbösen szemlélni a fagyos, téli napokon eleséget kereső madarakat.

Madárfiókát találtál? – Tudod mit tegyél?

Áprilistól augusztusig tart a fiókaszezon.

Chernel István, az ornitológus

100 éve, 1922. február 21-én halt meg Kőszegen Chernel István, az első magyar madártan szerzője, a magyar ornitológia kiemelkedő alakja, aki 1902-ben meghonosította a madarak és fák napját, s megírta az első magyar sí szakkönyvet.

2022-ben az év madara – a zöld küllő

A több mint négy évtizede futó Év madara program – melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása -, legutóbbi lakossági internetes szavazását a zöld küllő nyerte.

Téli madáretetés? De hogyan?

Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad.

Magyarország madáratlasza

Megjelent a Magyarország madáratlasza című könyv, amely 800 oldalon mutatja be 420 vadon előforduló hazai madárfaj elterjedését, állománynagyságát, természetvédelmi helyzetét.

A képek mesélnek – Trillázik a seregély

A lenyűgöző küllemű hím seregélyek feltűnő helyeken, változatosan énekelnek.

Merre fészkelnek az erdei fülesbaglyok?

Az erdei fülesbagoly a lakott területeken is a leggyakoribb fészkelő bagolyfajunk.

A képek mesélnek – Madárlesen

A közép-európai madárvilág nagyobb része vonuló.

A dolmányos varjú mindennapjai

Manapság is változnak a vadon élő állatok szokásai, akár egy emberöltőnyi megfigyelés idő is bizonyítja ezt.

Kárt okoz a vízimadarak etetése

A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri az embereket, hogy sehol és semmivel ne etessék a vízimadarakat.

A nap képe – Vadludak fent és lent

A vadludak tömegét a téli időszakban főleg a nagy lilik alkotja, ugyanakkor nyári ludak egyedei is keverednek a Hortobágy területére látogató csapatba.

Fontos a ragadozómadaraink védelme

A következő napokban rendezik meg az országos sasszámlálást.

A nap képe – Madarak a tóban

A debreceni Nagyerdei park egyik legkedveltebb helye a Békás-tó, ahol a vadkacsák és a dolmányos varjúk is szívesen fürdőznek.

A nap képe – Játékosak a színpompás gyurgyalagok

A gyurgyalag az egyik legszínpompásabb madarunk.

A nap képe – Lazúrcinege a nádasban

Egy Magyarországon eddig nem bizonyított madárfajt, lazúrcinegét (Parus cyanus) figyelt meg és fotózott le három madarász vasárnap reggel Sándorfalva térségében, a szegedi Fehér-tó nádasában.

Semjén Zsolt a legváratlanabb helyről kapott egy tockost: egy halott parlagi sastól

A 22 éves sasmadár akkora dózisú ólommérgezést kapott a vadászok erdőben hagyott söréteitől, hogy egy autó elé tévelygett, amely halálra gázolta.

Pénteken indul az Országos Sasszinkron

Péntektől vasárnapig tart az országban telelő ragadozómadarak éves számlálása, az eredményekből elkészülhet a Kárpát-medence első "sastérképe" is.

Mikor etessünk?

Hamarosan, az első fagyok beköszöntével veszi kezdetét a 128. országos énekesmadár-etetési szezon, amely 1890 óta vonja be Magyarország lakosságát a madáretetésbe.

Világszenzáció, nyíregyházi professzor irányításával

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Svájci Madártani Intézet munkatársai alkotta kutatócsoport dr.

“Mi kell neked? Fatető!”

Minden évben számos madárfaj telel Magyarországon, amelyek túlélési esélyei jelentősen növelhetők a madáretetők kihelyezésével.

A sasok is köztünk élnek

Míg parlagi sasból az 1980-as években nagyjából csupán tíz pár és kerecsensólyomból is 10-20 pár élt csak Magyarországon, ma már többszörösére nőtt a számuk.

Kemény lesz a tél?

Az etetési időszak nagy része Magyarországon az első fagyok tél elejei beköszöntétől ezek tartós megszűnéséig, többnyire decembertől márciusig tart.

Mindent tudsz Magyarország madárfajairól?

A kontinensünkön megfigyelt mintegy 800 madárfaj fele hazánkban is előkerült már.

2016 év madara – a haris

Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása 2016 év madaráról.

Mi legyen év madara 2016-ban?

A fürj, a haris és az ugartyúk közül lehet kiválasztani a 2016-os év madarát, a három madárfajjal hazánk legértékesebb nyílt, elsősorban sík vidéki élőhelyei védelmének fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

Madarak és fák

“Ó, nézd a furcsa, ferde fát, / Mint hajlik a patakon át,” A világ első Madarak és fák napja rendezvényt a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg Magyarországon 1902-ben.