Kerék-Bárczy: Fél év múlva új politikai erő jön

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott a DK-ból tegnap kilépett Kerék-Bárczy Szabolcs arról, hogy fél éven belül új politikai erő jelenhet meg.

A Magyar Nemzet mindig is ellenzéki akart lenni, csak az a szemét Fidesz nem hagyta!

Elképesztő cikk jelent meg ma a Magyar Nemzetben, ami akár Hírcsárda-stílusparódia is lehetne, ha nem tudnánk, hogy ebben a hülyének nézett országban tényleg bármit le lehet nyomni az emberek torkán.

Elmenekült a kínos kérdés elől a fideszes elnök – videó

A Magyar Nemzet arra volt kíváncsi, hogy miért fizet a magyar állam két és félszer nagyobb kamatot a kötvények után, mint amennyit tisztán piaci körülmények között kellene. 

Simicska 24 éves fia lesz a Magyar Nemzet ügyvezetője

A Marketing & Média Online értesülései szerint 2016. április 13-i kezdettel kezdeményezték Simicska Lajos fiának, a 24 éves Simicska Ádám Lajosnak ügyvezetői bejegyzését a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-nél. A cégadatok szerint megtartja posztját a Nemzet Kft. eddigi ügyvezetője, Tóth Marianna is.

Már nem kapható Simicska napilapja az Aldiban

A Marketing és Média szúrta ki,  hogy a héten az egyik vásárló az Aldi Facebook oldalán hiányolta a Magyar Nemzet napilapot az áruházlánc újságkínálatából. A válasz nem késett sokáig:

1848. március 15. ismeretlen emlékműve

A 1848-as forradalom emblematikus helyszínén, a pesti Múzeumkertben több mementója is van kokárdás ünnepünknek és a szabadságharcnak.

Simicska már ellenség: letiltották a Magyar Nemzetet a Parlamentben?

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az Országgyűlés Hivatalának keretéből nem tudnak a parlamenti képviselők Magyar Nemzetet rendelni.

Megszólalt a menekültrugdosó nő

A Jobbik-közeli N1TV volt munkatársa, László Petra a Magyar Nemzetnek küldött levelet, melyet az alábbiakban változtatás nélkül mi is közreadunk.

Fábry Sándor Simicska lapjának: pökhendi lett a Fidesz

A közismerten kormánypárti Fábry Sándor szóba állt a Fidesz első számú közellenségének, Simicska Lajosnak a lapjával és interjút adott nekik. Ezt különösen pikánssá teszi, hogy a humorista jelenleg is a köztévének dolgozik. Íme 5 fontos idézet a Magyar Nemzet-interjúból .

Simicska lapja óriásit bukott az Orbán elleni háborúval

Drámaian csökkent a Magyar Nemzet olvasótábora az elmúlt negyedévben: 4450 olvasót veszítettek, ami 13,4 százalékos csökkenésnek felel meg – írta meg az mfor.hu a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) adataira hivatkozva.

Nekiment a Magyar Nemzet az MNB-nek, az MNB jól bepereli

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői Magyar Nemzetben megjelent cikkben szereplő valótlan állítások miatt helyreigazítási pert kezdeményez a napilap ellen – közölte a jegybank a honlapján hétfőn.

Egymilliárdot ajánlhatott Andy Vajna Simicska Lajos egy lapjáért

Habony Árpád ötlete lehetett, hogy a Napi Gazdaságot vegyék át és alakítsák át napilappá. Ugyanis a tanácsadó nehezményezte, hogy a gazdasági lapok "balliberális orgánumok" mind – ez derül ki többek között a Magyar Narancs eheti számából.

Simicskát keményen megbüntették a Magyar Nemzet olvasói

Igencsak lecsökkentek a Magyar Nemzet értékesített példányszámai: az első negyedévben a napi átlagban értékesített 33 129 példány 6,3 %-kal marad el az előző negyedévi átlagtól, az egy évvel korábbi szintet pedig 12,3 %-kal múlja alul – írta az mfor.hu .

Simicska lapja vezércikkben szedte szét a paralimpiai elnököt

A Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a kirobbant botrány oka, hogy hazug lejárató kampány folyik ellene. Ezzel úgy tűnik, nemcsak bizonyos parasportolók , de a Magyar Nemzet sem ért egyet. A lap vezércikkben ment neki Gömöri Zsoltnak.

Már írásban is felvállalják a Simicska miatti Magyar Nemzet-bojkottot

Egészen őszinte választ kapott a Magyar Nemzet újságírója, György Zsombor a Belügyminisztériumtól, mikor interjút akart készíteni az egyik államtitkárral – írta az Index .

Elhunyt a Magyar Nemzet főmunkatársa

Elhunyt Kristóf Attila, a Magyar Nemzet főmunkatársa, publicistája – közölte az újságíró családja hétfőn az MTI-vel.

Megvédte Gyurcsányt Simicska lapja

Újabb szórakoztató fordulatnak lehetünk szemtanúi a Simicska-Orbán háborúban. Ezúttal a nagyvállalkozó újságja címlapján állt ki Gyurcsány Ferenc mellett "Nincs Altus-ügy" című írásukban – szúrta ki az atv.hu .

Politikailag korrekt sportrovata lesz a Napi Gazdaságnak

A magyar zsurnaliszta nem hullajtja vérét a sajtószabadságért, hanem önként dugja a fejét az aktuális hatalom kövér seggébe.

Simicska lapjánál most egy egész rovat mondott fel

A Simicska Lajos által birtokolt Magyar Nemzettől újabb öt újságíró távozik. Ballai Attila rovatvezető és a lapszerkesztő, Deák Zsigmond, Fábik Tibor, Ch. Gáll András és Novák Miklós voltak felelősek a sportrovatért, most mindannyian felmondtak. Állítólag ezzel a lépésükkel egyéni döntést hoztak – értesült a NOL.hu .

Beszólt Simicska lapja Orbánéknak a halálbüntetés miatt

Vezércikkben kritizálta a Magyar Nemzet azt, hogy Orbán Viktor a kaposvári trafikos gyilkosság kapcsán felhozta a halálbüntetés kérdését. A cikket az a Szerető Szabolcs írta, aki korábban maga is távozni akart a laptól, de később mégis a maradás mellett döntött.

Csintalan visszaszólt Rogánnak: "Tóni, nézz magadba!"

Rogán Antal tegnap többek közt azt nyilatkozta : mostantól nem kötelezik a Fidesz politikusait szereplésre a Simicska Lajos által birtokolt Hír TV-ben, Magyar Nemzetben vagy Lánchíd Rádióban, amely médiumok szerinte egyre közelebb sodródnak a Jobbikhoz. A vádra Csintalan Sándor, Simicska Lajos barátja reagált Facebook-oldalán.

A Magyar Nemzet exfőszerkesztője megvette a Napi Gazdaságot

Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. száz százalékos üzletrészét – közölte a Napi Gazdaság Kiadó Kft. az MTI-vel.

Tollnoksirató

Szándékosan nem írtam bértollnokot, mert szerintem nem pénz kérdése volt az, amit a Magyar Nemzet művelt a honi újságírással, ezt pénzzel nem lehetett volna megfizetni, ez meggyőződésből fakadt.

Puzsér testvér

Gyere, Puzsér testvér, üljünk le itt Athénben, az Ismeretlen Isten oltára előtt.

Helyzet van, elvtársak!

Komoly hagyománya van annak, hogy vasárnap délelőtt elolvasom a Magyar Nemzet internetes verzióját.

Ilyen ütős csapat rakta össze az új Orbán-médiát

Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó eddigi médiás próbálkozásai finoman fogalmazva nem voltak túl sikeresek, az új jobboldali médiabirodalom mégis az ő vezényletével indul heteken belül.

Gazemberezés és médiabojkott? Két oldalról támadják Simicskát

Ahogy mi is megírtuk , hétfőn nagygyűlést – ami igen csak kicsire sikerült – tartott a Civil Összefogás Fórum és a Békemenet Sümegen, hisz nemsokára időközi választás lesz Tapolcán.

Visszavágott Kövér Lászlónak a Magyar Nemzet

Személyesen az új főszerkesztő, D. Horváth Gábor szólt be vezércikkben Kövér Lászlónak, a Magyar Hírlapnak, meg úgy általában mindenkinek, aki azt gondolja, hogy a Magyar Nemzet mostantól az ellenzék szekerét tolja. Bár D. Horváth szerint, rossz, ha egy sajtóorgánumnak magáról kell írnia, mégis meg kell tennie, ha...

Menekülnének a munkatársak a Magyar Nemzettől és a Hír TV-től

Több újságíró és szerkesztő felmondásra készül a Magyar Nemzetnél és a Hír TV-nél – írja a NOL.hu . Mindez azután történhet meg, hogy Simicska Lajos a Mandinernek adott interjújában ügynökvádat fogalmazott meg Orbán Viktor ellen.

Így néz ki az Orbán ellen csatasorba rendezett Simicska média

Simicska Lajos nemcsak a Magyar Nemzetet, hanem a Lánchíd Rá­diót és a Hír TV kisebbségi részét is megvette a vele szakító Liszkay Gábortól, majd házon belül villámgyorsan továbbadta. A médiacsoport gyors átrendezését opciós vagy elővételi szerződések segíthették.