Szakértő: Magyarország elszigetelődhet, kicsúszhat az Unióból

Zsiday Viktor, a Hold Alapkezelő szakértője többféle kockázatra is felhívja a figyelmet, amelyek mind arra mutatnak, hogy Magyarország egyre távolabb kerül az Uniótól.

Bruck András: magyarként élni - ez a mi sorsunk, a megoldás a mi felelősségünk, amibe ezúttal szovjet tankok nélkül is belebuktunk

„1951 decemberében, a Szabad Európa Rádió megalakulásakor az amerikai irányítók a következő általános direktívát adták ki: A műsorkészítőket figyelmeztetni kell arra, hogy természetes indulataiknak ellenállva ne keltsenek honfitársaikban hiú reményt azáltal, hogy nyugati katonai beavatkozást helyeznek kilátásba”. Sok magyar...

Szijjártó Péter elárulta: újabb akkumulátorgyártó vállalat fektet be Magyarországon

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország és Kína stratégiai partnerek.

Ágoston László: sokkal nagyobb szégyen Rákay Philipnek lenni, mint árufeltöltőnek egy francia kisboltban

Ágoston László énekművész, a Moltopera vezetője, zenei menedzser, marketing tanácsadó és blogger.

Fekete-afrikai és belső-ázsiai állapotokat hozott el hazánkba Orbán az uniós OLAF-jelentés szerint

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nyilvánosságra hozta a 2022-es évre vonatkozó jelentését.

Brutálisan sok a riasztás, ezt tedd, ha nyakadon a baj!

A legtöbb beavatkozásra Budapesten, illetve Pest, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Tolna megyében volt szükség.

Előttünk titok, ami Braziliában 2 hete köztudott: Varga Judit döntött a brazil Escobar kiadatásáról

Hihetetlen, hogy ha kell, ha nem, nekünk senki nem mond el semmit!

Nagy Ervin: megértem, hogy keménykedned kell velem, hiszen a sajátjaid is kiröhögnek a hátad mögött

Rákay Philip Megafon-csatár hétvégi célszemélye Nagy Ervin volt, akibe igyekezett beleszállni és lássuk be, beleadott apait, anyait, mindent, ami a képességéből az itiner alapján eszébe jutott.

Magyar uniós elnökség: háborog ez európai jobboldal az EP-határozaton

Az osztrák FPÖ például a kormányuk közbeavatkozását kéri. Ugyanakkor az kormányzó német Zöldek szerint Magyarország aláássa az EU-t.

Van, aki Magyarország pártján áll: „az uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar EU-elnökség visszavonása”

Mateusz Morawiecki is véleményezte, hogy az EP megszavazta: Magyarország nem alkalmas az EU soros elnökségére.

Novák Katalin is reagált arra, hogy Magyarországtól elvennék az elnökséget

Hiába, hogy az EP megkérdőjelezte, Magyarország alkalmas-e az EU soros elnökségére, Novák Katalin ebben nem lát rációt.

Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az elnökségre

Az EP legutóbbi döntése alapján Magyarország nem képes ellátni a EU Tanácsának elnökségi posztját – írta meg a Telex.

Mi szívunk, Lázár Jánosék gazdagodnak, nem kicsit... - Rekordbevétel a dohánybiznisz

A dohányboltellátó monopólium 2015-ös alapítása óta már több mint 36 milliárd forint nyereséget hozott, és abból közel 34 milliárdot haza is vihetett a Tabán Trafik-BAT duó.

Szeptembertől ingyen menzázhatnak az iskolákban a gyerekek

A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szerint Magyarországon a közétkeztetésben nagyjából 30 százalékos volt az idei szezonra szóló áremelés.

Példátlan lépéssel akadályozhatják meg Brüsszelben Orbánék uniós elnökségét

Már az uniós ügyekért felelős miniszterek is tárgyalják a magyar kormánnyal szembeni fellépés lehetőségét.

Erkélynapelem - Magyarországon tilos, máshol a Lidl-ben is kapható - Érdekli a magyarázat?

Gondolom, sokak elgondolkoznak azon, hogy miért nem támogatja a magyar kormány, hogy a családok olcsóbban, környezetkímélőbben juthassanak villanyáramhoz, amikor ennek a feltétele pár száz kilométerrel odébb -igaz, nem a türk-vonalon- teljesen természetes és két kg.

Süddeutsche Zeitung: a magyar EU-elnökség olyan, mintha azt választanák iskolaigazgatónak, aki az udvaron veri a társait

Az Európai Parlament a június 1-jei plenáris ülésén újabb állásfoglalást készül elfogadni a magyarországi jogállamiság helyzetéről és a befagyasztott uniós forrásokról, ami megkérdőjelezi, hogy Magyarország képes lesz-e hitelesen ellátni az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét úgy, hogy közben megsérti az EU alapvető...

Szent-Iványi István: mi így harcolunk az illegális migráció ellen!

Nagy nemzetközi felháborodást váltott ki az a magyar kormányzati döntés, hogy szabadon engednek több mint kétezer, az illegális migrációt elősegítő embercsempészet miatt elítélt bűnözőt.

Embercsempész-képző nyílt Magyarországon - Álhírtudósítónk jelenti....

Magyarország kormánya úgy döntött, hogy az embercsempészek túlnyomó része tanulatlan, elméletileg nem eléggé képzett, és gyakorlati hiányosságaik is vannak.

Ujhelyi: a kuruckodó, okosba’ történő próbálkozás befuccsolt

Kemény üzenet jött az Európai Bizottságtól a jogállamiság ügyében!

Pénzeső: Magyarországon olyan tempóban nőhet a szupergazdagok száma, mint a világon szinte sehol

Egyre több a hazai dollármilliomos.

Magyarország jobban teljesít: háromszor akkora a drágulás itthon, mint az EU-átlag

Ismét Magyarországon volt a legmagasabb az éves infláció áprilisban, az uniós országok közül.

Rendkívüli (vagy már nem is annyira...): Magyarország blokkolja az újabb uniós szankciós csomagot és a békekeret kifizetését

Szijjártó Péter közölte: négy ok miatt, de leginkább az OTP ukrajnai listázása miatt, addig nem szavazza meg Magyarország a készülő 11. uniós szankciós csomagot, illetve az Európai Békekeretből az újabb kifizetést, amíg az ukránok le nem veszik a magyar bankot a háború finanszírozóinak nemzetközi listájáról.

Megy a találgatás, melyik magyar városra fogják rászabadítani ezt az akkumulátorgyárat

A Volkswagennek bedolgozó kínai Sunwoda akkugyártó Magyarországon tervezi létrehozni európai bázisát.

Magyarország választ: június 9-én EP- és önkormányzati képviselők kilétéről ikszelünk

Június 6. és 9. között kell megtartani a 2024-es európai parlamenti választásokat.

Ezek az orosz kém-cégek virulnak Orbán alatt Magyarországon

Idén márciusban 674 olyan gazdasági társaság működött itthon, ami teljesen vagy részben orosz tulajdonban volt, 97-et alapítottak azután, hogy kitört a háború Ukrajnában.

Orbánék újabb vétója miatt 500 millió eurót nem kaphat meg Ukrajna az uniótól

Pedig korábban a magyar kormány is adott pénzt fegyverekre Ukrajnának azon a szervezeten keresztül, amit most éppen gáncsolnak.

3 millió ember örül annak, hogy nap, mint nap kirabolják őt, a gyerekét, de még az unokáját is - Újabb két ember pakol.....

Nem nagyon van köztünk olyan, aki ne hallotta volna rokonától, ismerőseinek egyikétől-másikától a mondatot: pakolunk és elköltözünk az országból.

Orbánék levetetnék az ukrán gyerekeket kényszerdeportáló elnököt az uniós szankciós listáról

Három olyan embert nem engedne uniós szankciós listára venni Magyarország, akik pedig rendesen kiveszik a részüket Oroszország Ukrajna elleni háborújának támogatásából.