Szijjártó két nap alatt kipipálta a három legversenyképesebb délkelet-ázsiai országot

Az együttműködés Szingapúrral nagyon sok hasznot hoz magyar és európai szempontból is: a kétoldalú kereskedelem értéke idén csúcsot dönthet, és a helyi vállalatok is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a magyarországi beruházási lehetőségek iránt – jelentette ki Szijjártó Péter a városállamban. A külgazdasági és...

Döbbenet: Több tízezer fős esküvőt tartottak a járványhelyzet ellenére

A hatóságok oszlatták.

Erdőtüzek füstje miatt lehet, hogy elmarad a következő Forma 1-es futam

A hétvégén rendezik meg a Formula–1-es világbajnokság következő versenyét, a Szingapúri Nagydíjat – legalábbis papíron. A PA hírügynökség a szingapúri Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség (NEA) beszámolójára hivatkozva közölte, hogy az Indonézia nyugati tartományaiban hetek óta tomboló erdőtüzek füstje veszélybe...

Palmer a szelet hibáztatja kipördüléséért • Racingline.hu

Jolyon Palmer, a Renault-tól év végén távozó brit versenyző elmondása szerint a rendkívül erős hátszél tehető felelőssé a 14-es kanyarban történő kipördüléséért.

Malajziában betiltották a Despacitót

Az év popszáma többet nem szólhat az állami rádiókban és tévécsatornákon, döntött egy illetékes malajziai miniszter.

Nem engedi ki a maláj állampolgárokat Észak-Korea

Pattanásig feszült a diplomáciai helyzet Észak-Korea és Malajzia közt Kim Dzsong Nam meggyilkolását követően – írja az MTI.

Egy jó tanács 250 milliárd forintnyi közpénzt ellopó miniszterelnököknek: ne engedj be külföldi nyomozókat az országodba

A Wall Street Journal alapos cikkben foglalja össze, hogyan bukkant fel több mint egymilliárd dollár, azaz átszámítva kicsivel több mint 250 milliárd forint a malajziai miniszterelnök bankszámláján, aminek jelentős részen vélhetően közvagyon jellegét vesztette el az elmúlt időszakban.

Putyin gépét akarták lelőni a maláj repülő helyett?

Nem sokkal azután, hogy Ukrajna felett lezuhant a Malaysia Airlines Kuala Lumpurba tartó gépe, és a tragédiában életét vesztette a gép 283 utasa és 15 fős személyzete, egy híradás azt állította: eredetileg Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőjét akarták lelőni, amely azidőtájt szintén arra járt.

Malajzia nincs F1-es hangulatban

Az eltűnt repülőgép van a középpontban.

Folyamatosan nő a Délkelet-Ázsiába utazó magyar turisták száma

Folyamatosan nő a délkelet-ázsiai régióba utazó magyar turisták száma: a tavalyi év első kilenc hónapjában közel 25 százalékkal többen utaztak Malajziába az előző év azonos időszakához képest - közölte az Ázsiaspecialista utazási iroda az MTI-vel.

Malajziában tökéletesen zöld város építését tervezik

Egyre több olyan terv kerül elő, amelyekben teljesen zöld városok létesítését fontolgatják.

R(ain)ound 2

Az első futamot Kimi Räikkönen nyerte Ausztráliában.

Új malajziai pálya épül egy milliomos jóvoltából

Peter Lim, szingapúri milliárdos egy új F1-es pályát épít Malajziában.

Ázsiai turnén az európai Grizzly

Az Airbus MIlitary A400M "Grizzly" típusú teherszállító gépe először látogatott Ázsiába, többek között az ottani egyetlen vevőjéhez, Malajziába

Cápa gyomrában találtak Szent Erzsébetet

A malajziai háziasszony egy bébicápa gyomrában találta a 14. századi medált, amelyen II.

Luxus a felhők felett

Prémium légitársaságot indít a Malaysia Airlines

A sárkányhercegnő szigete

Ha egy mondatban kellene jellemezni Tiomant, talán az lenne a legtalálóbb, ha azt mondanánk, hogy az egész trópusi sziget "egy ketrecek nélküli állatkert".

Visszapillantás: Maláj Nagydíjak

Eső és szárazság

Horror az egyetemi megnyitón - lezuhant egy maláj kiképzőgép

Több mint 1000 diák és szülő nézte végig a Maláj Királyi Légierő (Royal Malaysian Air Force – RMAF) kiképzőgépének és pilótájának utolsó perceit.

Hírek a távoli Malajziából

Oldalunk hasábjain már többször is volt szó Malajzia harcigép-beszerzéseiről.

Tovább repülnek a MiG-29-esek

Tavaly ősszel írtunk róla, hogy Malajzia megválik MiG-29N “Fulcrum” típusú vadászrepülőgépeitől

Így indul a Tigris éve, helyszíni tudósítás Malajziából

A holdnaptár szerinti újév a térségben élő kínaiak számára az egyik legfontosabb ünnep. Az idei esztendő azért is különleges, mivel ez a tigris évébe léptünk és ennek különleges jelentőséget tulajdonítanak. A világ többi részétől eltérően a Kínaiak, akár országonként is eltérően ünneplik meg az új esztendőt.

Problémákkal küzd az első maláj Scorpene

A malájok azonban nem örülhetnek felhőtlenül új, potens játékszerüknek, ugyanis december óta több probléma is jelentkezett.

A malajziai MiG-ek háttértörténete

A MiG-29N Fulcrum flotta idő előtti kivonása rávilágított egy-két dologra.

Maláj tervek

Nem sokkal azután, hogy Malajzia bejelentette MiG-29N vadászgépeinek kivonási időpontját, máris a lehetséges váltótípusról beszélnek.

Jövőre búcsúznak a maláj Fulcrumok

Malajzia jövő év végén megválik MiG-29N Fulcrum típusú vadászgépeitől, a légtér további védelmét és a többi feladatot az F/A-18D Hornetek és a Szu-30MKM Flankerek biztosítják majd.

Lemondta fellépését Beyoncé

Elhalasztotta Malajziába tervezett fellépését Beyoncé, miután konzervatív muzulmán vallási körök azzal vádolták, hogy a koncert erkölcstelen lenne.

Sörivásért botozásra ítéltek egy muszlim nőt

Egy malajziai bíró jóváhagyta azt a bírósági ítéletet, mely vesszőzéssel büntetett egy muszlim nőt, aki sört fogyasztott – írja a TIME.

Balesetet szenvedett majd kigyulladt egy tartályhajó - képekkel

Teherhajóval ütközött egy olajat szállító tanker hajó Malajzia partjainak közelében, majd kigyulladt.

Gyarapszik a maláj Flanker-flotta

Újabb két példánnyal nőtt az eddig 12 darabos maláj Szu-30MKM Flanker állomány, a teljes megrendelés teljesítéséhez további 4 darab gyártása jelenleg is folyik.