Húspult az Auchanban

Ha van választási lehetőség az előre becsomagolt, vagy a pultban lévő hús között választani, általában a vásárló a pultot választja, mert az a képzet él bennünk vásárlókban, hogy a pultban lévő a frissebb.

Boeuf Bourguignon - Burgundi marha recept borajánlóval - Bor&Étel

A Boeuf Bourguignon azaz burgundi marha az egyik legismertebb francia étel.

Mehetnek a marhák Törökországba

Magyarország ismét szállíthat élő szarvasmarhát Törökországba – közölte a Földművelésügyi Minisztérium kedden.

Kiszivárgott a Kehi-jelentés - marha nagy a baj

Valódi állattartók helyett olyan előre kijelölt szereplők nyertek a legelőpályázatokon, akik a nem létező állatállományukat csak a pályázat idejére bérelték, és azóta sem végeznek semmilyen érdemi mezőgazdasági tevékenységet - írja közleményében Gőgös Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője a Kormányzati...

Hivatalos: nőtt a marhák száma Magyarországon

Tavaly december 1-én 821 ezer szarvasmarhát regisztrált a statisztika, 18 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, a sertésállomány némileg csökkent, a juhállomány viszont kissé nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Sikeresek a marhatárskereső honlapok

Nagyon sikeresek a marhatárskereső honlapok Nagy-Britanniában: már fél millió párt - tehenet és bikát - hoztak össze.

Megint lóhúsból volt a marhahús, most a Findus bukott le

Nagy mennyiségű lóhúst találtak marhahús helyett a Findus fagyasztott termékeiben, volt olyan szállítmány, ahol 100 százalék volt a lóhús aránya, és egyáltalán nem volt köze a marhához, mégis marhaként árulták.

Digitalizálnák a marhák bélgázát

Vezeték nélküli hálózatba kötnék a teheneket az üvegházgázok mennyiségének csökkentése érdekében. Elmagyarázzuk.

A francia marhák bort vedelnek

Azt eddig is tudtuk, hogy a tehenek jobban tejelnek, ha klasszikus zenét hallgathatnak, de hogy a részeges marhák húsát finomabbá teszi a bor, az újdonság.

Sukiyaki marha wokban

Nem túl régi keletű étel: az ország nagy nyugati nyitásának idején, a 19. század végén terjedt el, akárcsak a marhahús-evés.

Elszoborító

Figyelj, nép!

Húslevesek háziasan

Azt mondják, az igazi, több órán át főtt húsleves nem csupán étel, hanem gyógyszer, amelynek ereje - megfázás esetén - a penicilinnel vetekszik.

Marhazsírt a mozdonyokba!

A Time magazin 2010 ötven legjobb találmányát tartalmazó listája, az izgalmas újítások valóságos svédasztala.

Marhasteak gombamártással

Ne marháskodjunk?

Állatkínzás: nyakig ürülékben taposnak a marhák

Állatkínzásért feljelenthetnek egy nyárlőrinci gazdát, mert nem megfelelő körülmények között tartja szarvasmarháit.

Liz Hurley büntetlen marhaszalámija

Az utóbbi időben tele van a média a sztárok saját termékeivel.

Marhabélpörkölt

A cím első olvasásra közel nem olyan ínycsiklandó, mint amilyen lesz majd a végeredmény.

3 százéves magyar marha(jó) recept!

Otthon elkészíthető marhahúsból készült recepteket kínálunk, - nem csak mára.

Ez aztán az igazi marhaság!

Te is álltál már tanácstalanul a hentespult előtt?

A vörös húsok elősegítik a rák kialakulását

Egy nagyszabású, átfogó tanulmány eredményei szerint a vörös húsok, valamint a feldolgozott hústermékek fogyasztása jelentősen növeli a rák kialakulásának az esélyét.