És akkor Matolcsy utazásai is elvesztették közpénzjellegüket

A kormány vállalta, hogy - az ön pénzéből - kifizeti az olimpia veszteségét, bármennyi lesz is az.

Matolcsy György exfelesége Matolcsy György strómanja volt

És ezt ők maguk ismerték el saját házassági szerződésükben.

Bőkezűen osztogatta a karácsonyi jutalmakat Matolcsy

A Magyar Nemzet kérdezett rá a Matolcsy György által vezetett MNB-nél, hogy mennyi jutalmat osztottak szét karácsony előtt a dolgozók között.

Tóta W.: Barátság extrákkal

A haverok éve volt, és a következő is az lesz.

Újratöltődő a társadalom szociális abortusza

A vízügyi szektorral, mint arra más is rámutatott újabb ágazat csatlakozott a gazdasági exodus kormányának belső ellenségképéhez. A könyvek és diplomák birtokosai immár térdig vízben állhatnak az említett képen. Azon, amelyen a tabló egyre népesebb. A folyamat pedig láthatóan nem annyira lecsengő, mint amennyire gyorsul.

Matolcsy így még nem rázott le riportert – videó

A közelgő ünnepekre hivatkozva zárkózott el a válaszadás alól a jegybankelnök, és bármit kérdeztek tőle, ezt a "jókívánságot" szajkózta:

Matolcsy úgy látja: 3,5-4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Jövőre 3,5-4 százalék között bővülhet a magyar gazdaság, 2016-ra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fenntartja 3 százalékos GDP-növekedési prognózisát – mondta Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén, amelyen a bizottság elfogadta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015. évről szóló üzleti...

"Nem tartozik önre" – így válaszolt Matolcsy a kínos kérdésekre

Bárándy Gergely (MSZP) azt kérdezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökétől: fizetett-e lakbért Patai Mihálynak, az Unicredit vezérigazgatójának azért, mert a lakásában lakott vagy más módon kompenzálta őt. Megjegyezte: információi szerint Matolcsy György balatonakarattyai háza nem lakott.

Matolcsyék feljelentették Tarsoly Csabát

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) büntető feljelentést tesz Tarsoly Csaba, a Quaestor volt elnök-vezérigazgató ellen a jegybankkal, illetve annak tisztségviselőivel szemben napvilágot látott "a rágalmazás és becsületsértés tényállításait kimerítő valótlanságai miatt" – közölte a jegybank csütörtökön.

Matolcsy: nem felelek semmiért, hehe!

Na mi van, mi?

Magyarországon a korrupcióellenes harc azt jelenti, hogy politikai mandátum nélkül nem szabad lopni

A magyar állam vezetői csütörtökön ünnepelték a korrupcióellenes összefogásuk ötödik évfordulóját. Az eseményen kiderült, hogy még a Pelikán-ügyirat című filmből is van mit tanulnunk.

Matolcsy szerint neki ahhoz semmi köze sincs, hogy mit csinált pár éve

Levélben nyugtatja meg az országot, nem viselte meg a válás.

"Bulvárszabi", "blöff" – Matolcsy megszólalt a lakásbotrányról

A Népszabadság egyik utolsó lapszáma írta meg, hogy a jegybankelnök Patai Mihály Unicredit-vezér egyik luxuslakását használja a Budai Vár oldalában, és ez súlyos összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel, hiszen a Nemzeti Bank felelős az összes pénzintézet piaci felügyeletéért.

A Figyelő megírta, hogy masszívan veszteséges az MKB, Matolcsyék erre beperelték a lapot üzleti titok megsértése miatt

A lap szerint a jegybank újabb támadást indított a sajtószabadság ellen, és meg akarja félemlíteni az újságírókat.

Polt Péter felesége fizetést kap a Matolcsy-féle egyetemtől

Havi 300 ezer forintot keres a kecskeméti Pallas Athéné Egyetem bővítéséért felelős Kecskeméti Duális Oktatási Zrt.-től a legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Mariann – közölte az RTL Klub .

"A pénzedből szexel Matolcsy" – új NER-ellenes himnusz született

A Dekkoltás zenekar "Új Egység" című számában összefoglalja a közelmúlt legfontosabb történéseit.

Mióta a Népszabadság megírta Matolcsyról a luxuslakásos sztorit, azóta nem látták arrafelé 

A jegybankelnök egy olyan lakást vesz igénybe, amely egy általa felügyelt pénzintézet vezérének tulajdonában áll – írta múlt héten a Népszabadság.

"Mi van, Matolcsyra nem kötelező az MNB etikai kódexe?"

Matolcsy György jegybankelnöknek 11 napja van arra, hogy válaszoljon, kötelezőnek érzi-e saját magára nézve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) etikai kódexét – közölte az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Rogán vagy Matolcsy a kínosabb? Pofátlanul reagáltak a fideszes képviselők

A HVG újságírója kormánypárti képviselőket próbált faggatni arról, hogy a helikopterezős Rogán Antal, vagy a szeretőjét pozícióba emelő Matolcsy György-e a gázosabb személy a Fideszben.

Facebookon folytatja a Matolcsy-sztorit a Népszabadság újságírója

Miután váratlanul elhallgattatták a lapot, Baksa Roland, a Népszabadság újságírója Facebookon foglalta össze, hogy az újság felfüggesztése előtt miket derítettek ki Matolcsy György és Vajda Zita kapcsolatáról.

Matolcsy lemondását követeli a Jobbik

A Jobbik Matolcsy György jegybankelnök lemondását szorgalmazza.

Matolcsy Magyarország egyik legdrágább luxuslakását használja, nem is akárkiét

A jegybankelnök egy olyan lakást vesz igénybe, amely egy általa felügyelt pénzintézet vezérének tulajdonában áll – írja a Népszabadság .

Matolcsy egy várbeli luxuslakást használ, ki nem találná, kiét

Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatójának, illetve a Magyar Bankszövetség elnökének luxuslakását használja Matolcsy György jegybankelnök - írta a Népszabadság.

Matolcsy új párjának testvére is az MNB-nél dolgozik?

A Népszabadság vette észre , hogy egy bizonyos Vajda Kitti is dolgozik a jegybanknál. Az MNB nem cáfolta.

Itt egy saller Rogánéknak, Matolcsyék örülhetnek

Egy friss kormányrendelettel az MNB-t inkább kivették a központosított kormányzati propagandaosztály alól, derül ki a Magyar Közlönyből.

Matolcsy barátnője akkorát nyilatkozott, hogy elvonultunk egy sarokba sírni

Matolcsy György eddig elmenekült az újságírók elől, amikor barátnőjéről, a jegybanki alapítványoknál dolgozó Vajda Zitáról kérdezték.

Matolcsy barátnője nem közszereplő – háborog az MNB

Valótlan és személyiségi jogokat sértő állítások jelentek meg a Matolcsy György barátnőjének mondott Vajda Zitáról – idézi a Magyar Nemzeti Bank közleményét a HVG .

Gyakran váltott pozíciót Matolcsy barátnője a Nemzetgazdasági Minisztériumban

Nem egészen három év alatt sok és egymástól sokszor elütő területeken dolgozott Vajda Zita jegybanki pályafutása előtt a Nemzetgazdasági Minisztériumban – írja a NOL.hu .

Vajda Zitáról kérdezték volna újságírók Matolcsyt, de az inkább lelépett a pincébe

A jegybankelnök sietősen távozott a kecskeméti városházára, miután hírül vette, hogy a Népszabadság munkatársa vár rá. Vajda Zita juttatásairól nem kérdezhették.

Matolcsy: a forint közelmúltja sikertörténet

A forintot csak akkor célszerű feladni és csatlakozni a közös európai valutához, ha Magyarország elég erős, teljes egészében eléri az eurózóna fejlettségi szintjét,erről is beszélt Matolcsy György, a jegybank elnöke egy keddi konferencián.A forint közelmúltja sikertörténet, a nemzeti valuta sok megrázkódtatás között is...