Vajda Zitáról kérdezték volna újságírók Matolcsyt, de az inkább lelépett a pincébe

A jegybankelnök sietősen távozott a kecskeméti városházára, miután hírül vette, hogy a Népszabadság munkatársa vár rá. Vajda Zita juttatásairól nem kérdezhették.

Matolcsy: a forint közelmúltja sikertörténet

A forintot csak akkor célszerű feladni és csatlakozni a közös európai valutához, ha Magyarország elég erős, teljes egészében eléri az eurózóna fejlettségi szintjét,erről is beszélt Matolcsy György, a jegybank elnöke egy keddi konferencián.A forint közelmúltja sikertörténet, a nemzeti valuta sok megrázkódtatás között is...

Fürdik a közpénzben a Matolcsyhoz igen közel álló nő, úgy habzsolhat, mint Magyarországon senki más

Vajda Zita halmozottan előnyös  helyzetbe került.

Jobbik: számukra a magánélet továbbra sem politikai kategória, de Matolcsy...

A Jobbik szerint Matolcsy Györgynek távoznia kell a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éléről – erről Z. Kárpát Dániel beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Matolcsy új barátnőjének az anyja hat Pallas-alapítvánnyal is szerződésben áll

Mind a hat, a Matolcsy György vezette jegybank által létrehozott alapítvány megbízta munkával azt a könyveléssel is foglalkozó céget, amelyben alkalmazott Vajda Péterné. Vajda Péterné az édesanyja annak a Vajda Zitának, akivel a jegybank hozta összefüggésbe Matolcsy György és Matolcsy Gyöngyi válását – írja a NOL.hu .

Egymilliós fizetésű munkatársnője miatt válik Matolcsy a feleségétől

Meglepő választ kapott a Népszabadság , amikor a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi szakmai titkárának, Vajda Zitának a juttatásairól akart információkat kérni a jegybanktól.

Ennyi volt, elválik Matolcsy György és felesége

Válik Matolcsy György és felesége, Matolcsy Gyöngyi – adja hírül a kormányközeli Ripost.hu .

Válik a Magyar Nemzeti Bank elnöke! Matolcsy György új párra talált!

Az MNB nem cáfolta a RIPOST értesülését. A jegybank elnöke és felesége beadták a válópert!

55 millió euróért vettek meg egy Váci úti ingatlant Matolcsy alapítványai

A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. megvásárolta a Váci út 160-168. szám alatt található, három telekből álló területet, 55,2 millió euróért (17,1 milliárd forint) – mondta Fekete Zoltán, az Optima Zrt. vezérigazgatója hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.

"Vérlázító pénzherdálás folyik Matolcsyéknál"

Az MSZP vérlázítónak tartja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztonsági kiadásait. Erről Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi és a rendészeti bizottságának szocialista alelnöke beszélt sajtótájékoztatón, miután szerdán az MNB-Biztonsági Zrt. budapesti épületében betekinthetett a cég irataiba.

Matolcsyék szerint oké, hogy egy rahedli pisztolyt és lőszert vesz az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztonsági gyakorlata megfelel a magyar és nemzetközi előírásoknak – állítja a jegybank.

Az MNB alapítványai megnyugtatónak nevezték, hogy 84 milliós bírságot kaptak, amiért törvényt sértettek

Bezárult a kör: természetesen a mi pénzünkből lesz kifizetve a bírság is, ahogy a mi pénzünket adták oda a Matolcsyhoz közel álló üzletembereknek is.

"Matolcsy György fél és ez sokba kerül az országnak"

Az MSZP szerint példátlanok és szükségtelenek a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztonsági kiadásai – mondta Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden, a jegybank épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A határon túlra is tol egymilliárdot Matolcsyék alapítványa

A Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány közel egymilliárd forinttal támogatja az erdélyi és a többi határon túli magyar közösség anyanyelvi oktatását és a minőségi képzéseket, a támogatások a pályázatokkal lehet elnyerni – közölte az alapítvány az MTI-vel csütörtökön.

200 milliós lakást vágott Matolcsy fiához Szemerey

Szemerey Tamás, az MNB elnökének unokatestvére megvásárolt egy XIII. kerületi luxuslakást saját vállalkozása nevére, egy másik érdekeltségével felújíttatta, majd a 200 millió forint értékű ingatlan használatát átengedte Matolcsy György fiának – írja a NOL .

A Fidesz megtalálta, ki a felelős a Quaestor-ügyért: Gyurcsány

A Fidesz Gyurcsány Ferencet, a DK jelenlegi elnökét, volt miniszterelnököt és a szocialistákat hibáztatja a brókerbotrányért.

Matolcsy szívességet kért Kövér Lászlótól

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, amelyben azt kérte, hogy a parlament soron kívül válasszon új tagot az MNB Monetáris Tanácsába – közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.

Még több pénzzel gazdálkodnak a Matolcsy-alapítványok

Még több pénzzel gazdálkodhatnak a Pallas Athéné alapítványok – derült ki ma.

Eladták az MKB-t – Orbán és Matolcsy emberei állhatnak a háttérben

Sikeresen lezárult az MKB Bank értékesítése – közölte a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön.

Itt az alapítványi botrány első áldozata? Távozik a Matolcsy embere a Nemzeti Banktól

Átalakul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezeti és működési szabályzata – legalábbis erre hivatkozva távozik a jegybanktól Csizmadia Norbert, az MNB gazdaságstratégiáért és tervezésért felelős ügyvezető igazgatója – írja a Magyar Nemzet .

Utólag manipulálták a Matolcsy-alapítványok jegyzőkönyveit

Elképesztően amatőr módon ráadásul. Felmerül a közérdekű adattal való visszaélés.

Matolcsy olyan ámokfutásba kezdett, amire senki sem számított

Tovább bonyolódik a Matolcsy–Trócsányi unokatestvér-ügy, most a jegybankelnök reagált az igazságügyi miniszter hétfői levelére – írja a hvg.hu.

Ingyen osztogatták az MNB-alapítványok Matolcsy 14 millióért megrendelt kötetét

Azért nem volt kiadója a Matolcsy írásaiból készült kötetnek, mert nem került kereskedelmi forgalomba, az MNB-alapítványai konferenciákon osztogatta és felsőoktatási intézményeknek küldött belőle.Matolcsy György nem vett fel jogdíja a Heti Válaszban megjelent írásait összesítő kötetért – közölték a Pallas Athéné...

Matolcsy pert indított, mert azt mondták róla, hogy lopott

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt polgári pert indított Bárándy Gergely szocialista képviselő ellen, amelyben egyebek mellett 1 millió forint sérelemdíj megfizetését kéri – közölte az MNB kedden.

Matolcsy rokona szerint semmi baj a Matolcsy rokonainak adott milliárdokkal

Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy egyre több rokon bukkan fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) környékén. Ez a Magyar Idők című lapnak adott nyilatkozatból derült ki.

Előkerültek a cég beszámolói: Matolcsy György unokatestvére éhbérért dolgoztat

A létminimumot sem érte el az alkalmazottak átlagkeresete Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az emblematikus cégénél – írja a NOL .

Ki az a Habony Árpád? Orbán ma sem válaszolt

A hétfői parlamenti ülés első néhány órája a kormány, az MNB vezetői és a legfőbb ügyész kérdezéséről szól, később pedig az offshore-ügyekről tartanak vitát.

Több mint 800 millió forinttal gazdagodtak Matolcsyék alapítványai

A Pallas Athéné Alapítványok 830 millió forinttal növelték vagyonukat az alapítás óta eltelt kevesebb mint két év alatt, az alapítványok által közzétett 2015-re vonatkozó, könyvvizsgáló által jóváhagyott pénzügyi kimutatásaik szerint – közölték az alapítványok pénteken az MTI-vel.

Ilyet mondott Matolcsy embere: a fejében lévő szellemi muníció mozgatja a magyar GDP-t

Mondhatni, a fejében levő szellemi muníció mozgatja a bruttó hazai terméket, a GDP-t.”– mondta Lentner Csaba az őt Pallas-alapítványi kuratóriumi pozícióba emelő Matolcsy Györgyről a 168 órának adott interjúban – olvasható a 444 -en.

Matolcsy embere szerint a „Matolcsy fejében lévő szellemi muníció mozgatja a magyar GDP-t”

„Mondhatni, a fejében levő szellemi muníció mozgatja a bruttó hazai terméket, a GDP-t.”