Szabályozottabbá vált a titkos információgyűjtés

A régmúltba visszavezethető probléma volt, hogy a bírói engedélyhez kötött, titkos információgyűjtésre és titkos adatszerzésre szolgáló eszközök és módszerek alkalmazásának részletes jogi keretei meglehetősen alulszabályozottak voltak.

Magyar György szerint júliustól gyakorlatilag akárkit megfigyelhetnek a hatóságok

Eddig megalapozott gyanú kellett ahhoz, hogy valaki ellen eljárást indítsanak.

Többet tud rólunk a Facebook, mint kellene – újabb botrány várható

Bőven túlmegy a még elviselhető határon a Facebook a személyes adataink kezelésében. Kiderült, hogy a közösségi oldal évekre visszamenőleg rögzíti a telefonhívásokat, sms-eket, és teljes híváslistákat.

A NAIH elnöke szerint nincs komolyabb probléma az új megfigyelőrendszerrel

Meglepve olvastam a HVG írását arról, hogy "komoly problémái vannak az adatvédelmi hatóság elnökének a nemrég beterjesztett belügyi tárgyú törvénymódosítással."

Péterfalvi Attila szerint nincs rendben a kormányzat polgárait megfigyelő rendszere

Amint arról a Zárójel beszámolt, a hét elején a Belügyminisztérium által benyújtott salátatörvényben Péterfalvi Attila szerint van olyan rész, ami alapjaiban változtatná meg az állampolgárok személyes adataira és azok kezelésére vonatkozó passzusokat.

Titkos megfigyelőrendszert épít állampolgárai ellenőrzésére a magyar kormány

Komoly problémái vannak Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének, Péterfi Attilának a héten beterjesztett – és a szokásos módon salátatörvénybe rejtett – belügyi tárgyú törvénymódosítással, amely szorosabb megfigyelés alá vonná az állampolgárokat – írja a HVG .

Magyarországon nem alhatnak többé nyugodtan a bűnözők

Az egyik napokban megjelent, belügyi salátatörvény rendelkezései között egy meglehetősen különös törvénymódosításra találtam.

Egy tüntető levideózta, ahogy szerinte civil ruhás rendőrök követik

Egy lány hazafelé tartott szombaton a Szabadság téren tartott tüntetésről, amikor észrevette, hogy két ember követi. A lány nem volt szívbajos, a telefonjával fölvette és élő adásban közvetítette a Facebookon az eseményeket.

Trump egyik volt tanácsadóját orosz ügynöknek hitte az FBI

A Washington Post értesülései szerint meg is figyelték a személyt.

Valóban orwelli állam jön, vagy hangulatkeltés zajlik?

Az elmúlt napokban a Magyar Nemzetben (MNO) jelent meg egy cikk az új büntetőeljárási törvény szabályaival kapcsolatban.

Hegyomlást figyeltek meg egy üstökösön

Soha nem látott jelenséget figyelt meg az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája: egy hegyomlást a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökösön, ahol az omlás következtében feltárult az üstökösmag belső anyaga.

TASZ: súlyos, hogy a kormány politikai célokra használja a titkosszolgálatot

Németh Szilárd egy interjúban arról beszélt, hogy a titkosszolgálatoktól tudja, sokkal több pénz van a civilszervezetek egy részénél, mint amennyiről beszámolnak. A TASZ szerint aggasztó, hogy erre használja a kormány a titkosszolgálatot.

Cáfolja a Yahoo, hogy titokban figyelte kliensei elektronikus leveleit

Cáfolja a Yahoo internetes óriáscég, hogy titokban figyelte kliensei elektronikus leveleit.

Élőben nézhette az összes Yahoo-felhasználó levelezését az FBI

A Yahoo internetes óriáscég állítólag titokban figyelte az elektronikus levelezéseket az egyesült Államok belföldi hírszerzése számára.

Juhász Péter szerint őt is megfigyelik

Juhász Péter azt állítja Facebook-posztjában , hogy őt is megfigyelik, ráadásul ugyanazok, akiket Vona Gábor csípett fülön .

Magyarázkodik a román hírszerzés a tervezett megfigyelések miatt

Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy európai uniós támogatással a polgárok tömeges és általános megfigyelését célzó informatikai rendszert építene ki – jelentette kedden a Mediafax hírügynökség.

Megfigyelik a Jobbik frakcióvezetőjét?

Kedd délelőtt lejárató cikk jelent meg Volner János, a Jobbik új frakcióvezetője magánéletéről a kormány bulvár-propagandalapjában – írja a 444.hu .

Befejezetlen múlt – Beszélgetés Soós Viktor Attilával

Hogyan épült fel az Állami Egyházügyi Hivatal?

Keményen berágott az Együtt Lázár Jánosra

Az Együtt arra szólította fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Pintér Sándor belügyminisztert, hogy hozzák nyilvánosságra a politikusaikról készített titkosszolgálati megfigyelések dokumentumait.

A Facebook azokat is figyeli, akik nem használják – hatalmas per kezdődik

A belga bíróság megelégelte, hogy a Facebook még azokat az internetezőket is figyeli, akik nem tartoznak a felhasználóik közé. A hatóság 48 órát adott arra, hogy a közösségi oldal ezt befejezze, mellé pedig egy olyan büntetési tételt helyezett kilátásba, ami még a Facebook óriási profitja mellett is kimutatható lehet –...

Állami facebookot akar a kormány

Bűnmegelőzési, bűnüldözési célokat szolgál az arcképelemzési nyilvántartás létrehozása – hangzott el az erről szóló előterjesztés keddi, parlamenti vitájában.

Szól a Facebook, ha megfigyeli a titkosszolgálat

Biztonsági értesítést kapnak azok a felhasználók, akiknek fiókjukról a Facebook úgy véli, hogy az titokban valamilyen nemzetállam vagy valamilyen nemzetállam által támogatott szervezet érdeklődésére tart számot – jelentette be a cég .

Jó reggelt, Kistestvérek!

Honfitársaim és médiakollégáim az Úrban (hogy ne mondjam, Béláim...)! Már megint bekaptuk a gumicsontot, és rágni fogjuk napokig rendületlenül.

Ki gondolta, hogy még dagadhat a megfigyelési botrány?

Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Francois Hollande jelenlegi francia elnök után is kémkedett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – írta honlapján a WikiLeaks kiszivárogtató portál birtokába került dokumentumokra hivatkozva a Libération francia lap.

Tárolják mindannyiunk telefonálási, emailezési adatait

A TASZ szerint megfutamodott az Alkotmánybíróság: a hatóságok is megismerhetik adataidat!

Vigyázó szemét ránk veti

Ha a helyhiányra hivatkozva több ellenzéki médium regisztrációját el is utasították – így sokaknak nem állt módjukban megszokott hírforrásukból tájékozódni arról, mit is mondott tapsra kész híveinek Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, az Ötéves a kormány című konferencián –, azért mi mégiscsak elfogtuk a...

Kamerákkal figyelik a közmunkásokat Ózdon

Ózd önkormányzata olyan kamerákat szerzett be, amelyek lehetővé teszik a közmunkások folyamatos megfigyelését – írja a Népszabadság szerdai számában. 

Önkéntes smasszerek méretes ánusza

Az illiberális áldemokrácia önkéntes és önkényes cenzorainak acélos gerinctelenségéről - egy cikk, amelyet ki akartak cenzúrázni.

Petőfi maradványai miatt fenyegetik Morvai Ferencet

Elmondása szerint ismeretlenek többször is megfenyegették Morvai Ferencet, aki nemrégiben mutatta be kínai szakértők DNS-vizsgálatának eredményeit.

Ősztől új jogi szabályozás várható: megfigyelhetőek leszünk

Néhány hónap és a rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok már nemcsak a telefonhívásainkba hallgathatnak bele, de azt is megnézhetik, hova utaztunk, kivel találkoztunk, meddig és hol várakoztunk.