Meghalt Bill Paxton

Hatvanegy éves korában elhunyt Bill Paxton filmszínész.

Elhunyt az RTL Klub műsorából megismert 105 éves Erzsi néni

A Keresem a családom egyik legmeghatóbb forgatását sosem lehet elfelejteni. 

Kizuhant a nyolcadik emeletről, szörnyethalt egy nő Szekszárdon

Kizuhant egy tízemeletes lakóépület nyolcadik emeletéről és szörnyethalt egy nő hétfő délelőtt Szekszárdon – írja a Teol.hu .

Meghalt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, vasárnap otthonában elhunyt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter – közölte a család az MTI-vel.

Meghalt Szita Bence gyilkos mostohája

Elhunyt az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Polcz Erika – írja a Blikk . 

Meghalt a Halló, halló! kocsmárosa

Meghalt Gorden Kaye brit színész, komikus, akit a magyar közönség főleg a Halló, halló! című vígjátéksorozat kocsmárosaként ismerhetett. A színészlegenda 75 éves volt – jelentette a BBC.

Meghalt Vida Ferenc, a Lord együttes alapító tagja

67 éves volt, a mai napig aktívan zenélt – írja a nyugat.hu .

A gyerekek látták beszakadni a jeget a kislány alatt, de nem mertek szólni

Részletek derültek ki a hétéves sajószentpéteri kislány halálának körülményeiről – számolt be az RTL Híradója .

Meghalt egy autóbusz sofőrje Bicskén

Meghalt a sofőrje egy, az útról lesodródó autóbusznak péntek este Bicskén, az utasok nem sérültek meg – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.

Meghalt Szikra, a hősies tűzoltókutya

Elhunyt Szikra, a tűzvizsgáló kutya, a Katasztrófavédelem hűséges és profi munkatársa.

Meghalt Klapka György

Nyolcvannyolc évesen elhunyt Klapka György legendás üzletember és koreográfus, akit gyakran csak az Aranyember néven emlegettek – írja a Blikk.  Szerdán reggel még a Mokkában szerepelt, majd posztolt is közösségi oldalán, ám délután összeesett és elhunyt.

Meghalt Tatár István olimpikon futó

Életének 59. évében, hosszú betegség után hétfőn elhunyt Tatár István, aki tagja volt az 1988-as, szöuli olimpián nyolcadik helyen zárt magyar 4x100 méteres futó váltónak.

Meghalt Debbie Reynolds, Carrie Fisher édesanyja

Meghalt szerdán Los Angelesben Debbie Reynolds énekes-színésznő, az 50-es, 60-as évek hollywoodi musicaljei és vígjátékai, köztük az Ének az esőben sztárja, az előző nap elhunyt Carrie Fisher színésznő anyja. 

Meghalt Lütyő felügyelő felesége

Nyolcvankilenc évesen elhunyt Claude Gensac francia színésznő, akit leginkább a heves vérmérsékletű és balfácán Lütyő felügyelő (Louis de Funes) házsártos feleségeként ismer a nemzetközi publikum a Csendőr-vígjátékoktól.

Carrie Fisher, az Erő legyen Veled!

Szomorú nap virradt ma a galaxisra, amikor Leia Organa szenátort és hercegnőt megszemélyesítő Carrie Fisher elhagyta e világot.

Meghalt Carrie Fisher

Egy Los Angeles-i kórházban helyi idő szerint 8:55-kor meghalt Carrie Fisher – írja az Index .

Meghalt Grespik László

Gaudi-Nagy Tamás, az úgynevezett Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője tudatta az ismerőseivel:

Meghalt Pölöskei Ferenc

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Pölöskei Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az intézmény az MTI-vel kedden.

Meghalt George Michael

53 éves korában meghalt George Michael, kétszeres Grammy-díjas angol énekes.

Meghalt Rick Parfitt, a Status Quo gitárosa

Elhunyt szombaton Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa, énekese és dalszerzője. Halálhírét menedzsere, Simon Porter jelentette be Londonban.

Meghalt Franca Sozzani, az olasz Vogue főszerkesztője

Meghalt 66 éves korában Franca Sozzani, a nemzetközi divatvilág legendás alakja, aki 28 éven át volt olasz Vogue főszerkesztője – írta a The Guardian online kiadása.

Meghalt Töreky Ferenc

Elhunyt életének 95. évében elhunyt Töreky Ferenc képzőművész, grafikusművész, tervezőgrafikus, nyugalmazott egyetemi tanár.

Elhunyt Gábor Zsazsa

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi filmdíva – jelentette a CBSLA hírportál.

Elhunyt Megyesi Gusztáv

Hosszan tartó, türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Megyesi Gusztáv újságíró – közölte az Élet és Irodalom Facebook-oldalán .

Elhunyt Láng István akadémikus

Életének 85. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – közölte az akadémia szombaton az MTI-vel.

A fellépés előtt tíz perccel lett rosszul és halt meg a Rajkó Zenekar 48 éves vezető prímása

A Rajkó Zenekar lengyelországi turnéján csütörtökön váratlanul elhunyt Vidák Zsigmond vezető prímás.

Meghalt Klein György

Életének 92. évében, december 10-én elhunyt Klein György magyar származású svéd sejtbiológus, immunológus, onkológus – tudatta a Semmelweis Egyetem honlapján.

Elhunyt Bárányi Ferenc

Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 81. évében elhunyt Bárányi Ferenc temesvári orvos, író, politikus, a bánsági magyarság kiemelkedő személyisége, első szabadon választott parlamenti képviselője, volt romániai egészségügyi miniszter, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alelnöke – közölte pénteken a család.

Meghalt Dévényi Ádám

Elhunyt Dévényi Ádám dalszerző, énekes, szövegíró, grafikus. A művészt, aki az elmúlt több mint három évtizedben szólóban, a Rolls Frakcióval, a Bikinivel és az Átmeneti Kabáttal is dolgozott, vasárnap hajnalban súlyos betegség után, 60. életévében érte a halál.

Lezuhant és meghalt egy tetőn dolgozó munkás a Karmelita kolostor átépítésén

Lezuhant és meghalt egy tetőn dolgozó munkás a Karmelita kolostor átépítésén, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali vizsgálatot kért.