Meghalt Lux Elvira szexuálpszichológus

87 évesen szerdán elhunyt Lux Elvira, szexuálpszichológus, író, adjunktus, a Magyar Szexológiai Társaság elnöke.

Meghalt Körmendi János, az Illés zenekar volt dobosa

Elhunyt Körmendi János, az Illés zenekar egykori dobosa. A népszerű "Joe bácsi", aki 1962 és 1966 között zenélt az Illésben, 75 éves volt – tette közzé szerdán az Illés Kluboschok Baráti Köre Facebook-csoport.

Presser: nem ismerek olyan embert, aki Tamásra haragudott volna

Somló Tamás nagyszerű egyénisége, énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló volt – fogalmazott Presser Gábor, az LGT vezetője az MTI-nek a zenész halála kapcsán.

Meghalt Somló Tamás

Meghalt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja. A Locomotiv GT tagját 68 éves korában, évek óta tartó betegség után keddre virradóra érte a halál – közölte Presser Gábor, az LGT vezetője a család és a zenekar felhatalmazásával.

27 évesen meghalt a magyar rapper

27 éves korában meghalt Paja-G, azaz Jecsmenik Pál. A Wanted együttes tagjai közölték a hírt Facebook-oldalukon.

Meghalt Esterházy Péter

Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel az író családja és kiadója.

Több rendőr meghalt a dallasi tüntetésen kitört erőszakban

Három rendőrt agyonlőttek, hetet pedig megsebesítettek lőfegyverrel csütörtök éjszaka a texasi Dallasban, ahol erőszakba torkollott az amerikai rendőri túlkapások elleni tüntetés. 

Meghalt a törökszentmiklósi háztűz egyetlen túlélője

Szerdán kora hajnalban elhunyt a hétfői törökszentmiklósi tűzeset egyetlen túlélője is – tájékoztatta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház az MTI-t.

Meghalt Bud Spencer

86 éves korában elhunyt minden idők egyik leghíresebb olasz színésze, a Bud Spencerként világhírűvé vált Carlo Pedersoli – közölte a család Bud Spencer hivatalos Facebook-oldalán .

Meghalt a magyar származású színész, Mészáros Michu Mihály

Meghalt Mészáros Mihály (becenevén Michu) magyar származású amerikai akrobata, kaszkadőr és színész, akinek leghíresebb szerepe Alf eljátszása volt az azonos című nagysikerű amerikai scifisorozatban.

Elhunyt Jászszentandrás polgármestere

Betegségben elhunyt Banka Ferenc (Fidesz-KDNP), Jászszentandrás polgármestere – erősítette meg a szoljon.hu információit a mintegy 2500 lakosú község jegyzője szerdán az MTI-nek.

Meghalt Muhammad Ali, minden idők legnagyobb bokszolója

Hetvennégy éves korában elhunyt minden idők legismertebb ökölvívója. A hírt a sportoló családjának szóvivője is megerősítette.

Újabb csecsemőtragédia - halott kisbabájukat vitték orvoshoz a szülők Recsken

Újabb csecsemőtragédia rázta meg hazánkat: a hírek szerint egy három hónapos kisbaba hunyt el Recsken.

Meghalt Gombár Judit díszlet- és jelmeztervező

Hetvenkilencedik életévében szombaton meghalt Gombár Judit Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, díszlet- és jelmeztervező, pedagógus, egyetemi tanár, a Győri Balett örökös tagja – közölte a család és balettársulat az MTI-vel.

Meghalt egy ember lakástűzben Kővágószőlősön

Lakástűzben meghalt egy ember vasárnap hajnalban a Baranya megyei Kővágószőlősön, az Újtelepen – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

Meghalt Kaján Tibor, a kiváló karikaturista

Kilencvenötödik életévében hétfő délután meghalt Kaján Tibor kétszeres Munkácsy-díjas karikaturista, érdemes és kiváló művész – közölte kedden az MTI-vel Halász Géza, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) karikaturista szakosztályának elnöke.

Hárman is meghaltak egy heveny lefolyású láztól a Kardiológiai Intézetben

Hárman meghaltak heveny lefolyású lázas állapotban a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – közölte a kórház pénteken az MTI-vel.

Váratlanul meghalt a Quaestor-ügyön dolgozó ügyész

A napokban váratlanul meghalt a Legfőbb Ügyészség egyik ügyésze, aki a brókerbotrányban érintett Quaestor-ügyön dolgozott – értesült az Index .

Mérkőzés közben halt meg a Dinamo Bucuresti játékosa

A halál pontos oka nem ismert, az első román hírügynökségi jelentések szívmegállásról szólnak.

Édesanyja talált rá Wels Péter Mátyás holttestére

Újra gyászol a TV2. Szabó Tibor múlt heti tragédiája után meghalt Wels Péter Mátyás, a Tények alapító riportere. Kegyetlenebb dolgot pedig nem is tehetett volna a sors, a férfi holttestére az édesanyja talált rá – írja a Blikk .

Újabb TV2-es riporter halt meg

Wels Péter Mátyás lakásán a Blikk információi szerint most is helyszínelnek a rendőrök.

Meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok

Hatvankilenc éves korában meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok – a hírt fia közölte szombaton a Facebook-oldalán.

A művész, akit egykor úgy hívtak: Prince

A farmeres, bőrdzsekis rock’n’roll stílust virágos ingekkel keresztező flower-power divat, és az androgünbe hajló glam-rock után a nyolcvanas évek új hulláma megteremtette a videoklipeken bájolgó, inges-nyakkendős-öltönyös poprock csillagok új, extravagáns generációját.

Meghalt Prince

Az énekes-előadó 57 éves volt.

Beteghalál: Mindenki megfelelően járt el

Mind a mentőszolgálat, mind a kórház a szakma szabályainak megfelelően járt el annak a 37 éves külföldi nőnek az ellátásánál, aki március elején halt meg, miután a mentők az egyik fővárosi kórházba szállították – közölte a vizsgálat eredményét az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős...

Meghalt Sárosi László volt válogatott labdarúgó

Nyolcvannégy éves korában elhunyt szombaton Sárosi László, egykori magyar válogatott labdarúgó, a Vasas ötszörös bajnoka.

Elhunyt Keres Emil

Életének 91. évében pénteken elhunyt Keres Emil Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Radnóti Színház nyugalmazott igazgatója – tudatta az intézmény szombaton az MTI-vel.

Meghalt Kertész Imre

Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál – tájékoztatta csütörtökön Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója az MTI-t.

Meghalt Verebes József, a Mágus

Súlyos betegség után hunyt el otthonában.Vasárnap délután fél háromkor súlyos betegség után 74 éves korában meghalt Verebes József. A Mágus becenévre hallgató edző a nyolcvanas évek győri sikercsapatának mestere volt. Az ETO mellett irányította a Videoton, az MTK, a Honvéd, a Vasas és a Diósgyőr csapatát is – írja a Nemzeti...

Nem volt gyógyszer a műtőben, meghalt a férfi

Egy hiányzó lázcsillapító miatt vesztette életét a Pécsi Honvéd Kórházban S. Ferenc, amikor kéztörés miatt altatásban műtötték – írja a Bors .