Igen, tényleg megnyitott a Tüskecsarnok, csak épp nem mindenkinek

A napokban úgy tűnt, többhavi zárva tartás után a létesítmény üzemeltetői megnyitották a Tüskecsarnok néven ismert, 3,2 milliárd forintból épült uszodát. A HVG azonban kiderítette, hogy ettől még az újbudaiaknak továbbra se nagyon lesz hol úszniuk: a kismedencében ugyan elpancsolhatnak, de a nagyba csak pár ritka hétvégén...

Újra látogatható az amsterdami Rijksmuseum

A nemzetközi horderejű kulturális eseményt maga Beatrix holland királynő tisztelte meg uralkodása egyik utolsó nagy protokoll-szereplésével néhány héttel lemondása előtt.

Megnyitott a Zala Park (fotókkal)

Megtelt parkoló, lufival játszó kisgyerekek, nyitási akciók és játékok fogadták azokat, akik csütörtök kilátogattak Zalaegerszeg legújabb bevásárló parkjának első napjára.