Mellár Tamás: 2022 után Magyarországon a közoktatás minisztere egy rendőr tábornok

Mellár Tamás (Párbeszéd) több korábbi, kiemelkedő szellemi tevékenységet nyújtó vallás- és közoktatási miniszter nevét említve beszélt arról, hogy 2022 után Magyarországon a közoktatás minisztere egy rendőr tábornok.

6 hónap nem volt elég, hogy kitalálják, mennyibe fáj nekünk a tokától-bokáig vármegyézés - ispánozás

Az új név átvezetése még nem történt meg teljes mértékben, ezért az átnevezéssel összefüggésben keletkező kiadások pontos összege csak később lesz meghatározható - válaszolta az illetékes elvtárs arra a jogos kérdésre, hogy mennyi az annyi a januárban életbelépő ötlet bevezetésének, miszerint a megyéket vármegyékre, a...

Kiút az Erasmus-csapdából - A Mellár-modell

Legalább két hete attól zeng az ország, hogy az Eu. elzárta a magyar fiatalok elől az Erasmus ösztöndíjhoz vezető utat.

Mellár Tamás: a Fidesz a szegényekre veti ki a többletadót, inflációs adó formájában

A KSH korábbi elnöke, a Párbeszéd újrázó parlamenti képviselője a márciusi inflációs adatokról azt mondta, hogy azokból józan ésszel is kiolvasható, hogy a leginkább rászorulókat sokkal inkább sújtja, mint a tehetősebbeket.

500.000 forintos büntetést kapott Hoppál Péter az áramtalanításért

A térség országgyűlési képviselője, Mellár Tamás közösségi oldalán jelentette be, hogy a pécsi főtéren felállított óriáskivetítő áramtalanításáért megbüntették Hoppál Pétert, aki a minap gondolt egy "merészet" és  "polgári engedetlenkedett egyet".

Szoros verseny a pécsi előválasztáson: Mellár Tamás és Nemes Balázs fej fej mellett állnak

Egy friss felmérés rámutatott, hogy Baranya megye 1-es körzetében az ellenzéki előválasztáson induló két jelölt – a PM-es Mellár Tamás és a momentumos Nemes Balázs – hasonló esélyekkel rendelkezik.

Mellár Tamás újra variál: mégis indul a pécsi előválasztáson

A hírt egy rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, amelyen Karácsony Gergellyel együtt jelent meg.

A nap híre! Visszalépett az ellenzék ikonikus képviselője az előválasztástól

A Szabad Pécs portál értesülése szerint visszalépett az előválasztástól a város legismertebb parlamenti képviselője, Orbán Viktor egykori tanácsadója, a Századvég alapítója.

Több, mint vita, majdnem káosz Pécsett

A pécsi kormányzati ellenzéket képviselő politikusok egy része (például Mellár Tamás, Nemes Balázs) a botrányosnak tetsző történésekről úgy vélekedik: a magyar közvélemény a Fidesz jóvoltából elszokott a demokratikus vitáktól és így nagyobb jelentőséget tulajdonít az eseményeknek, mint amit azok valójában jelentenek.

Mucsai rabszolgamentalitás, vagy Mellár?!

Akik ismernek, tudják, hogy sose voltam jobboldali.

Pécsen is megszületett az ellenzéki együttműködés

Együttműködési megállapodást írtak alá a pécsi civilek Péterffy Attila ellenzéki közös polgármester-jelölttel, valamint Mellár Tamással, a Mindenki Pécsért Egyesület elnökével, a helyi ellenzék meghatározó alakjával.

Felháborodott a sportegyesület, hogy Mellár pénzelosztónak nevezte őket

Visszautasította a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) közössége Mellár Tamás független országgyűlési képviselő azon kijelentését, amely szerint "pénzelosztó helyként" működött volna bármikor is az egyesület.

Belháború: szétrobbant a pécsi összellenzéki összefogás

Péterffy Attilát „a Fidesz B-tervének" tartják.

Mellár Tamás: alapítsuk meg a szabadság kis köreit

Mellár Tamás közgazdász, a Párbeszéd parlamenti képviselőcsoportjának a tagja.

Mellár: Harmadannyival nőnek a bérek, mint amivel a kormány büszkélkedik

Mit mutatnak valójában az adatok?

Mellár Tamás: Még a hetvenes-nyolcvanas évek szocializmusa is jobb volt

A kormányt és az ellenzéket is bírálta a HVG-nek adott interjúban a közgazdász parlamenti képviselő.A Stop Soros, a közigazgatási bíróság, a bevándorlási különadó elfogadása és a szabadságjogok szigorítása után olyan szomorú helyzetbe került Magyarország, aminél még a hetvenes-nyolcvanas években szocializmusa is jobb volt...

Fegyelmi eljárást indít Molnár Gyula ellen az MSZP

Az MSZP tudta nélkül egyeztetett a Liberális Pártnak nyújtandó 60 millió forintos támogatásról.

Feltárjuk a Fidesz titkát - Recept egy eredményes ellenzéknek - Városi Kurír

Ha valaki nem egomániás, cezaromán, nincs eltelve saját mérhetetlen bölcsességétől, akkor amúgy is folyamatosan kell kontrollálnia döntései helyességét, de most a választás után még inkább.

Mellár: A választás az ellenzék leváltásáról szólt

A parlament egyetlen független képviselője szerint mindent elölről kell kezdeni.

Mellár Tamás szerint az új ellenzéknek ugyanazt kell csinálnia, mint amit a Fidesz csinált 2002 után

„Ugyanazt kell csinálni, amit a Fidesz csinált a 2002-es vereség után.

Pécs példát mutatott az országnak - Városi Kurír

Még nem tudni, lesz-e újraszámlálás.

Márki-Zay elmondta, ki lenne jó miniszterelnök

Ha az ellenzék kerül többségbe, Márki-Zay Péter szerint szakértői kormányra lenne szükség.

Mellár „migrációpárti” Tamás és a nem felejtő internet, 2. rész

Mellár Tamásnak mostanában valószínűleg nem a migráció a kedvenc témája, hiszen most már talán maga sem tudja, mit gondol róla, mellette van-e vagy ellene. Minap megírtuk, hogy hiába hazudta magát a Heti Válasz lelkes asszisztálásával a bevándorlás kérlelhetetlen ellenzőjének, az internet nem felejtette el a korábbi,...

Gyurcsány a demokratikus oldal támogatására szólított fel

A Demokratikus Koalíció elnöke a “demokratikus oldal” támogatására szólította fel a baloldali érzelmű szavazókat pécsi fórumán.

Gyurcsány is beállt a pécsi független jelölt Mellár Tamás mögé

A Demokratikus Koalíció elnöke a "demokratikus oldal" támogatására szólította fel a baloldali érzelmű szavazókat pécsi fórumán.

Mellár Tamás: a Jóisten minden embert egyenlőnek teremtett, egyetlen nép sem vindikálhat magának különleges jogokat, nem tekintheti magát felsőbbrendűnek

A Zárójel a karbantartás előtt közölte azt a levelet, amelyben Mellár Tamást dorongolta le, pécsi egyetemi kollégája, Kellermayer Miklós professzor, amiért Mellár nem átall elindulni az ellenzék támogatásával választásokon.

Mellár Tamás: a Fidesz történelmi bűnt követ el - Városi Kurír

Mellár Tamás közgazdász, független jelöltként indul az áprilisi parlamenti választáson, a Baranya megyei egyes számú választókerületben.

Bajnai Gordon is szerepet vállalt az Együtt kampányában - Városi Kurír

A politikus szerint semmi meglepő nincs abban, hogy az Együtt, személyében miniszterelnök-jelöltet állított:

Mellár Tamás: kidobtunk nyolc évet, mert több ezermilliárd forint uniós támogatást Orbánék nem fejlesztésekre költötték

Mellár Tamás közgazdász, erős ellenzéki támogatással indul, független jelöltként Pécsen, a választási győzelemért.