Hétfőtől már csak óránként jár a balatoni komp

Hétfőtől naponta rövidebb ideig üzemel és már csak óránként közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között.

Már nem késnek a vonatok a Budapest-Szolnok vonalon

Tegnaptól leszakadt felsővezeték miatt készek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon.

Változások lesznek vasárnaptól a vonatközlekedésben

Az utasok számára kedvező változások lépnek életbe vasárnaptól több vasútvonalon – közölte a MÁV.

Változik a fővárosi tömegközlekedés menetrendje karácsonykor és újévkor

 Karácsonykor és szilveszterkor a feje tetejére áll a megszokás, miért lenne ez másként a tömegközlekedésben?  

Vigyázat még két nap és itt az új vasúti menetrend!

Az új vasúti menetrend vasárnap lép életbe, a MÁV-START 2018/2019-es menetrendje igazodik az utazási szokásokhoz, az utasforgalmi igényekhez ígéri a MÁV, de mint tudjuk a puding próbája az evés.Néhány fontos változás, tájékoztatás szerint.

Már most szólnak: másképp fognak járni a vonatok

A 2018/2019-es vasúti menetrend december 9-én lép életbe, amely már letölthető a MÁV-csoport weboldalán, valamint az utasok előre tájékozódhatnak az online menetrendi keresőben is a belföldi és nemzetközi vonatok indulási és érkezési idejéről – közölte a MÁV szombaton az MTI-vel.

Ne rutinból közlekedjen senki, számtalan lezárás lesz október 23. miatt Budapesten – a tömegközlekedés is változik

Számos lezárásra, forgalomkorlátozásra kell számítani az október 23-ai ünnepi programokhoz kapcsolódón a hosszú hétvégén Budapesten. A tomegközlekedésben is lesznek változások.

Változik a BKK-menetrend a szombati munkanapokon és a hosszú hétvégéken

Változik a közösségi közlekedés menetrendje a munkanap-áthelyezések, illetve a halottak napja miatt októberben és november elején Budapesten – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Szépen lassan helyreáll a közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon

Fokozatosan helyreáll a menetrendszerinti közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon – közölte a Mávinform az MTI-vel. Hétfő hajnalban Rákosliget és Rákos között egy holttestet találtak, a helyszínelés idején lassabban jártak a vonatok.

Fokozatosan áll helyre a közlekedés a Budapest-Pécs vasútvonalon

Fokozatosan helyreáll a Budapest-Pécs vonalon közlekedő vonatok menetrendje – tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese péntek délelőtt az MTI-t.

Ritkábban jár a gödöllői HÉV

A H8-as HÉV közlekedése módosul 2018. június 30-ától (szombattól) július 26-áig (csütörtökig), mert Mogyoród és a Ganz-kitérő között felújítási munkát végeznek.A munkák ideje alatt négy hétvégén: június 30-án és július 1-jén; július 7-én és 8-án; július 14-én és 15-én; valamint július 21-én és 22-én a H8-as...

Újraindult a vonatközlekedés Debrecen és Apafa közt a korábbi gázolás után

A menetrend szerinti közlekedés késő estére állhat helyre.

Helyreállították a felsővezetéket a Keletiben, a menetrend késő estére állhat vissza

A Keletiben már helyreállították a felsővezetéket, a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalakon késő estére állhat vissza a menetrend.

Késő estére állhat helyre a menetrend a záhonyi vonalon

Késő estére helyreáll a menetrend szerinti vasúti közlekedés a Budapest-Cegéld-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon, amelyen két korábbi baleset miatt késnek a vonatok.

Így közlekednek a vonatok a hosszú hétvégén

Vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok, a HÉV-ek pedig vasárnap és hétfőn bővített esti üzemidő szerint közlekednek – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

Változik a vonatok menetrendje húsvétkor

Csütörtökön kezdődik a tavaszi szünet, a pályaudvarokon nagy lesz a zsúfoltság.

Ma sem lesz egyszerű BKV-val közlekedni – mutatjuk a részleteket

Bár a március 15-ei programoknak már vége, a budapesti közösségi közlekedésben még lesznek változások a hosszú hétvégén – mutatjuk a tudnivalókat.

Több busz és villamos menetrendje változik Budapesten a szombati tüntetés miatt

Változik a 105-ös busz útvonala, továbbá várakozásra lehet számítani a 4-es és a 6-os villamos, illetve több másik busz és troli vonalán a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon egy szombat délutáni tüntetés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

Változik a menetrend szilveszterkor - Városi Kurír

Változik a közösségi közlekedési menetrend az év utolsó napján: ma éjjel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sűríti az éjszakai járatokat, a MÁV pedig több kocsival indítja az InterCity vonatokat.

A téli szünetben is közlekedik a Gyermekvasút

A téli szünetben mindennap várja utasait a Gyermekvasút, amelynek egyik zárt személykocsiját még karácsonyi díszbe is öltöztették, hogy hangulatosabbá váljon az utazás az ünnepek alatt.

Így változik a tömegközeledési rend Budapesten a hosszú hétvégén

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségek, és az azokhoz kapcsolódó közúti forgalmi változások miatt a Budapesti Közlekedési Központ járatai a szokásostól eltérő menetrend szerint közlekednek.

Jelentős változások lesznek a Budapest-Debrecen-Záhony vasútvonalon

Változik a forgalmi rend a Budapest-Debrecen-Záhony vasúti fővonalon és több kapcsolódó vonalon is pályafelújítás miatt – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.

2017-2018-as hivatalos menetrend - nem MÁV, hanem TANÉV!

Megjelent a 2017/ 2018-as tanév hivatalos menetrendje, ebből megtudható minden fontos adat. Érdemes végigböngészni, hogy tudja mikor mire számíthat. A menetrend alapján előre tervezhető az őszi, tavaszi és nyári szünetek programja. Először a száraz tények:

Több HÉV menetrendje változik a nyári szünet miatt

Kitört a nyári szünidő, ezért a ráckevei, gödöllői és csömöri vonalakon változik a HÉV menetrendje.

Karbantartják a Keletit, több vonat a Délibe megy júniusig

A Budapest-Keletit érintő több vonat menetrendje, útvonala és végállomása is módosul szerdától június elsejéig, mert karbantartást végeznek a pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő vasúti szakaszon – tájékoztatta a Mávinform szerda reggel az MTI-t.

Így közlekednek a vonatok a hosszú hétvégén

A húsvéti hosszú hétvégén változik a vonatok közlekedési rendje, így április 13-án (nagycsütörtökön) a pénteki, 14-én (nagypénteken) a szombati, 15-én és 16-án az ünnepnapi, 17-én (húsvéthétfőn) a vasárnapi, jövő hét kedden, 18-án pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.

Putyin miatt módosul több BKK-járat menetrendje

Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása miatt több BKK-járat menetrendje is változik: napközben nem jár majd a kisföldalatti, és időszakosan a reptéri busz nem jut majd el a repülőtérig.

Jön az új vasúti menetrend – mutatjuk a változásokat

December 11-én lép életbe az új belföldi és nemzetközi vasúti menetrend – közölte a MÁV-Start szerdán.

A szombati munkanap miatt változik a MÁV menetrendje

A hétvégén a munkanap-áthelyezés miatt megváltozik a vonatok közlekedési rendje – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel. 

Hónapokra lezárják a Szabadság hidat

Korszerűsítési munkák miatt ma ideiglenes menetrend lép életbe a fővárosban a Bartók Béla úti és a Fehérvári úti villamosok közlekedésében, ez augusztus végéig lesz érvényben. A Szabadság hidat erre az időszakra teljesen lezárják.