Berki Mazsi olyan drága luxusautót kapott, hogy az árába még mi is belepirulunk

Van, aki ennyiért vesz egy lakást – vagy többet.

Lövöldözés volt egy német Mercedes gyárban, egy művezető lehetett a célpont

Ketten meghaltak, egy embert elfogtak.

Peter Šrámek megmutatta Mercedesét, amely egykor Zámbó Jimmy-é volt

Nagy felháborodást váltott ki, hogy a fiatal énekes a legendás sztár egykori autójával furikázik.

A legérdekesebb tények a használtautó-piacon, 2022-ben - Autósajtó

Kihívásokkal teli évet hagytunk magunk mögött, mind az új, mind a használt autók piacán.

Fizetésük 60 százalékát megkapják pluszban a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói

Az infláció miatt kapnak pluszpénzt a munkások.

A Mercedes több típusát is megszünteti, Magyarországon is leáll a gyártás

Három-négy éven belül megszüntetik az A-, és a B-osztályú Mercedesek gyártását – jelentette be a Handelsblatt hétfőn.

Botrány a Forma-1-ben! A Mercedes két óvást is benyújtott Verstappen világbajnoki címe miatt

Két eset miatt is óvást nyújtott be a Forma-1-es Mercedes a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj hajrájában történtek miatt, ami után a Mercedes hétszeres brit világbajnokát, Lewis Hamiltont egy drámai utolsó körben megelőzve Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a sorozatot.

Luxus Péter tesz a közfelháborodásra, a "miniszteri ülep" a 200 km-re lévő Pozsonyba is repülővel méltóztatott utazni - Hadházy kitálal

A külügyminiszter ismét luxus repülőgéppel tette meg a 200 kilométeres utat Pozsonyig.

13,7 milliárdos osztalékot visz ki a Mercedes

13,7 milliárdos osztalékot visz ki a Mercedes írta meg a Szócikk az E- beszámoló portálra hivatkozva.

Elég rajul néz ki az új csúcs Mercibe szerelt óriási OLED műszerfal

A Mercedes EQS modellel a tervek szerint új szintre lép a cég, és ez a belsőn is meglátszik. Az MBUX Hyperscreen olyan, mint ha sci-fi lenne

Ilyet ritkán látni – Brutálisan erős lett a valaha készült legerősebb V8-as Mercedes-AMG

Ha nem lenne elég a két darab turbóval támogatott V8-as benzinmotorban teljesítménye akkor találtak még 50 lóerőt a fejlesztőmérnökök.

Halálfutam: Lewis Hamilton nyert végül Bahreinben, Grosjean rémes balesetet szenvedett

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelynek rajtja után a francia Romain Grosjean ijesztő balesetet szenvedett, de kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket.

B. Csaba a kijárási tilalmat megszegve ment kilopni egy parkoló Mercedes kerekeit

A helyi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 38 éves oroszlányi férfit, aki egy parkoló autó kerekeit szerelte le.

Akár 420 kilométer tisztán villannyal: itt az új Mercedes Vito -

A német márka leleplezte a megújult Vitót, amiből 90 kWh-s akkumulátoros változat is készül A Mercedes eredetileg a Genfi Autószalonon leplezte volna le a ráncfelvarrt új Vitót, mivel azonban a koronavírus miatt törölték a svájci rendezvényt, az új típus leleplezésére az online térben került sor.

Szijjártó nemkívánatos személy a Mercedes fővárosában - "elterjedtünk"!

Feltehetően a Fidesz-kommunikátorok ezerrel keresik Winfried Kretschmann miniszterelnök magánéletében a kifigurázhatót, hiszen "beszólt" Szijjártó Péteren keresztül Orbánnak. A megbeszélést én mondtam le a Jean-Claude Juncker ellen folytatott magyar plakátkampány miatt. Ez a rágalmazó hirdetés Európa-ellenes, és sérti közös...

Bertha Benz - A nő, aki autós kalandjával történelmet csinált

Bertha Benz hitt férje, Karl Benz találmányában és a világon az elsőként vállalkozott autós utazásra. Első autós utazásával beírta magát a történelembe.

Rasszizmus miatt bocsátott el négy dolgozót a Mercedes

Négy munkavállalót bocsátott el a Mercedes, miután augusztusban kiderült, hosszú ideje rasszista viselkedést mutattak egy kollégájukkal szemben. F1VILÁG.HU — Hírek

Orosz Nagydíj: Vettel feladta, Hamilton nyert és növelte előnyét összetettben

Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetettben.

Leclerc a pole-ban az F1-es Orosz Nagydíjon!

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzésén.

60 ezer autót hív vissza a Mercedes

A német szövetségi közlekedési minisztérium hírügynökségi megkeresésre adott tájékoztatása alapján a német szövetségi gépjármű-felügyelet, a Kraftfahrtbundesamt (KBA) meg nem engedett szoftveres kikapcsoló funkciót azonosított be az Euro 5-ös besorolású OM 651 dízelmotormodellek emissziós értékeket szabályozó rendszerében.

Megérkezett a Mercedes-AMG CLA 35 Shooting Brake

A BMW mellett a Mercedes is a mai napra időzítette új modelljének bemutatóját, amely túl sok újdonságot azért nem tartogat számunkra.  

85-ös évjáratú Mercedes...

Egy korához képest kifejezetten jó állapotban lévő 1985-ös Mercedes-Benz 500 SEC AMG bukkant fel az eBay-en, ahol az eladó 57 500 dollárt, vagyis 16 millió forintot kér érte.

Reakciók a BMW-nél és a Daimlernél tervezett megszorításokra - autósajtó

A Külgazdasági és Külügyminisztérium cáfol Az érintettek egymás után cáfolják a Handelsblatt értesülését, amely szerint a BMW-nél és a Daimlernél tervezett megszorítások a magyarországi gyártókapacitásaik bővítésére, kiépítésére is kedvezőtlenül hathatnak majd.

Itt szeretnek dolgozni a legjobban a magyarok

Ismét a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb magyarországi munkáltató a magyar munkavállalók értékelése szerint – közölte csütörtökön a Randstad Hungary.

Új autókat mutattak be a Pappasnál, a cég stabilan növekszik

Legfőképpen a személygépjármű üzletágban realizált jelentős növekedésnek is köszönhető, hogy a Pappas Auto Magyarország Kft. megerősítette pozícióját hazánk vezető autókereskedelmi vállalatainak sorában.

Mi az okosság abban, hogy Tiborcz Orbán-vő német rendszámú autóval furikázik? Megmondjuk.....

Ki tudja, mi óta, de március végén biztosan egy "nemtrabantban", pontosabban egy Mercedes AMG G63-as 2,5 tonnás és csaknem 600 lóerős gépben fotózták le Tiborcz Istvánt, aki az Elios-ügyön túl arról nevezetes, hogy Orbán Viktor saját lábán álló lányának a férje.

Alig kezdődött el a szezon, Hamilton máris összeveszett a Mercedes-szel

Míg a csapat azt állítja, Lewis Hamilton hibájából sérült megMerlbourne-ben az autója, a pilóta ezt kizártnak tartja.

A Mercedes nőnapi filmje: Bertha Benz útja, ami megváltoztatott mindent!

Idén a Mercedes nőnap alkalmából egy olyan nőre emlékezik, aki nélkül a cég feltehetően a jelenlegi formájában nem is létezne, ő pedig nem más, mint Bertha Benz.

Több mint 190 ezer autó készült tavaly a kecskeméti Mercedes-gyárban - autósajtó

Tavaly is meghaladta a 190 ezret a kecskeméti Mercedes-gyárban készült autók száma, a teljes magyarországi értékesítése pedig megduplázódott 2015-höz képest.

A Mercedes és a Ferrari elutasította a szereplést a Netflix sorozatban

A napokban már beszámoltunk róla, hogy új Netflix sorozat indul, Drive to Survive címmel. A 10 részes sorozat pedig betekintést enged a Forma-1 kulisszái mögé.