Öt év után ma véget ér a 3-as metró felújítása

Ma befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.

Ha megvette, ne fogyassza el! Etilén-oxiddal mérgezett fagylaltot hív vissza az egyik nagyáruház

A Metro Kereskedelmi Kft. visszahívja a forgalomból a 2,5 literes kiszerelésű Metro Chef Lemon Sorbet, Lime Sorbet elnevezésű termékeit – közölte az MTI a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) információi alapján.

NÉBIH: lencsestop - újabb élelmiszert kellett visszahívni a polcokról

Visszahívta és kivonta a forgalomból a Metro Kereskedelmi Kft. az 500 grammos ARO márkájú étkezési lencsét határérték feletti növényvédőszer-maradék miatt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.

BKK: Pótlóbuszok a 3-as metró középső szakaszán

Ma kezdődik a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért mától a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni.

Körözés: Összefirkáltak két felújított budapesti metrószerelvényt +VIDEO

A kőbányai rendőrök keresik azt a négy elkövetőt, akik a Kőér utcai kocsiszínnél megrongáltak két metrószerelvényt.

Sztrájkoltak a Metro áruházak alkalmazottai

Újabb sztrájkot tartottak a Metro Kereskedelmi Kft. dolgozói szerdán délután 12 és 16 óra között, a közelmúltbeli figyelmeztető sztrájk után.

Versenyfőzés sztárokkal

„A főzés olyan, mint a színház: a pillanat művészete.”

Nahát: Hosszú Katinka metróval ment a saját versenyére Barcelonában

Mare Nostrum versenysorozat második, barcelonai állomásán Hosszú Katinka szerda este begyűjtött 400 vegyesen egy aranyérmet, és annak örült, hogy jobb lett az ideje (4:38,3), mint pár napja. A második helyen egyébként Jakabos Zsuzsa végzett.

„M3 Archív” Felhívás

„M3 Archív” –  A Közlekedési Múzeum és a Fortepan képarchívum közös felhívása A Közlekedési Múzeum és a Fortepan képarchívum közös felhívást tesz közzé az M3-as metróval és annak teljes vonalával kapcsolatos archív anyagok felkutatására.

Tűréshatáron belül vannak a felújított 3-as metró hibái

A Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete szerint még a tűréshatáron belül vannak a 3-as vonalon futó felújított metrószerelvény hibajelenségei.

Befutott a 3-as metró első felújított szerelvénye Kőbányára +KÉPEK

Megérkezett a 3-as metró első felújított szerelvénye Budapestre - olvasható a főváros honlapján, a Budapest Portálon.

Újranyitotta a Pillangó utcai P+R parkolót a BKK

Megnyitották a felújított Pillangó utcai P+R parkolót a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.

Brüsszel lezáratta a metrót, mert rövidesen elszabadulhat a terror

Kiválóan megmutatja az Európai Unió kiszolgáltatottságát, hogy annak fővárosában már a metró sem jár, mert az kockázatos lenne.

A Metro áruház sem lehet nyitva vasárnaponként

A Metro áruházak sem nyithatnak ki vasárnaponként március 15-étől, ha megszavazza a parlament a fideszes Szatmáry Kristóf módosító indítványát – írja a hvg.hu.

Büdösek a metrón utazók

Rosszul öltözöttek, rossz kedvűek, büdösek a fővárosban a metrón utazó emberek.

Akkora büntetést kapott a budapesti metrókocsik gyártója korrupció miatt, mint még soha senki a világon

Tömegesen fizette le a parlamenti képviselőket az Alstom világszerte az USA szerint, az ügyet hat év alatt göngyölítették fel. Csodák történnek, ha ügyészek elkezdik tenni a dolgukat.

Három év nyolc hónap a metróalagútba ugrott tolvajnak

Az albán férfi majdnem belehalt a menekülésbe, másfél órára megbénította a közlekedést

Nem biztonságosak a P+R parkolók: lopják, rongálják az autókat

A fővárosi autótolvajok egyik kedvelt vadászterülete a Pillangó utcai metrómegálló melletti P+R parkoló.

Tavaszi nagytakarítás

Hová tűnt az a tűz és a lelkesedés, ami az Illésben még ki akarta velem mozdítani sarkaiból a Földet?

Hatvan milliárdért jön a 30 éves szovjet technológia

Nemcsak Paks, de a 3-as metró jövőjét is az oroszokhoz köti a kormány: a Figyelő információi szerint izmos trükközéssel harminc éves szovjet technológiával modernizálja a '70-es évek közepén gyártott, tehát jó eséllyel 50 éves szovjet technológiát.

Jó reggelt Virág elvtárs!: Azt beszélik...

Bukás szélén a 4-es metró

A 4-es metró a politikai rendszerhiba állatorvosi lova

A 4-es metró építésének története a politikai botrányok története.

Ha gyorsan jelentkezel, megnézheted az épülő 4-es metrót!

Az Új Széchenyi Terv révén közel 14.000 beruházás valósult meg, melyek mindenki életére hatással vannak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – a polgárok európai éve alkalmából -, azzal a céllal indítja el az Uniós Fejlesztések nyílt napja – séta a kulisszák mögött elnevezésű programját, hogy megmutassa, hogy az európai...

A metrón jönnek össze a legtöbben

Legalábbis Rómában, de ebben talán Budapest is hasonlít az olasz fővároshoz.

Plázastop: nem épülhet Metro áruház Keszthelyen?

A plázastopbizottság nem javasolja a keszthelyi Metro megépítését - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Oláh Lajos szocialista képviselő kérdésére adott írásos válaszából.

Tudatosan metrózó kóbor kutyák Moszkvában

A moszkvai metró nem egyszerű rendszer, 12 vonalon összesen 180 állomás található.

Sokba kerül a bliccelés Bécsben

Compress - Jelentősen kiterjesztették a menetjegy-ellenőrzéseket az osztrák főváros tömegközlekedési eszközein.

Őszre szerkezetkész a 4-es metró minden állomása, ezt ígérik

Őszre a 4-es metró minden állomása szerkezetkész állapotban lesz, októberre a Tétényi úti állomáson már a szakipari munkákkal is végeznek - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság hétfőn az MTI-vel.

A franciák szeretik a melegeket

A meleg metró utasokat, a meleg metró szerelvényeket és a meleg metró állomásokat.

Lenne mit nyomozni a metrószerződéseknél is

Miközben a BKV-nál néhány milliós, jelentéktelen szerződések ügyében is rendőrségi nyomozás folyik hűtlen kezelés gyanújával, feltűnő, hogy a rendre újabb és újabb elképesztő történeteket produkáló, százmilliárdokba kerülő és lassan a végtelenbe nyúló négyes metró beruházás szerződései és kivitelezése kapcsán...