Halálra gázoltak egy gyalogost Mezőfalva közelében

Halálos közlekedési baleset történt Mezőfalva közelében kedd késő délután: egy személygépkocsi elütött egy gyalogost, aki a helyszínen meghalt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Árokba hajtott, majd fejtetőn landolt egy autós Sárbogárdnál

A baleset akadályozza a Mezőfalvára vezető út forgalmát.

Megtámadott egy gyereket és két felnőttet egy kutya Mezőfalván

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt az 56 éves nőt, akinek elszabadult kutyája kedd délután egy gyereket és két felnőttet harapott meg – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. A Dunaújvárosi Hírlap értesülései szerint a...

Olaszliszka szelleme kísértett Mezőfalván - A baleset után a motoros fiú elutazott a faluból

Jövőre kezdődik az a két tárgyalássorozat, ami a tavalyi balesetet, illetve az utána következő csoportos garázdaságot hivatott tisztázni a fehérvári bíróságon.

Súlyosan sérült az árokba zuhant motoros

Súlyosan sérült az a motorral közlekedő nő tegnap délben, aki Malaguti segédmotorjával az árokba esett, miután elveszítette uralmát a járműve felett.